Girls Aloud: Tangled Up

Várakozások: A Girls Aloud a Sugababes trióval évek óta komoly küzdelmet vív a legnépszerűbb brit lánycsapat címéért, váltakozó sikerrel. Bár ugyan a kontinensen a Sugababes neve ismertebb, odahaza a Girls Aloud tarol, és egy rekordot is felállított azzal, hogy tizenhat egymást követő kislemeze került be a brit Top 10-be. Ezenkívül viszont azt is elmondhatja magáról, hogy maga mellett tudhatja az ilyen, mesterségesen létrehozott popcsapatokkal szemben általában elutasító rocksajtó támogatását is. Mindez nem véletlen, hiszen a Girls Aloud számai közül nem egy, az utóbbi idők legjobban sikerült popdalai közé tartozik, melyeket a szigetország legkeresettebb dalszerző- és producergárda készíti már évek óta. Nadine Coyle, Cheryl Tweedy, Sarah Harding, Nicola Roberts és Kimberley Walsh egy tévéműsor, az ITV-n futó Popstars: The Rivals eredményeként alakult meg 2002 novemberében, egy hónappal később már vezették is a brit slágerlistát a Sound Of The Underground című kislemezükkel. Azóta is tart a sikersorozat, amiben az is közrejátszott, hogy a Xenomania nevű kollektíva kimondottan erős, ötletesen hangszerelt popdalokat írt számukra, amivel a lánygruppok szokásos közönségén kívül a műfaj felé kevésbé nyitott kritikusokat is megnyerték a produkciónak. Két éve jelent meg az ötösnek utoljára albuma. a Chemistry, tavaly pedig egy válogatáslemezt dobtak a piacra.

Eredmény: A Tangled Up azon kevés lemez közé tartozik, melyet egyformán vár a csengőhang-letöltögető tizenéves közönség és az indie rock kommercializálódása miatt kiábrándult zeneőrültek tábora is. Az biztos, hogy a Chemistry elég magasra tette a lécet abból a szempontból, hogy rendkívül szórakoztató és változatos poplemez lett, viszont megvolt az a hibája is, hogy még mindig kikacsintgatott a hagyományos poppiacra, melynek a jele pár elcsépelt és a középszerűnél is gyengébb ballada volt. Nos, ilyenek ezen a lemezen hála istennek nincsenek, tehát egymás után szellemes és táncolható popszámok következnek. Ez jó dolog, az viszont már kevésbé, hogy nincsenek olyan kiemelkedő alkotások, mint a Chemistry legjobb számai (Biology, Wild Horses, Models), noha most is elmondható, hogy gyakorlatilag minden egyes dal kijöhetne kislemezen is. A stílusos elektropop helyett azonban most kicsit szerteágazóbb a lemez zenei világa, amely éppúgy beletenyerel az eurodiszkóba, mint a punkos gitárokkal súlyosbított powerpopba, de a korai kilencvenes évek hamisítatlan eurotrash hangzása is visszaköszön néhány számban (Fling, Girl Overboard), és van itt rendkívül fülbemászó műanyag reggae is (Control Of The Knife). Az első kislemez Sexy...No...No... pedig igazi trash/powerpop hibrid, amely kicsit szokatlan, mert nincs refrénje, de kellően vagány és szexi dal ahhoz, hogy ezt a hiányosságot elfedje. Veszélyes játék, ha egy populáris együttes ennyire ironikusan viszonyul a popzenéhez, hogy gyakorlatilag határok nélkül lépked a legcikibb és a legmenőbb stílusok között, és a szövegek is legalább annyira űznek gúnyt a saját celeb valóságukból, mint amennyire reklámozzák azt. De ez mindegy is, újra itt egy míves plasztik poplemez a Girls Aloudtól, és akárhonnét nézzük is, találhatunk benne szeretnivalót.

Kiknek ajánlható: Középiskolás lányoktól kezdve a legkényesebb ízlésű iPod-freakekig.

Olyan, mint: Egy soha meg nem álló ringlispíl, rendkívül szórakoztató, de van, aki rosszul lesz tőle.

(IB)