A lányok megint megmutatják

Vágólapra másolva!
Harmadik lemezével eddigi legerősebb anyagát készítette el a Ludditák, amely most már végképp kiléphet a föld alól a nagyközönség elé, amely a Belgához hasonlóan a két bátaszéki nővért is nyugodtan felfedezheti magának. A britek kedvenc lánycsapata, a Girls Aloud más műfajban ugyan és másként, de szintén szórakoztató és jól sikerült poplemezt csinált, melyben végre nem erőltetik a balladákat sem. Leona Lewis személyében itt van nekünk az új Whitney Houston is, míg a férfiakat a héten két régi harcos képviseli Seal és Sebastian Bach személyében. Lemezajánló.
Vágólapra másolva!

Ludditák: Tizenegyes

Előzmények: A Tolna megyei kisváros, Bátaszék a hazai underground egyik fellegvára is lehetne. Innen származik ugyanis hazánk első számú hiphop csaj-duója, a Ludditák, s valamilyen furcsa okból kifolyólag a Passion Boys névre hallgató myspace-kedvenc, az amerikai születésű srácokból álló szintipop-duó is ezt a települést jelölte meg tartózkodási helyének. Különös varázsa lehet tehát Bátaszéknek, bár a 83 méter magas templomon kívül egyedül a Fiáth nővérek (név szerint Titanilla és Marianna) tevékenysége emelkedik ki mint tényleges városimázs. A lányok egészséges mértékben lokálpatrióták, új lemezükön is elhangzik korábbi lakhelyük neve. A két géppuskaszájú rímropogtató hölgy eddig két nagylemezt jelentetett meg, igaz, a 2003-as, cím nélküli bemutatkozó anyag még afféle jól sikerült demónak tekinthető (viszont a tartalma miatt már teljes értékű műnek számított), de a 2005-ben készített Porcogó már kétségtelenül nagylemezként kezelendő, s még magasabbra helyezte a lécet. A lányok viszonylag hamar kultikus státust értek el, s a Nyócker című filmben elhangzott daluk révén a szélesebb közönség is felfedezhette magának a kétfős rímkommandót. A Ludditák szövegelésének zenei aláfestése is látványos fejlődésen ment keresztül az évek során, s ez a Tizenegyes című új lemezen csúcsosodott ki igazán.

Eredmény: Olyannyira, hogy a Tizenegyes 22 dallal, duplalemezként kerülhet a vásárló kosarába, az egyik korong (dead) a már megszokott módon készült, producereik (Dj Nafta és Párizs) által alkotott gépi alapokkal, míg a másik lemez (live) élő zenekarral, gitárokkal (Vastag Gábor, Mezei András), dobbal (Gerdesits Ferenc) és billentyűs hangszerekkel (Bacsa Gyula), ezek következtében jóval dögösebb és karcosabb megszólalással. A dupla korongot focitematikába ágyazták, s gazdagon díszítették a sportággal kapcsolatos motívumokkal. Szokatlan módon ez a mérkőzés Bedobás-sal kezdődik és Kirúgás-sal végződik. Kevesen tudják, hogy általában a focimeccsek elején középkezdés után statisztikailag annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy a következő esemény egy bedobás lesz, így elfogadjuk a Bedobás-t mint kezdést. Az intro és az outro között azonban szerencsére nem kapunk tömény focimasszát, a szövegek továbbra is elmések, a lányok fékevesztett intellektusát villantják fel, s tudományos műveltséggel és pontossággal születtek. Jártasak a történelemben, biológiában, utcai művészetekben, szociológiában, pszichológiában s még ki tudja mi minden másban. Lebilincselő íráskészséggel rendelkeznek, sok kortárs költő megirigyelné szövegeiket. A lemez első hallgatásra, a nyolcvanpercnyi játékidejével együtt rendkívül tömény. Egyrészt a sűrű szöveg miatt, másrészt pedig a megszólaló hangszerek gazdagsága és a zenei stílusok (pop, rock, reggae, latinpunk, jazz) váltakozása miatt. A már felsorolt zenészeken kívül is számos vendéggel és vendéghangszerrel találkozhatunk (többek között felbukkan koboz, kecskeduda a Jugoszláv-ban, tangóharmonika a 88.8-ban), teljes felsorolásra azonban nem vállalkozhatunk helyhiány miatt. Szép számmal akadnak slágergyanús, első hallásra is rádióbarát szerzemények (Paraguay, Budapest, Tizenegyes, 88.8 stb). Vitathatatlan, a Ludditák Tizenegyes című albuma a 2007-es év egyik legjobb, legigényesebben megírt és prezentált magyar lemeze.

Olyan, mint: Egy bátaszéki gyárban a pergő ritmusú szövegektől szétesnek a gépek.

Kiknek ajánlható: A Belga zenekar rajongói bázisa egy az egyben kedvencévé tehetné a Tizenegyes-t, továbbá az összes hazai hiphopszerető gyorsan szívébe zárná, csakúgy, mint a kortárs irodalmárok intellektuális hada.

(DG)