Győzött Alicia Keys, besült a Spice Girls

Vágólapra másolva!
Két hét eseményeit felölelő lemezlistás körképünk bőven tartogat érdekességeket, újdonságok tekintetében pedig egy gyengébb és egy erősebb hetet zártunk. Két héttel ezelőtt főleg a hazai lemeztermések voltak a legkelendőbbek az egyes országokban, míg az elmúlt héten már nemzetközi sikersztorik is akadtak. Mindenhol szívesen vették Celine Dion újdonságát és a Led Zeppelin válogatását, az Egyesült Államokban minden vitt Alicia Keys, a briteknél pedig beégett a Spice Girls.
Vágólapra másolva!

Az amerikai lemezeladási listán az elmúlt két hétben több újdonságot is találhattunk, azért az univerzális, világszerte mérvadó sztárok száma némileg megfogyatkozott, mostmár csak egy vagy két nagy név jut egy hétre. Két héttel ezelőtt egy igazán átütő album került csak a listára, ez pedig ennek megfelelően az élen is nyitott, ez volt Jay-Z friss kiadványa, az American Gangster. Az aktuális listán ezt a szerepet Alicia Keys tölti be, aki Celine Diont győzte le. Ezen kívül az USA ízlésének megfelelően több rap és country lemez is érkezett a boltokba, valamint a karácsonyi előszelet kiszagolva megérkezett a kötelező NOW! válogatás is.

A legfőbb érdekessége a két héttel ezelőtti Billboard listának az volt, hogy egyszerre két új belépő album is volt ugyanazzal a címmel, amelynek miértjére egy film és egy lemez közös háttértörténete adja a választ. Az akkor a tengerentúli mozikba került American Gangster film zenéje, és a hasonló címmel piacra dobott Jay-Z lemez egyszerre került a boltokba, és van is közük egymáshoz, hiszen a rapper nyíltan vallotta, hogy a film egyes jelenetei ihlették az albumon hallható számokat. A Def Jam kiadó egyik vezetője szerint ennek vizuális nyomatéka is lesz, vagyis minden számhoz külön mini-filmet forgatnak majd. A két alkotás azért a saját nemében áll meg igazán a lábán: a zenei szférában Jay-Z albuma magasan tornyosul a filmzene lemez fölé (a soundtrack csak 36. lett, míg a raplemez első), és az is egészen biztos, hogy Jay-Z klipjeit nem fogják a moziban bemutatni.

A rapper ezzel egyébként pályafutása nyolcadik első helyezését gyűjtötte be a Billboard listáján, amivel rajta kívül az akkor kettővel utána következő Garth Brooks is dicsekedhetett. Utóbbi nyolcszoros összesített elsőségén kívül még ennél is többször volt a legjobb saját stílusában, a country berkeiben, de a legfrissebb Ultimate Hits című kiadvány csak bronzérmet kapott. Ekkor a rapper és a country énekes közé az azt megelőző hét nagy hírt verő győztese, a Britney-t árnyékba szorító Eagles ékelődött, a Long Road Out Of Eden-nel.

Az előbb emlegetett többszörös elsőségeket ugyan számában nem éri be az aktuális győztes, Alicia Keys, de arányában egészen biztosan veri a mezőnyt: neki "mindössze" négy No. 1 helyezést hozott eddig az élet, viszont életében négy nagylemeze is jelent meg összesen. A soul, R&B és jazz háromszögében mozgó díva egyszerűen képtelen hibázni, már a debütáló Songs In A Minor csúcsra ért az R&B és az összesített listán egyaránt, és azóta is minden egyes kiadványával elnyerte mindkét rangsor koronáját. Mindezt tetőzi, hogy ezúttal nem csak nagylemezével hódít, de a slágerlistákon is abszolút győztes, hiszen a No One című szám saját stílusán kívül a pop, az összesített, de még a letöltési listán is az élen áll.

Forrás: www.juslisten.com

Alicia Keys


A legfrissebb eladások alapján a dobogó második helyére jött fel a karácsony Josh Groban dalai nyomán, harmadikként pedig újdonsággal jelentkezik Celine Dion. A popzene történetének egyik legnagyobb eladásait produkáló énekesnője idén már második albumát adja ki, az előző francia nyelvű után most angolul. Ez a Taking Chances, amely immár hetedik dobogós helyezése a Billboard listáján. A Top 10 további részében két hete duplán képviseltette magát a fiatal hiphop generáció: negyedik lett az R&B énekes, Chris Brown második stúdióalbumával, az Exclusive-val, tízedik pedig a philadelphiai rapper, Cassidy, a B.A.R.S.: The Barry Adrian Reese Story című albumával. Ezen a héten új belépő még az aktuális legnagyobb slágereket tartalmazó NOW! válogatássorozat 26. része (4.), valamint egy besztoffal jelentkezett a legendás Led Zeppelin (Mothership, 7.).

Két hete a középmezőny legjobban teljesítő újdonsága a latin Wisin & Yandel lemeze volt (Los Extraterrestres, 14.), valamint közepesen jó helyezést ért el a Little Big Town nevű country-kvartett (A Place To Land, 24.). A középszakasz ezen a héten valamivel több új belépőt tartogat, köztük a Killers gyűjteményes lemeze (Sawdust, 12.), a folk-rock énekes James Taylor (One Man Band, 17.), és még jó néhány greatest hits válogatás.

A slágerlistán két hete még az első helyet birtokolta Chris Brown és T-Pain közös száma, amely után Alicia Keys és Timbaland sorakoztak fel. Mostanra azonban Keys átvette a vezetést a No One-nal, de a Chris Brown-féle Kiss Kiss csak egy helyezést vesztett, így most a második. A harmadik helyen pedig változatlanul áll Timbaland és a OneRepublic az Apologize-zal.