Ami közös Jaggerben és Sarkozyben

Vágólapra másolva!
Az idei év utolsó igazi bulvárrománca talán a legérdekesebb mind közül, hiszen a mindenkori francia köztársasági elnök és egy szupermodellből lett énekesnő önmagában is érdekes. Úgy pedig pláne az, hogy Nicolas Sarkozy egyébként is figyelemre méltó személyiség, de mi a helyzet Carla Brunival? Nos, ő nem kevésbé az, és ezt nemcsak a külső adottságai mondatják velünk.
Vágólapra másolva!

Nicolas Sarkozy nem sokáig maradt facér: alig két hónappal az után, hogy elvált második feleségétől, egy új barátnővel mutatkozott nyilvánosan.

A francia elnök ráadásul nem is akárkit választott magának, hanem a topmodellből lett sikeres énekes-dalszerzőnőt, Carla Brunit. Az olasz származású Bruni sokak szerint csak egy újabb példája Sarkozy ellentmondást nem tűrő PR-offenzívájának, melynek köszönhetően a francia közvélemény nem a közalkalmazottak sztrájkjáról vagy más, számára kínos témákról beszél, hanem az új "álompárról". Carla Bruni ugyanis igen nagy becsben áll Franciaországban, és nem feltétlenül az évekkel ezelőtti modellkarrierje, hanem sikeres énekesnői pályafutása miatt. No, de hogyan is lett egy olasz modellből francia énekesnő?

A 39 éves Bruni gazdag családba született: édesapja amellett, hogy vagyonos nagyiparosként nem volt gondja a megélhetéssel, zeneszerzőként és színházigazgatóként is tevékenykedett. Ez a hetvenes évek Olaszországában viszont mindent jelentett, csak életbiztosítást nem, és 1973-ban a család külföldre menekült a szélsőbaloldali Vörös Brigádok fenyegetése elől.

Carla tehát francia nyelvterületen nőtt föl, és párizsi tanulmányait végül 19 éves korában adta föl azért, hogy modell lehessen. Hamar a keresett szupermodellek közé került, és a legjobb nevű divattervezők foglalkoztatták - nem csoda, hogy egy időben a világ húsz legjobban kereső szupermodellje közé tartozott. Persze elmondása szerint ő már akkor is kilógott kicsit abból a világból, és egy Vogue magazin mögé rejtve Dosztojevszkijt olvasott, amíg megszáradt a haja.

Igazán persze azzal szerzett hírnevet, hogy magával Mick Jaggerrel randizott egy időben - még turnéra is elkísérte a Rolling Stonest, és saját bevallása szerint rengeteget tanult is a zenekartól: "Ha nem teszem, csak egy groupie lettem volna, aki lóg rajtuk" - mondta erről később.

Carla Bruni legnagyobb slágere, a Quelqu'un m'a dit

Jagger után hírbe hozták Eric Claptonnal, az ingatlanmogul Donald Trumppal, továbbá két színésszel is: Kevin Costnerrel és Vincent Perezzel. Bruni soha nem hangoztatta, hogy monogám típus lenne, bár az már talán nála is túlzás volt, hogy a vezető francia értelmiségiek közé tartozó aktuális barátját, Jean-Paul Enthovent lecserélte a fiára, a filozófus Raphaelre, aki ráadásul egy évtizeddel fiatalabb is volt, mint ő. Raphael Enthoventől egy gyermeke is született 2001-ben, de ez a kapcsolat sem maradt tartós.

Ekkorra Bruni már egy évtizednyi modellkedés után eltűnt a kifutókról, és egyre inkább legrégibb szenvedélye, a zenélés foglalkoztatta. A zenész szülőknek köszönhetően olyan világnagyságokkal ismerkedhetett meg gyermekkorában, mint Maria Callas vagy Herbert von Karajan, de aztán érdeklődése a rockzene felé fordult: a Beatles, Bob Dylan, Leonard Cohen és a Clash lettek a kedvencei, no meg a perverz géniusz, Serge Gainsbourg, akivel még találkozhatott is: "Akkor költöztem Párizsba, amikor még élt, de túl fiatal voltam még ahhoz, hogy együtt dolgozzak vele - igen, még Serge-nek is túl fiatal" - mondta az Independentnek.