Josh Groban lemezéből adták el a legtöbbet tavaly Amerikában

Vágólapra másolva!
Josh Groban Noel című albuma volt a 2007-es esztendő legnagyobb példányszámban elkelt lemeze, áll a NielsenSoundscan hivatalos kimutatásában. A 26 éves énekes karácsonyi lemeze 3,7 millió példányszámban kelt el alig pár hét leforgása alatt.
Vágólapra másolva!

A Nielsen Sound Scan a napokban összesítette az amerikai lemezpiac elmúlt évi eredményeit.

A legnagyobb példányszámban elkelt lemez Josh Groban októberben napvilágot látott karácsonyi korongja, a Noel című album, melyből az év végéig nem kevesebb, mint 3,7 milliót vásároltak az amerikaiak. A második helyen befutó pedig a Disney High School Musical albumának 2. része. A zenekarok közül a 2007-ben újra összeállt Eagles Long Road of Eden albuma vitte el a pálmát 3,58 millió példányos eladással.

A Nielsen Sound Scan kimutatásai szerint a 2007-es évben 14 százalékos növekedést tapasztaltak az amerikai zeneipar összességét vizsgálva, ám maguk a lemezeladások 9,5 százalékkal maradtak el az előző évi eredményektől: 500 millió példány körüli lemezeladást produkálva, ami a 2006-os 588,2 milliós forgalomhoz képest látványos visszaesés. Sokak szerint a fizikális albumeladások visszaesése némileg annak következménye, hogy a multinacionális kiadók több lemezmegjelenést idén tudatosan elhalasztottak.

Ami viszont reményt táplálhat a zeneiparban ügyködők számára, hogy a digitális eladásokból származó bevételek 45 százalékkal növekedtek meg, az Egyesült Államokban 840 millió dollárnyi összeget hozva. A toplistán a Black Eyed Peas énekesnője, Fergie áll, az ő dalait vásárolták meg a legtöbben digitális csatornákon keresztül: 7,5 millió letöltéssel már igencsak komoly eredményt mutathat fel. A digitális albumeladások közel 53 százalékkal ugrottak meg, 50 milliós letöltésszámot produkálva, ami óriási előrelépés a 2006-os 32,6 milliós adatok után. Általánosságban is elmondható, hogy az Egyesült Államokban már 23 százaléka a bevételeknek digitális letöltésekből, eladásokból származott a múlt esztendőben.