Kokain végzett Ike Turnerrel

Vágólapra másolva!
Mint arról decemberben hírt adtunk, 76 éves korában elhunyt Ike Turner, a legendás amerikai rhythm and blues-énekes és gitáros. A halottkém jelentése most készült el, melyből az derül ki, hogy a muzsikus halálát kokaintúladagolás okozta.
Vágólapra másolva!

A San Diego megyei igazságügyi orvos szakértő hivatalos megállapítása szerint a zenész túl nagy adag kábítószert adott be magának, amely kokainmérgezést idézett elő a szervezetében. Ennek következtében szív- és érrendszeri bénulás és tüdőtágulás lépett fel nála, ami közvetlenül a halálát okozhatta.

Turner lányát, Miát sokkolta a hír. Elárulta, hogy apja folyamatos küzdelmet folytatott a gyógyszerekkel, de szerinte a halottkém túloz a jelentésben. "Édesapám ilyen messzire sosem ment el a droghasználatban. Számomra hihetetlen, hogy túladagolás miatt halt volna meg" - árulta el Mia egy helyi lapnak adott interjúban.

Tina Turner korábbi férje december 12-én hunyt el San Diego melletti otthonában. Rocket 88 című dala tette őt és együttesét országosan ismertté az ötvenes évek elején, fénykorát a hatvanas években élte, legtöbben Tinával közös dalaira emlékezhetnek. 1991-ben a Rock & Roll Halhatatlanjai közé választották, majd a karrierjét két évvel később folytatta. Tavaly Grammy-díjat vehetett át Risin With The Blues című lemezéért.

Viharos házassága mindvégig beárnyékolta zenei eredményeit. A nyolcvanas évektől alkohol- és drogügyeiről cikkezett a sajtó, s botrányai miatt többször ült börtönben. Önéletrajzában azt írta korábban, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években 11 millió dollárt költött kokainra.