Nehezen megszülető lemezek

Úgy tűnik, hogy több mint egy évtizedes munka után most már tényleg elkészült a Guns n' Roses Chinese Democracy című nagylemeze. Nem ez az első eset a pop világában, hogy egy zenekar nagy nehézségek árán veszi fel új albumát. A késlekedésnek számos oka lehet: maximalizmus, szerzői válság, magas elvárásoknak való megfelelés, és még ki tudja, mi minden más. Az alábbiakban összeszedtünk néhány olyan lemezt, amely nagyon nehezen akar(t) megszületni.

Brian Wilson Presents Smile

Hogy mindjárt a közepébe vágjunk, kezdjük a felsorolást a világ leghosszabb ideig készülő nagylemezével, a Smile-lal, melyet 1966-ban kezdett el rögzíteni a Beach Boys-vezér Brian Wilson, de csak 37 évvel később fejezett be. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a közel négy évtized alatt a szalagokhoz nem nyúlt senki, így a munka sem haladt előre. A Beach Boys 1966-ban jelentette meg a legendás Pet Sounds című albumát, majd a megjelenést követő hetekben a zenekarvezető már neki is állt az új korong, a Smile munkálatainak, hogy az igen magasra helyezett lécet minél előbb átugorja. A lécet nem csak ők tornázták egyre feljebb, hanem a Beatles is a Sgt. Pepperrel, mely rivalizálást teremtett a két zenekar között. A következő év elején azonban idegösszeroppanást kapott Wilson (valószínűleg a sok LSD-től), s ezzel a lemez munkálatai is jó időre befejeződtek, sőt egyes szalagok állítólag a kukában landoltak.

Egyedül a Good Vibrations című dal jelent meg kislemezen, majd a lemezcég próbálta menteni a menthetőt, s összerakott valamit a megmaradt anyagból (Smiley Smile), ám az meg sem közelítette az eredetileg tervezett szimfonikus-pop művet. Később rengeteg bootleg terjedt el a rajongók között, de mindenki csak találgatta, hogy hogyan is szólhatott a nagy alkotás. Aztán, hogy a mester elejét vegye a találgatásnak, úgy döntött, maga mutatja meg, milyen is volt az eredeti "tinédzser szimfónia az Istenhez". Először egy turnén idézte fel a dalokat, majd a siker folyományaként stúdióba vonult, és befejezte azt, amit 37 évvel korábban elkezdett. Az eredmény egy három tételből álló kompozíció, mely teljesen elrugaszkodik a könnyűzenei alapoktól, s már-már a komolyzene világába hajlik. Az album szövegeit Van Dyke Parks írta, aki azonnal rendelkezésre állt, mikor Wilson megkérte, hogy folytassák a közös munkát. Sok zenekritikus ezt az albumot tartja minden idők legjobb lemezének.

U2: Achtung Baby

Ha egy zenekar a pályafutása során folyamatosan emeli a tétet, akkor úgy járhat, mint a U2 a nyolcvanas évek végén. A nagy sikerű 1987-es The Joshua Tree című lemez után egy hasonló kaliberű produkciót vártak a zenekartól, ám a következő évben megjelent Rattle & Hum - melyet az előző album turnéja közben rögzítettek - csalódást keltett. Ezt követően Bono kijelentette, hogy vissza kell vonulniuk, és újra kell álmodniuk, hogy hogyan tovább. Sokan attól féltek ekkor, hogy feloszlik a U2.

Ez azonban nem következett be, sőt az ír zenekar soha nem látott vehemenciával látott neki az Achtung Baby munkálatainak. Szinte teljesen átalakult az együttes hangzásvilága, a klasszikus rock elemeit a különböző elektronikus megoldásokkal egészítették ki. Ez azonban nem ment egyszerűen, hisz a berlini stúdióban a zenekar két részre szakadt: a ritmusszekciót alkotó Larry Mullen és Adam Clayton az újítások miatt fellázadt Bonoval és The Edge-dzsel szemben, mely majdnem az együttes feloszlásához vezetett. Végül a megbékélést mi más hozhatta meg, mint a nagyszerű One című dal, melynek felvételét követően a zenekar már Dublinban folytatta a stúdiózást. A hosszú idegtépő munkának meglett az eredménye, hiszen máig ezt a lemezt tartják a U2 legjobban sikerült albumának, s egyúttal ez lett a legsikeresebb is.

Stone Roses: Second Coming

A Stone Roses második eljövetelére öt és fél évet kellett várni, de a címnélküli debütáló lemez és a Second Coming között eltelt időt sokan és sokféleképp elevenítik fel. A zenekar bemutatkozó albumát a pop történetének legjobb lemezei között tartják számon, de feltétlenül minden idők egyik legnagyszerűbb debütálása volt. A sikerrel olyan nyomás nehezedett a tagokra, mellyel nehezen tudtak megbirkózni. Időközben a két dalszerző, az énekes, Ian Brown, és a gitáros, John Squire között is megromlott a viszony, s egyre nehezebben születtek az új dalok. Ekkoriban úgy nézett ki Brown egy átlagos napja, hogy bekopogtatott Squire-höz, hogy zenéljenek már együtt egy kicsit, ám a gitáros rendre elhajtotta.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a késlekedést egy másik fontos tényező is befolyásolta. A zenekar összerúgta a port az első lemezüket kiadó céggel, s mivel a kontraktus öt évre szólt, új anyaguk csak ennek lejárta után jelenhetett meg. A tagok tudták ezt, s nem is siettették a munkát. A korong felvételei során összesen hat producert használtak el, míg a végeredmény megszületett. A Second Coming-on hallatszik, hogy nehézkesen készült el, kissé egyenetlen lett a színvonala, ennek megfelelően a nagy erőlködésnek inkább nyögés lett a vége. A zenekar nem is húzta sokáig, először a dobos lépett ki 1995-ben, egy évvel később Squire is elhagyta a zenekart, majd a csonka együttes budapesti koncertje után néhány nappal feloszlott.