A Hooligans két tagja, Kiss Endi és Tóth Tibi már szerencsi gyerekkorukban együtt zenéltek. Kilenc éves korukban léptek fel először az Elektromos rock nevű zenekarban. Tizennégy éves korukban csatlakozott hozzájuk Ördög Csipa és megalapították a Ramsest, de amikor elérték első komolyabb sikereiket, közbeszóltak a felsőbb hatalmak: a srácoknak be kellett vonulniuk. Leszerelés után természetesen újra összeálltak, hogy folytassák a zenélést. A zenekar több bulit tartott Pesten, amikor az egyik koncert alkalmával találkoztak Révi Józsival - a Dance gitárosával - aki felkérte őket, csatlakozzanak újjáalakuló zenekarához. 1993 őszén megjelent az "Ördög vagy angyal" című LP. A lemez új színt hozott a magyar rockpalettára, és az év rockmeglepetés volt. Az album 2 hónap alatt 20.000 példányban fogyott el a Polygram Records-nál. A siker egyik oka a reklámkampányra fordított 7 millió forint és a nagysikerű országos turné, melyen részt vettek. Ennek a fő állomása a Petőfi Csarnok volt. A fiúk nem gondolkodtak sokáig: hamarosan rögzítették a Dance második lemezét - mely számukra bemutatkozó album is volt egyben. A Dance-szel sikert-sikerre halmozva bebizonyították (szakmának és a közönségnek egyaránt), van mit felmutatniuk a magyar zenei színtéren. A zenekar öt éven át működött, ám a srácok ennyi idő után úgy éreztek, váltaniuk kell, és a Dance-bol megismert P.G.-vel 1997-ben a Hooligans.

A fiúk egyébként Szerencsen éltek, csak néhány éve kerültek a fővárosba. Testükön alig találni olyan helyet, ahol ne lenne tetoválás. Ez azonban esztétikai szempontokon kívül más előnnyel is járt, ugyanis a művész, aki a test-rajzokat készítette, annak a rendezőnek ajánlotta a fiúkat, aki például az Ice Cube klipeket is rendezte.
Időnként bemutatóval egybekötött koncertet is adnak, melyeken népszerű vendégek is fellépnek. A hagyománnyá vált Hooligans-tábort minden évben Tokajban tartják. Itt ismert sztárokkal találkozhatunk, rendszeres a foci, az iszapbírkózás és az esti koncertek. Azóta volt több album meg egy basszusgitáros-csere, de a huligánok népszerűsége töretlen.