Diszciplínává válna Janet Jackson - heti lemezajánló

2008.02.26. 18:33

Amber Smith: Introspective

Várakozások: A Poniklo Imre által vezetett indie-rock zenekar a napokban jelentette meg legújabb nagylemezét Introspective címmel. Az együttes a frontember egyszemélyes projektjeként indult az ezredforduló környékén, a zenészek kezdetben folyamatosan cserélődtek körülötte, majd 2004 nyarán stabilizálódott a mai felállás, ami egy kvázi indie-szupergruppá nőtte ki magát az ex- Időrablók-tag Ács Oszkárral (basszusgitár), a Trousers-gitáros Kőváry Zoltánnal és az ex-Annabarbis Bátor Bencével (dob). Kezdetben párhuzamosan dolgoztak angol és magyar nyelven, első kiadványuk az Above The Clouds című demo volt, ebből született az első nagylemezük Nincs szükség ránk címmel, szerzői kiadásban. 2002-ben jelent meg az Olcsó című hétszámos EP, ennek az angol verziója (plusz három dallal) a My Little Servant című nagylemez volt, amely az együttes első külföldi kiadású korongja. A következő stúdióalbum már csak angol nyelven született meg, a RePrint 2006-ban került a boltok polcaira. Az Amber Smith fokozatos fejlődésen ment át az évek során, egyre jobb dalok kerültek ki a srácok kezei közül, s mára hazánk elsőszámú indie-zenekarává nőtték ki magukat. A két évvel ezelőtti albumon már egy elismert külföldi hangmérnök-zenésszel (Robin Guthrie, ex-Cocteau Twins) dolgozhattak, ennek az eredménye hallatszik is az anyagon.

Eredmény: Poniklóék ezúttal is angol szakember segítségét kérték és kapták: ezúttal Chris Brown segédkezett a lemez elkészítésénél, aki olyan zenekarokkal dolgozott már együtt, mint a Radiohead, a Muse, vagy a Starsailor. Az Introspective nemzetközi mércével mérve is kiválóan sikerült, akár a dalokat, akár azok hangzását tekintjük. A lemez a címadó szerzeménnyel indít, bár a zaklatott Introspective-nél bőven akad több slágeresebb darab is. Ilyen például a lemez legkorábban született dala, az 1980, mely akár az előző lemezre is felkerülhetett volna. A harmadik dal (Coded) szintén a slágeresebbek közül való, a hírek szerint ez lesz a második kislemez az albumról. Változás a korábbiakhoz képest, hogy ezúttal markánsabb szerepet kapnak a szintetizátorok, sőt helyenként a fúvós hangszerek is. Ezen kívül erősen érződik David Bowie vagy Gary Numan hatása egyes dalokon. Szintén a zenekar hasznára vált, hogy ezúttal már Ács Oszi is szerzett három dalt, talán ennek is köszönhető, hogy a végeredmény jóval változatosabb lett, mint az előző lemez esetében. Az Introspective az Amber Smith és a magyar indie-szcéna eddigi legjobb lemeze.

Kiknek ajánlható: A magyarországi indie-közösségnek, továbbá azoknak a Bowie-rajongóknak, akik eddig nem ismerték a zenekart.

Olyan, mint: egy elsőosztályú nemzetközi indie-album.

(DG)