Diszciplínává válna Janet Jackson - heti lemezajánló

Vágólapra másolva!
Janet Jackson új kiadóhoz szerződött, s ez erősen rányomja a bélyegét legújabb korongjára is, mely frissebb, modernebb és ropogósabb lett, mint két évvel ezelőtti albuma. A festői angol vidéket választotta az elektrodiszkót folkra felcserélő Goldfrapp, míg Erykah Badu hosszabb szünet után villant egy jól sikerült új hiphop/neo-soul lemezzel, melynek ígérete szerint még az idén követni fogja a folytatás. A hazai indie-szcéna egyik vezető zenekara, az Amber Smith eddigi legerősebb lemezét készítette el, s ismét ajánlunk a nemzetközi szintérről is egy új zenekart, méghozzá a Los Campesinos! hetesfogatát.
Vágólapra másolva!

Janet Jackson: Discipline

Várakozások: A negyvenkét éves énekesnő idén a tizedik stúdiólemezéhez érkezett. Akár csak testvérei, Janet is kisgyermek kora óta a szórakoztatóiparban tevékenykedik, bár ő kezdetben gyermekszínészként tűnt fel. Első nagylemeze tizenhat éves korában jelent meg, de az igazi áttörést csak a Control című albummal érte el 1986-ban, melyet az akkoriban a kortárs R&B műfajában igen befolyásos Jam & Lewis-szerzőpárossal készített. Következő korongja, a Rhythm Nation 1814 világszerte a legnagyobb sztárok közé emelte a Jackson-család legifjabb tagját, és a helyzet nem is változott a következő évtized közepéig. A kilencvenes évek második felében kissé csökkent iránta az érdeklődés, ám a süllyesztő nem nyelte el, hisz még így is az amerikai eladási lista élére tudott kerülni. Aztán következett az emlékezetes Super Bowl-fellépés a kivillanó cicivel, s Janet ismét az érdeklődés középpontjába került. Ám legtöbben lesajnálóan nyilatkoztak alakításáról, s a lemezeladásai még mélyebbre estek. A hullámvölgyből kievickélve készítette el két évvel ezelőtt a 20 Y.O. című nagylemezt, melyen ismét húsz évesnek érezte magát, s a lemez hangzása is korai dolgait idézte. Amerikában a második helyig jutott a Billboardon, s nagyjából 1,3 milliót adtak el belőle eddig, ami a korábbi sikereket figyelembe véve bukásnak számít.

Eredmény: Tavaly nyáron jelentették be, hogy Janet Jackson leszerződött az Island Recordshoz, miután teljesítette öt lemezre szóló szerződését a Virginnél. Talán ez lehet az oka annak, hogy egy újabb, frissebb hangzást hallhatunk ezen a korongon. Már nyoma sincs a korábbi nosztalgiázásnak, a Discipline abszolút az aktuális trendekhez igazodik. Az új kiadóval új producer-szerzőgárda is érkezett az énekesnő mellé: Rodney Jerkins (aki az első kislemez, a Feedback producere D'Mile-lal együtt), Ne-Yo, Shea Taylor , Johnta Austin, Tricky Stewart, The-Dream és a Stargate-team dolgozott a korongon, de természetesen Janet barátja, Jermaine Dupri is segített a munkálatokban. Az albumot 23 sávra osztották, de nem kell megijedni, hiszen ebből kilenc csupán dalok közti átkötő szöveg. A maradék viszont modern R&B-felvétel, helyenként táncolható klubslágerekkel, másutt pedig visszafogottabb, érzelmesebb szerzeményekkel találkozunk. Napjaink 'urban' zenei trendjei abszolút visszaköszönnek a korongon, Timbaland hatása egyértelműen érezhető. Sokan gondolhatják, hogy Janetnek már nem áll jól, hogy szexuális témákat feszeget a dalokban, ő mégis ezt helyezi előtérbe, s a végeredményt hallva, talán nem is teszi rosszul.

Kiknek ajánlható: Janet Jackson hívei talán várták már ezt a korongot, de akár új rajongókat is szerezhet magának azok közül, akik kedvelik napjaink Timberlake-es-Timbalandos pop világát.

Olyan, mint: Egy korszerű R&B-lemez, divatos hangszínekkel, néhány lehetséges party-kedvenccel.

(DG)