Leonard Cohen jöhet a Szigetre

Vágólapra másolva!
A legendás költő-énekes, Leonard Cohen úgy döntött, hogy 15 év elteltével ismét bevállal egy koncertkörutat. A nyilvánosságra hozott dátumok között szerepel egy augusztusi magyarországi látogatás is, méghozzá a Szigeten.
Vágólapra másolva!

Leonard Cohent március 10-én avatták a Rock 'n' Roll hallhatatlanjai közé, s másnap már világgá is kürtölte a hírt, hogy tizenöt év elteltével ismét turnézni fog. Bár egyelőre hazánkban nem jelentették be, de a világ zenei hírpoltáljain (köztük az Uncut honlapján) közétett dátumok között szerepel augusztus 12-i bejegyzéssel a Sziget is.

A klasszikus értelemben vett singer-songwriterek, vagyis énekes-dalszerzők közül az egyik legnagyobb hatású előadó a lengyelországi zsidó bevándorló családból született művész, aki már Montrealban látta meg a napvilágot még 1934-ben. Cohen már elmúlt harminc, amikor zenészként megismerte a világ, addig viszont költőként már népszerű volt Kanadában. 1967-ben mégis Kaliforniába kellett mennie ahhoz, hogy zenei karrierjét sínre tegye.

Folkos ihletésű, lírai dalai hamar sikert arattak, és még ennek az évnek a végén jelenhetett meg első nagylemeze, a Songs Of Leonard Cohen, amely nem volt azonnali siker, hanem szép lassan vált ismertté, különösen a Suzanne című dalnak köszönhetően. Cohent sötét romantikával átszőtt szövegei és melankolikus, puritán kísérőzenéje rövidesen a legnépszerűbb dalszerzők egyikévé tették, és az azóta eltelt négy évtizedben is sikerült elkerülnie pályája komolyabb buktatóit. Az utóbbi évtizedben azzal keltett kisebb feltűnést, hogy öt évet egy buddhista kolostorban töltött, majd 2003-ban megkapta a legmagasabb kanadai kitüntetést is.

Cohen Magyarországon eddig még nem lépett fel, a hírek szerint most erre is sor kerül.