Hallgasd meg a negyvenéves Ákos új dalát!

Vágólapra másolva!
Kerek évszámhoz érkezett hazánk egyik legsikeresebb előadóművésze, Ákos. Április 6-án töltötte be negyvenedik életévét, ennek pont a felét, húsz évi munkáját jól ismeri a közönség: ennyi ideje publikus a működése énekesként, zeneszerzőként, költőként. Jubileumi év, jubileumi tervekkel, felvezetőként a születésnapján debütáló Negyven című dal, amelyet a honlapjáról és az [origo] Track Zeneáruházából két héten át ingyenesen tölthet le a nagyérdemű.
Vágólapra másolva!

Negyvenedik születésnapját üli a napokban hazánk popikonja, Kovács Ákos. Idén nem ez az egyetlen jubileuma: immár húsz éve, hogy színpadon áll, első komolyabb zenei próbálkozása, a Bonanza Banzai májusban ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. Az idei esztendő Ákos számára összegző év, számos újdonsággal, születésnapi ajándékdallal, Krúdy-hangoskönyvvel, exkluzív koncertekkel.

Húsz éves karrierje szinte a kezdetektől fogva a töretlen munkáról és a megküzdött sikerről szól. Komolyabb leállás, zenei zsákutcák vagy látványosabb kudarcok nélkül - bár kemény kritikák össztűzében - folyamatosan képes volt fenntartani az érdeklődést munkája iránt. Közel harminc albuma látott napvilágot, mind arany- és platinalemezes kiadványok, amelyekből nem kevesebb mint egymillió példány talált gazdára: átlag minden tizedik magyar lakos polcán található egy-egy Ákos kiadvány. Számos szakmai- és közönségdíjjal büszkélkedhet, így a MAHASZ és az Artisjus is több alkalommal ismerte el munkáját, akárcsak a VIVA TV, de elsőként vihette haza a Music Television szobrocskáját is.

Koncertjei teltházasak, előadásai nemzetközi színvonalú produkcióként váltak ismertté. A fedett és fedetlen hazai koncerthelyszínek legtöbbjét megtöltötte már. Több külföldi koncertmeghívásnak is eleget tett, játszott Barcelonában, Londonban, Groeningben és Brüsszelben is, magyar nyelvű sorlemezei közül hat angolul is megjelent. Rangos felkérésnek tett eleget, amikor a Disney Tarzan című produkciójához Phil Collins dalszövegei alapján magyar műfordításokat készített, és a betétdalokat Leslie Mandoki müncheni stúdiójában énekelte fel. Szintén felkérésre, zeneszerzőként működött közre a Terror Háza Múzeum létrehozásában: ezért a munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át.

Zenei kiadványai mellett öt verseskötete jelent meg, de készített írásaiból verses lemezt Kaszás Attilával, hamarosan pedig kedvenc Krúdy-novelláit hallgathatjuk meg Ákos előadásában a Kaland a régi királlyal című hangoskönyvön. Kacsingatott többször a színház világa felé is; 1995-ben Eszenyi Enikő felkérésére zenét komponált egy Brecht-darabhoz, amely a Vígszínházban került bemutatásra. 1998-ban a Charles Dickens-regény adaptációjából készült Oliver! című musical egyik főszereplőjeként láthattuk Bill Sykes szerepében, olyan neves színészekkel egy színpadon mint Psota Irén, Haumann Péter, Avar István vagy Zenthe Ferenc. Rendezői ambícióit eddig saját klipjeiben élte ki: eddig hét dalának megfilmesítését irányította.

Utoljára 2006-ban adott ki stúdióalbumot: a Még közelebb pár hét alatt platina lett, az erről kimásolt kislemez, a Minden most kezdődik el a mai napig - egy évvel a megjelenés után is! - vezeti a MAHASZ single listáját. Az album dalait bemutató koncertsorozatot 140 ezren tekintették meg, a tripla koncertkiadvány az év hazai zenei DVD-je lett, dupla platina minősítéssel.