Utolsó fellépésén már csak tátogott Pavarotti

Vágólapra másolva!
Pavarottiról a napokban derült ki, hogy utolsó fellépésén, a 2006-os torinói téli olimpián már csak tátogott. Az információt Leone Magiera karmester osztotta meg a publikummal a nemrégiben megjelent könyvében. Az eset érthető, hiszen az énekes akkor már súlyos fájdalmakkal küszködött.
Vágólapra másolva!

Utoljára 2006-ban lépett színpadra a neves tenor, Pavarotti a Torinóban megrendezésre került téli olimpiai játékok során. Az akkori fellépéséről a napokban árulta el a zenekarával együtt dolgozó karmester, hogy bizony egy az egyben felvett anyagról szólt, Pavarotti már csak tátogott a színpadon. Leona Magiera karmester elmondása szerint a teljes akkori fellépést előre rögzítették, mivel az énekes már súlyos fájdalmakra panaszkodott, állapota már nem engedte volna meg, hogy élőben énekeljen.

"A zenekar is úgy tett mintha játszott volna, én is csak tettettem, hogy irányítom a zenekar, akárcsak Luciano, aki szintén tátogott. De szerencsére nagyon jól sikerült a történet, senkinek sem tűnt fel a technikai trükk." - írta Pavarottiról szóló könyvében Magiera, ami egyébként alig pár hete látott napvilágot.

A Puccini operából előadott áriát a karmester otthoni stúdiójában, Modenában rögzítették, a zenekari részt pedig már korábban felvették egy másik stúdióban.

"A hangjával szinte minden rendben volt. Addig erőltette magát, míg a megfelelő hangokat ki nem tudta énekelni. Aztán visszarogyott a tolószékébe, becsukta a szemeit, kimerülve" - emlékszik vissza erre az utolsó felvételre egykori munkatársa, Magiera.

Pavarotti menedzsere, Terri Robson elmondása szerint azért döntöttek a playback előadás mellett, mivel a szabadtéri fellépés idejére elég hideg időjárást jósoltak. Robson szerint a tenor hangjával semmi baj nem volt, "egyszerűen az a februári késő esti koncert Torinóban jéghideg időben képtelenség lett volna számára, ezért döntöttünk az előzetes rögzítés mellett".

Mint ismeretes, Luciano Pavarottinál 2006. nyarán hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak orvosai, pont mikor egy újabb turnéra készült volna. Majd 2006. júliusában azonnal meg is operálták, emiatt pedig törölték addigra leszervezett fellépéseit. A tenor 2007. szeptemberében pihent örök nyugalomra.