Duffy szerint fehérek is énekelhetnek soult

Vágólapra másolva!
A két fiatal brit üdvöske, Duffy és Estelle összecsaptak a sajtóban. Estelle egy rádióinterjúban elég cinikusan arról beszélt, hogy szerinte egyáltalán nem kellene a soul zenét erőltetnie a fehéreknek. Ezzel nyíltan a nemrég debütáló Duffyra próbált célozni, aki persze nem hagyhatta szó nélkül kolléganője kijelentéseit. Most áll a bál a lányok között.
Vágólapra másolva!

A brit R&B énekesnő, Estelle pár hete adott interjújában elég kritikusan nyilatkozott a fehérbőrű soul énekesekről, ezzel érezhetően vetélytársnőire, Duffyra és Adele-re gondolt. Szerinte ugyanis Duffy és Adele valójában nem a fekete zenét képviselik, hiszen az, amit ők művelnek szerinte "semmit nem jelentenek egy igazi színesbőrűnek." Estelle szerint a zeneiparban működik a kettős mérce, és a fehér soulénekesnőket támogatják, szemben a feketékkel. Duffy mindezt nem kívánta szó nélkül hagyni, és pár napja kolléganője vádjaira reagált egy interjú során.

"Azt hiszem, ha ott a megfelelő tehetség és kitartás az adott emberben, akkor teljesen mindegy, hogy milyen bőrszínű" - reagált a szőke Duffy.

"Nem kívánok a soul zene megtestesítője lenni, sőt biztos vagyok benne, hogy sosem leszek az, de az tagadhatatlan, hogy zeneileg nagy hatással van rám ez a műfaj. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a mai fiatalok többsége szinte semmit sem tud a 60-as, 70-es évek soul zenéjéről, akikkel most ezt az egészet meg tudom ismertetni, persze a magam módján, stílusában" - fűzte hozzá Duffy.

De az is lehet, hogy enyhén szólva savanyú a szőlő Estelle-nek, hiszen Duffy pár hét alatt minden rekordot megdöntött a szigetországban. Mercy című slágere hetek óta vezeti a brit rádiós játszási listákat, a debütáló korongja, a Rockferry pedig a múlt hét óta újból az első helyen áll az eladási adatok alapján.