Bringás felvonulás, land art és ruha-recycling a Föld Napján

2008.04.16. 17:22

Az április 22-i hivatalos Föld Napját megelőző vasárnap a környezettudatosság jegyében telik Budapesten. Még sohasem volt ennyi zöld rendezvény egyszerre a fővárosban: egy brit fotós akciója hatalmas "parkká" alakítja a Deák teret, bringásreggeli várja a biciklibarátokat a Velodromban, fél ötkor rajtol a Critical Mass-felvonulás, ám közben még lesz bicikli-szépségverseny, ökoteregetés, kétkerekes ruhademonstráció, elektromos járművek kiállítása, fotótárlat, koncertek és áprilisi öko-WAMP. Most nem tudod kikerülni sem a klímaváltozás kérdését, sem a biciklistákat. Egy napnyi élhetőbb főváros a Deáknál.

A Critical Mass évente kétszer megrendezett bringás felvonulása mellé ebben az évben a Föld Napját megelőző hétvégére gombamódra nőttek ki a különböző szervezésű zöld rendezvények. Az események központja a Deák tér és a zuglói Millenáris Velodrom lesz. Ez utóbbi egy Hajós Alfréd által tervezett gyönyörű kerékpárpálya a Puskás Ferenc Stadion mellett, Milli néven reménybeli kerékpáros közösségi centrumként üzemel.

Itt kezdődik vasárnap reggel nyolc órától a Bringásreggeli a CM-főszervező Sinyával és Hajós Andrással. A szervezőknek még a leghíresebb magyar bringaversenyőt, Bodrogi Lászlót is sikerült elcsábítania a Millenárisra, ahol a bringásreggeli "sztárvendégeként" dedikál vázakat, és mesél sikereiről.

A rendezvény nevéhez híven reggelivel várja a látogatókat, DJ Tonya keveri zenét, eközben a gyerekeknek lesz játszósarok, de a Milli-piknik középpontjában mégiscsak a kerékpár áll: látványos versenyfutamok, extrém-kerékpáros bemutatók és bringapóló-tesztelés zajlik egész délelőtt. A versenyeken kívül is lesz lehetőség biciklizni: a gyerekek bringasuliban edzhetnek értékes nyereményekért (többek között három kerékpárt is kisorsolnak).

Ha valakinek gyengélkedik a járműve, a canga-szervizben szakértők készítik fel a délutáni menetre. A Milliből délután háromkor indul a csillagtúra a Critical Mass kerékpáros felvonulás Deák téri kezdőpontjához. (A velodrom pontos helyszíne: Budapest, XIV. Szabó József u. 3., a Récsey Center mögött.)

A Merlin Színház idén kezdődött energiakampánya, a Merlin Energia a Critical Mass felvonulásával együttműködve április 20-án lezárja a belváros egy részét, és színes programokkal tölti meg a sétálóknak fenntartott teret, hogy annak is érdemes legyen arrafelé járni és szórakozni, aki biciklizésre egyelőre még nem vállalkozik városban. A Kiskörút Astoriától Erzsébet térig tartó szakaszát foglalhatják el ezen a napon a gyalogosok. A programok délelőtt tíztől folyamatosan zajlanak.

Szombati program
Már április 21-én is lesznek bringás programok, ezek közül a legpraktikusobb a Szimpla Kertben rendezett bringavásár. Aki a CM előtt egy nappal jön rá, hogy szétesik a cangája, még gyorsan beszerezhet egyet jutányos áron. (Ez a site is segíthet.) A vásár egykor kezdődik, helypénz nincs, mindenkit várnak. Este bringa-szimpatizáns találkozó lesz a Fecskében (IX. Kinizsi-Ráday sarok) a Kerék-Páros-Város című fotókiállítás megnyitója alkalmából.

A Városháza téren a LUSH-kútnál a víz otthoni ésszerű használatával kapcsolatban hallunk tanácsokat, illetve ötleteket kapunk az újrafelhasználáshoz. Itt ad délután egykor koncertet a Krétakör SzínészTánczenekar.

Pár száz méterrel arrébb, az Erzsébet téren zajlik az április designpiac, a WAMP, ide is érdemes elnézni annak, aki erre sétál. Bátran lehet jönni kisebb gyerekekkel is, mert egésznapos gyereksarok várja a kisebbeket. A Madách téren elektromos járművek kiállítását láthatjuk délelőtt 11 órától.

Fotó: Hajdú D. András

A Gödörben április 20-án kezdődik az első nagy össznépi ruha-csere-bere: az ökoteregető ruha recycling-akció április 22-ig nyúlik, ugyanis vasárnap, a Critical Mass előtt-után lehet lehet leadni régi, de jó állapotban lévő ruháinkat, és kedden (a valódi Föld napján) lesznek "kiteregetve", kiállítva a Gödör melletti sétányonaz előzőleg begyűjtött ruhák. A kifüggesztett holmikból a vasárnap kapott bont beváltva lehet választani délután kettőtől este fél nyolcig. Aki hozott holmit, ugyanannyit el is vihet, de természetesen aznap (vagyis április 22-én) is lehet hozni-vinni. Próbafülke lesz! A megmaradt darabokat a rászorulók kapják.

Forrás: [origo]
Gödör-turka: lehet választani!

Április 20-án délután fél három körül már ne bóklásszunk el, hanem markoljuk fel a British Council által osztogatott zöld pólókat a Deák térnél. Jason Hawkes, a világhírű brit fotográfus már 150 méter magasan a levegőben körözve várja, hogy a budapestiek a Park! akció keretében belebújjanak a fűszínű mezbe, és pontban fél háromkor egymás mellé rendeződve alkossanak a városi dzsumbuj helyén "élő parkot". A zölddé változó Kiskörutat megörökítve születik meg a brit légifotós és a mi közös "land art"-alkotásunk.

Forrás: www.jasonhawkes.com
Hawkes légifotója a londoni Hyde Parkról - félő, a mi Deákunk nem így fog kinézni

Négytől gyülekeznek a bicajosok a téren, majd fél ötkor indul a Critical Mass menete a Deák térről a városligeti Király-domb felé. Az útvonal: Astoria, Erzsébet-híd, Attila út, Alagút, Lánchíd, Akadémia utca, Kossuth tér, Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Deák tér (újra), Andrássy út, Hősök tere, Városliget. A távolság kilenc kilométer, amelyre két óránk van, az élőben közvetített bringaemelés ugyanis fél hétkor lesz a Városligetben. A felvonulás többnyire lezárt útszakaszokon, rendőri biztosítással zajlik. Figyelem, esőtől nem kell megrémülni, a menet nem marad el.

Forrás: Google Maps
A 2008-as felvonulás térképe

Ha valaki kihagyja az össznépi kerekezést, a Deák térnél talál még programokat: lesz ökokosztüm-ruhademonstráció kétkeréken, illetve divatbemutató, a fél nyolckor kezdődő Csókolom-koncertre pedig még a bicajosok is visszaérnek. Ha csak le nem térnek a Kodály köröndnél, ahol a CM főszervezője nyitja meg a városi bringázást megörökítő szabadtéri fotókiállítást.

Forrás: www.kancso.hu
Ujj Zsuzsi a kilencvenes évek Péterfy Borija, Rutkai Borija egyben, a hazai Marianne Faithfull-dízőz: a Repetá-t hallgasd meg!

Critical Mass afterparty legfrissebb értesüléseink szerint most a Corvintetőn lesz, sok fellépővel alapozva meg a hangulatot: Korai Ütősök, Elvis Él, Szexlightkór, DJ Dermot, MC Busa, MC Columbo, DJ Clairvo és DJ Sabda a bringaemeléstől hajnalig.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK