Vágólapra másolva!
Mariah Carey ott folytatja, ahol három éve abbahagyta, és a saját hangja helyett inkább nagynevű és profi segítőiben bízik. "Kötelezően" gyengébb folytatással állt elő a két évvel ezelőtti sikereit üldöző Kooks, nem tud igazán hibázni a belgák bezzeg-zenekara, a dEUS. A kötelező minimumot hozza a vissztérő progrock-szupergrupp Asia, és a nyolcvanas évekbe kalandozik vissza a franciák új elektronikus kedvence, az M83. Lemezajánló.
Vágólapra másolva!

Mariah Carey: E=MC2

Várakozások: A kilencvenes évek legsikeresebb énekesnője Whitney-vel, Celine-nel és a többi gyémánttorkú dívával együtt partvonalon kívülre került az új évezredben. A kétezres években készült első két lemeze, a Glitter és a Charmbracelet is egyaránt megbukott, így joggal érezhette úgy, hogy csak egy igazán nagy dobás hozhatja vissza újra az első vonalba. Szerencséjére a The Emancipation Of Mimi három évvel ezelőtt egy korszerű hangzású, profi urban stílusú anyag lett, és nemcsak, hogy megmentette Mariah karrierjét, de vissza is hozta a legnagyobb sztárok közé. A lemez 2005 legnagyobb példányszámban elkelt albuma lett az Egyesült Államokban, de világszerte is jól teljesített, az énekesnő még kapott Grammyt is, majd ezt követően nem is meglepő, hogy a pályafutása legsikeresebb turnéját abszolválta, és mindez annyira meghozta az önbizalmát, hogy tavaly még vállalt egy Playboy címlapfotót is. Új, tizenegyedik stúdióalbumán tavaly kezdett dolgozni, és még a megjelenése előtt egy újabb szép eredményt sikerült elérnie: első kislemeze, a Touch My Body lett a tizennyolcadik single-je, amely Carey számára első helyezést hozott az amerikai slágerlistán. Ezzel az eredménnyel pedig még Elvis Presley-t is megelőzte a díva, Elvis ugyanis "csak" tizenhét no.1 dallal büszkélkedhetett.

Eredmény: Az Emancipation Of Mimi sikerei után egyáltalán nem meglepő, hogy Carey úgy döntött, nem kell bolygatni azt, ami működik, és ugyanolyan slágeres, fiatalos, R&B-s albumot hozott össze, természetesen menő közreműködőkkel. Az állandó segítő, Jermaine Dupri mellett felvonul egy sereg felkapott producer - az új király, Danja mellett itt van Scott Storch, a Swizz Beatz és a norvég Stargate duó is, amely eddigi legnagyobb sikerét Beyoncé Irreplaceable című slágerével érte el. Mindez nem véletlen, hiszen Carey előző albumán is Beyoncé hatása érződött a leginkább, és most is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy még észrevehetőbb a hiphopos hatás a lemezen, és Carey még kevésbé használja híres hangregisztereit, legalábbis a dalok túlnyomó többsége nem sok lehetőséget ad neki erre. Vagyis a Mimi...-hez hasonlóan ez is egy profi, slágeres és korszerű hangzású urban popalbum, amit a kisujjukból ráztak ki az alkotók, de túl sok emlékezetes momentumot nem tartalmaz. Kivételként itt van a Michael Jackson Off The Wall-ját samplerező, diszkós I'm That Chick, vagy a szintén kevésbé sablonos O.O.C., de egyébként pehelysúlyú és kicsit személytelen, átlagos R&B dalok gyűjteménye az E=MC2. Viszont ha azt vesszük, hogy az Emancipation Of Mimi sem volt egy túlzottan egyedi album, mégis hatmillió kelt el belőle, akkor ez a mostani is lehet hasonlóan sikeres.

Kiknek ajánlható: Akiknek az Emancipation Of Mimi tetszett.

Olyan, mint: A mainstream R&B egymással behelyettesíthető sztárjai közül az egyik felmondja a házi feladatot.

(IB)