Fesztiválok az Oderától-Lajtától keletre

Vágólapra másolva!
A nemzetközi fesztiválrobbanás Kelet-Európát sem hagyta érintetlenül, így természetesen nemcsak a Sziget és a VOLT tartja a frontot, hanem a legtöbb ország már saját zenei fesztiválokat gründolt az elmúlt években, közülük nem kevés figyelemre méltó programmal. Megnéztük, mit kínálnak fesztiválok terén a volt szocialista országok, és találtunk Bob Dylant, Nelly Furtadót, Interpolt egyaránt.
Vágólapra másolva!

Szlovákia

Északi szomszédaink az utóbbi években zárkóztak fel a magyar fesztiválok mellé, és Sziget méretű rendezvénnyel nem büszkélkedhetnek ugyan, azért a szlovák fesztiváloknak már sikerült olyan nagyvadat is elejteniük, amelyet magyar kollégáik hiába üldöztek (ha üldöztek egyáltalán...). A szlovák fesztiválok zászlóshajója a Pohoda, amelyet már több mint egy évtizede rendeznek meg minden évben Trencsénben. A Pohoda eleinte főként hazai fellépőkkel operált, kezdetben pár ezer nézővel, és az ezredfordulóra már sikerült akkor még nevesnek számító külföldi vendégeket is hívni. A program évekig a Pohodánál sem terjedt túl a környéken gyakran megforduló külföldi zenekarokon (lásd Asian Dub Foundation, Kosheen és társaik), de egy-egy komolyabb nevet is sikerült megcsípniük a szervezőknek, hogy aztán 2006-ban egyenesen az elmúlt húsz év egyik legnagyobb hatású rockzenekarát, a Pixiest hívják meg.

Ekkor már húszezernél is több látogatója volt a Pohodának naponta, melynek eddig 27 ezer a napi rekordja. Idén július 18-19-én lesznek koncertek a trencséni repülőtéren, ahol a húzónévnek Fatboy Slim van kikiáltva, de azért fellépnek aktuálisabb előadók is: a Streets például feltétlenül nagy név, aztán az Editors, a Cribs és a Szigetre is beígért Wombats képviselik a brit gitárbandákat, az UNKLE, Mr. Oizo és Miss Kittin az elektronikát, a Tinariwen pedig Afrikát. Mindezt, ha most rendelnénk jegyet, 1399 szlovák koronáért (kb. 11 ezer forint) kaphatjuk meg, míg az utolsó pillanatban 1699 korona a beugró (ez kb. 13 ezer forintot jelentene).

Pöstyén repülőtere ad majd otthont a Hodokvas fesztiválnak, erre július 4-5. között kerül majd sor, idén tizedszerre. A bejelentett fő fellépőkkel egyébként (Sex Pistols, Cypress Hill) találkozhatunk idén magyar fesztiválon is, míg az I Am X tavaly játszott a Szigeten. Pozsonyban rendezik a Wilsonic fesztivál június 6-7-én, és itt hagyományosan hiába keresnénk nagy neveket, hiszen a Wilsonic kísérleti, vagy legalábbis a fősodortól távol eső elektronikában utazik, ám akit érdekel, mi történik a kisebb klubokban világszerte, annak biztos érdekes lesz.

Szerbia

A Lajtától keletre rendezett fesztiválok közül egyértelműen az újvidéki EXIT számít az egzotikus kelet-európai fesztiválnak, amit a nyugati média szerint "látni kell", ennek megfelelően számos brit újság és zenei honlap küldött már saját tudósítót az EXIT-re, akik elragadtatott tudósításokban számoltak be a festői környezetben, a Duna fölé magasodó péterváradi várban tartott fesztiválról. Sőt, 2007-ben egy szakmai fórum meg is választotta a legjobb európai fesztiválnak.

Az EXIT-et 2000-ben indította útjára három helyi egyetemista, de hamar négynapos fesztivállá nőtte ki magát, néha meglepően rangos fellépőkkel. Miután az EXIT is átesett a maga Asian Dub Foundation- és Chumbawamba-fázisán, 2004-től már olyan fellépőket fogadott, mint Iggy és a Stooges, a Goldfrapp, a White Stripes, a Ladytron, Morrissey, a Franz Ferdinand, a Beastie Boys és a Cansei De Ser Sexy.

Forrás: [origo]

Idén július 10-13. között lesz EXIT, és visszaigazolt fellépő a Sex Pistols, a Hives, Manu Chao, a Gogol Bordello, Tiga és a Kruder & Dorfmeister páros a Magyarországon is látott, vagy idén nyárra várt fellépők közül, míg a nálunk még sosem járt előadókat a Primal Scream, a Soulwax, Paul Weller, a Gossip és M.I.A. képviselik. A négynapos hetijegyet 72 angol font értékben rendelhetjük meg (hozzávetőlegesen 23 ezer Ft), de ebben a kempingezési lehetőség nincs benne, az még további 14 GBP.

Horvátország

A horvátok két fesztivállal is készülnek a nyárra, közülük az idén harmadszorra rendezik meg a VIP InMusic fesztivált Zágrábban, a Jarun-tó szigetén. Kezdő fesztiválhoz képest nagyon komoly neveket láthatott ez idáig a közönség (Franz Ferdinand, Morrissey, Stooges, Sonic Youth), és komolynak ígérkezik a felhozatal idén is. A kétnapos fesztivál első napja ígérkezik izgalmasabbnak, a második inkább biztosra megy. Június 3-án Nick Cave és a Bad Seeds a fő műsorszám, de fellép két remek és aktuális angol együttes is (a Hot Chip és a Go! Team), egy ausztrál punklegenda (Ed Kuepper a Saintsből), és a Szigetre is várt Seun Kuti. Másnap a Prodigy várja a tömegeket, de biztosan sokan lesznek kíváncsiak Serj Tankian vagy a Stereo MC's fellépésére is. A VIP InMusicra (mely többek között magyar nyelvű honlappal is vár bennünket) 57 euróért juthatunk be, de ebben a fesztivál területén való kempingezés is benne van.

Egy másik, egynapos horvát fesztivál is lesz nyáron, a magyar határhoz közeli Varasd városában, ahol azonban nem kisebb név lép majd föl, mint Bob Dylan a zenekarával. A Radar fesztivál - melyet a városi futballcsapat, a Gradski stadionjában rendeznek majd június 13-án - másik fellépője amúgy a szintén nem kis névnek számító walesi agitrock zenekar, a Manic Street Preachers. Jegyet itthon is lehet venni az Eventim irodától, 41 euróért.