Búcsúzni jönnek a Buena Vista Social Club öregjei

Aki még nem látta Wim Wenders híres dokumentumfilmjét, vagy nem látta játszani a zseniális kubai zenészeket, annak nehéz elmagyarázni, miért kell meghallgatni őket most, amikor búcsúturnéjukkal járják a világot. Hiába meséljük el, hogyan zenélget egy elfeledett klubból itt maradt néhány öreg egy hihetetlen márquezi világban, hiába mellékelünk hangulatos filmrészleteket, hiába emlegetjük fel a muzsikusok élemedett korát; a varázst, amelyet a gyönyörű Cuba Son, a vidám, ráncos arcok és a lepusztultságában is színes havannai világ együtt létrehoz, lehetetlen szövegben átadni. Május 29-én a Buena Vista Social Club négy idős zenésze úgyis ízelítőt ad mindebből újra a Papp László Sportarénában - állítólag utoljára.

"Inkább egy brand, mintsem egy banda" - mondta a The Independent kritikusa 2007-ben a Buena Vista Social Club-ról egy londoni koncert után, némiképp meglepetten utalva arra, hogy a csoportosulásnak nincsen állandó line-upja vagy frontembere, sikerüket viszont - mintha csak igazi "márkaimázs" lenne ez mögöttük - nagyrészt köszönhetik annak a nosztalgikus, idillikus Kuba-képnek, amelyet a Castro előtti időket megidéző zenéjükhöz társít a világ. Ibrahim Ferrer, Omara és a többiek "Buena Vista" néven 11 év alatt olyan legendává lettek, amelyről lehet sejteni a mégoly gyorsan változó zenei világban is, hogy időtálló lesz; egy évtized persze nem is sok idő ahhoz képest, amennyit e zenészek a háttérben töltöttek el kilencvenes évekbeli újra-felfedezésük előtt. A muzsikusok szomorú pechje, hogy mire újra észrevette őket a világ, a legtöbben már hatvanas-hetvenes éveiket taposták, és az élet természetes folyásából adódóan nem sokáig sütkérezhetnek a megérdemelt sikerben. A még talpon lévő négy muzsikus utolsó turnéja kapcsán talán nem érdemtelen visszatekinteni arra, hogy született a legenda.

A történet messze kezdődik: Havannában volt egyszer egy Buena Vista Social Club nevű társasklub, amely a negyvenes években élte fénykorát, az idősebb havannaiak még jól emlékeznek rá. Ebben a klubban valamikor legendás zenészek játszottak, akik azonban az a klubok ötvenes évek végi bezárásával feledésbe merültek, a klubból az eltelt évtizedek alatt nyomorúságos tanya lett, a Buena Vista régi világát belepte a por.

Egy őrült amerikai zenész, Ry Cooder azonban egy régi lemezen - az 1979-ben kiadott, Estrellas de Areito című kubai all stars-kiadványon - rábukkant a hangjukra, és elhatározta, hogy felkutatja és összehozza újra a régi klubot. A havannai legendát kutatva talált rá a trombitás Manuel 'Guajiro' Mirabalra, a zongorista Rubén Gonzálezre és a harsonás Jesus 'Aguaje' Ramosra, a Buena Vista Social Club album többi muzsikusát (például a bőgős Cachaíto Lópezt, a gitáros Compay Segundót, Omara Portuondót, Ibrahim Ferrert) az Afro-Cuban All Stars zenekart vezető Juan d'Marcos González ajánlotta neki. Sokat elmond a zenészek hányattatásairól, hogy például Ferrer, aki a negyvenes években Pacho Mansának és a kor legismertebb kubai előadójának, Benny Morénak énekelt, éppen cipőpucolással kereste a kenyerét, amikor Cooder rátalált - hetvenévesen.

Az összeverbuvált zenekarral sikerült feltámasztani a Fidel Castro előtti régi időket megidéző kubai sont - olyan sikerrel, hogy a Buena Vista Social Club című album 1997-ben Grammy-díjat hozott, és több mint ötmillió példányban kelt el világszerte. A 14 dalt hat nap alatt vették fel a stúdióban, nagy kávézgatások és baráti szivarozások közepette. Az album első száma volt a híres Chan Chan, Compay Segundo son-szerzeménye, Eliades Ochoa és Ibrahim Ferrer előadásában; az egyszerű dal Juanicáról és Chan Chanról szól, akik kimennek a tengerparthoz homokért, és miközben Juanica szitálja a homokot, Chan Chan belepirul a lány érzékiségébe. Ezt a régi nótát Segundo még tizenkét éves korában hallotta.

A sikersztori nem ért véget az albummal: Cooder addig-addig beszélt nagy lelkesen felfedezéséről régi barátjának és kollégájának - akinek Párizs, Texas című filmjéhez történetesen ő készített zenét -, amíg ez a barát elindult Havannába, hogy megnézze, mégis mi ez. Kamerát sem felejtett el vinni: így született meg Wim Wenders híres-neves Buena Vista Social Club-filmje 1999-ben, amely egy csapásra ismertté tette a kubai öregeket. A fantasztikus hangulatú opusz nem is egyszerűen dokumentumfilm, hanem zenés mélylélektan nagyon erős colour locale-lal és kontrasztokkal: Wenders a New York-i koncert előkészületeit is megmutatja, azokat a pillanatokat, amikor a kubai muzsikusok, akiket az előző percekben saját színes-rusztikus közegükben láttunk, a következőben először lépdelnek a a felhőkarcolók világában. A filmet 2000-ben Oscarra is jelölték, de végül csak Európában vitte el a legjobb dokumentumfilm díját.

Egyperces varázs a filmből a Chan Chan című nyitószámmal

A Buena Vista-legenda készen állt; bár e név valószínűleg sokáig többet mondott az Egyesült Államokban vagy Európában, mint Kubában: a havannaiak nem voltak annyira tudatában a BVSC-jelenség "jelentőségének" - részint azért, mert mind a film, mind az album külföldi produkció volt, részint azért, mert más zenei stílusok (például a salsa, a pop, a reggae) divatosabbak voltak, mint az ódon son. Persze ma már a havannai zenészek nagyban építenek a Buena Vista-nóták turista-csalogató potenciáljára; bizonyos negyedekben az az odalátogató érzése, hogy a Wenders-filmben járkál, de legalábbis, hogy furcsamód minden havannainak van gitárja. Történészek és zenekritikusok is boncolgatták a kubai öregek nagy sikerének titkát és következményeit: Mari Marques szerint romantikus túlzás, hogy a son eltűnt volna az ötvenes éveket követően a kubai zenei életből, egy csomó trió vitte tovább a stílust, főleg a sziget keleti felén; a Ry Cooder által kitalált "Buena Vista-legenda" a szép történeteket kedvelő médiának kedvez; az American Historical Review pedig azt emelte ki, hogy a Buena Vista Social Club sikere hozzájárult ahhoz, hogy a Batista-uralta kubai ötvenes évekre sokan nosztalgiával tekintenek.

Mirabal, Lopez és Galbán - ki-ki hangszerével

Ami a zenét illeti, nem mondhatjuk, hogy el lettünk volna hanyagolva Magyarországon többen jártak már a "klubból": 2001-ben fellépett nálunk az azóta elhunyt Ibrahim Ferrer, a bámulatosan csiricsáré hajpántjairól és fantasztikus hangjáról híres Omara Portuondo és Compay Segundóval a híres Chan Chan-t párban éneklő Eliades Ochoa. Tavaly júliusban a most érkező négyes is bemutatkozott a közönségnek: a trombitás Guajiro Mirabal, a nagybőgős Cachaíto López, a harsonán játszó Jesús 'Aguaje' Ramos és Manuel Galbán gitáros most 11 tagú zenekarral érkezik búcsúturnéjuk budapesti állomására. Az este igazi kubai élményt ígér: a színpadon salsa-táncosok és a muzsikusok produkálják magukat, a koncert előtt pedig eredeti kubai szivarokat és rumokat kóstolhat a közönség.

És Ramos, a négyesfogat harsonása

A Buena Vista-este közreműködőiről érdemes szólni bővebben is: a Budapestre érkező négy muzsikus közül kettő - Guajiro Mirabal és Jesús 'Aguaje' Ramos - azok között volt, akikre Ry Cooder elsőként talált rá Havannában. Ramos a klub oszlopos tagja: korábban Omara Portuondo női dalárdája mögött fújta, majd közreműködött a legendás, Cooder gründolta Buena Vista Social Club című lemezen és Ibrahim Ferrer, Omara Portuondo szólóalbumain. Mirabal szintén a kezdetektől nélkülözhetetlen tagja a Buena Vista Social Clubnak. Ő is készített pár éve szólóalbumot, azon ötvenes-hatvanas évekbeli darabokat játszik.

Omara Portuondo és Ibrahim Ferrer énekel

A bőgős Cachaíto Lópezt a Buena Vista Social Club "szívverésének" is nevezik, ugyanis ő bőgőzik a klub valamennyi albumán. Az ország legismertebb zenészdinasztiájának a tagja, apja és nagybátyja (Orestes és Israel López) forradalmasította a kubai tánczenét a harmincas években, hozzájuk kötődik a mambo elterjedése is. 2001-ben Cachaíto címmel olyan fúziós szólóalbumot készített, amelyen a kubai zenét napjaink DJ-kultúrájával szőtte át.

Manuel Galbán a "legfrissebb" tagja a klubnak: a bossanovával, boleróval, calypsóval fűszerezett kubai rock'n'roll apostola volt a hatvanas években, de zenekarával együtt beszorult Castro Kubájának zárt világába. Cooder emelte vissza a partvonalról, amikor "új" arcokat keresett Ibrahim Ferrer első szólólemezéhez.

Amikor Ibrahim Ferrer és Omara Portuondo a Margitszigeten járt 2001-ben

Ferrer 2005-ben halt meg, Rubén González és Compay Segundo már el sem jutott hazánkba, e négy muzsikus is utolsó fellépését tervezgeti: egy legenda szorul lassan vissza Wim Wenders filmkockáira és a YouTube-csatornákra... Úgy tűnik, ez az egyik utolsó alkalmak egyike, hogy lássuk és halljuk a Buena Vista klubjának még élő tagjait.

Buena Vista Social Club: Cachaíto López, Guajiro Mirabal, Jesús 'Aguaje' Ramos, Manuel Galbán - 2008. május 29. Papp László Sportaréna (XIV., Stefánia út 2.) Jegyár: 4000-14000 Ft