Hó Fehérke, a nagynéni és az antiglobalista pöröly

Az utóbbi egy évben annyira magára talált a magyar képregénypiac, hogy azok is nyugodtan válogathatnak, akik a három nagy képregényes kultúrkör - az amerikai, a francia és a japán - közül csak az egyiket érzik magukénak. Cikksorozatunk első részében az amerikai kiadványokat vettük górcső alá a friss képregénytermésből: egy szívfacsaró Pókember-eposzt, egy felnőttebb közönségnek szánt, a comics meghatározó stációjának tartott albumot, valamint egy a legújabb képregényes trendekhez igazodó folyamatos zúzásra építő kötetet.

A Pókembert még az ág is húzza - nagyjából erre a motívumra épül Mark Millar három albumra való Pókember-eposza. A képregény azt domborítja ki, amiben a piros-kék kezeslábast viselő hős mindig is különleges volt, ez pedig a veszteségek elszenvedése. A félszeg kockafejű geek és az állandó favicceket mesélő hős tudathasadásos kettőséből összegyúrt karakternek ugyanis még egy olyan szituációban is csak keserűség jut, amikor más képregényhős diadalt ülne.

Ezzel a felütéssel indít a A végső harc című album is, amely lezárja az előző két kötetben kibontott kálváriát, ami jelen esetben a hősünket felnevelő nagynéni elrablása. A kezdő képsor annak tudatában zseniális, hogy Peter Parker/Pókember az évek során elveszette a szüleit, a nagybátyját, valamint az első szerelmét: egy szemüveges kisfiú pityereg, azon rágódik, hogy mivel az őt örökbefogadó nagynéni és nagybácsi idősebb az átlag szülőknél, így előbb meghalhatnak. Ezt egészítik a buborékokba írt mondatok: "A bűntudat és a halál régi haverjaim. Kiskorom óta ismerem őket. Már jóval azelőtt összehaverkodtunk, hogy megszőttem volna az első hálómat". A történet innentől kezdve a nagynéni kiszabadításának gyötrelmeit meséli el.

Millar a képregénnyel - amely eredetileg a Marvel komolyabb sztorijait elmesélő Marvel Knights sorozatban látott napvilágot - nem alkot rendkívülit. A recept azért működik mégis, mert az író a képregény legfontosabb hagyományaira, legszebb pillanataira reflektálva alakítja a sztorit. Úgy utal vissza a póktörténelem fő momentumaira, hogy azok ismerete nem szükséges a megértéshez, a rajongók viszont sütkérezhetnek az utalásokban. A belinkelt események között ott van Gwen Stacy halála: a főhős feleségét ugyanúgy akarják egy hídról a mélybe taszítani, mint első szerelmét. Az élve elföldelés motívumával Millar pedig egyértelműen a legzseniálisabb Pókember-történet, a Kraven utolsó vadászata előtt tiszteleg.

Az olvasónak így az az érzése, hogy Millar nem egy Pókember sztorit akart írni, ami egy lenne a sok közül, hanem a Pókember-történetet akarta elmondani. Ez pedig 40 év előzmény után korántsem egyszerű feladat. Éppen ezért elkerülhetetlen a fő ellenlábas Zöld Manó szerepeltetése, a tucatnyi ellenfél néhány panelre történő összezsúfolása. De megkerülhetetlen annak érzékeltetése is, milyen szerepet játszanak a Pókember életében - egyúttal a magyar képregényolvasók szexuális öntudatra ébredésében is - a hatalmas idomokkal megáldott nők: az aggódó, de bevállalós Mary Jane, valamint a súlyos szexmániából már gyógyulóban lévő Fekete Macska.

Pókember | Nézz bele a képregénybe!

A képregény megjelenésével a magyar közönségnek lehetősége van arra, hogy eldöntse, a Marvel két, számtalan sorozatot jegyző sztárírója - Brian Michel Bendis és Mark Millar - közül melyikük áll hozzájuk közelebb. Bendis érzékenyebb, kevesebb akcióval operáló, több füzet után kikerekedő történetmesélési stílusa vagy pedig Millar nyersebb, keménykedő, állandó küzdelemre fókuszáló narratívája. A döntést segíti, hogy mindkét írótól jelent meg Pókember magyarul: Millartól az említett képregény, Bendistől pedig a havonta megjelenő Ultimate Spider-Man sorozat.

Mark Millar - Terry Dobson: Pókember - A végső harc
Kingpin kiadó, 99 oldal
Ára: 2490 forint