Fűben-ülős, kiautózós, fesztiválozós: nyáron is van jó színház

2008.06.27. 15:03

A közhiedelemmel ellentétben nemcsak musicalekből, operettekből és habkönnyű bohózatokból áll a nyári szabadtéri színházi kínálat: a jövő héten kezdődő VOLT-on pörögnek a fiatal tehetséges társulatok, Puláról Baranyába költözik augusztusban a Bárka Kikötő, de ezen kívül lesz még japán nó-Shakespeare, tücsökciripelős Bodó Viktor-premier, két majdnem-krétakörös produkció és londoni Rómeó és Júlia is a nyáron. Utánaeredtünk, hol milyen érdekes előadást lehet elcsípni a fesztiválszezonban, nehogy a színházrajongók e látszólag ínséges időkben elvonási tünetekkel kínlódjanak. Ajánló.

Minden évben a pécsi szemle, a kisvárdai testvérfesztivál és a júniusban kiosztott szakmai díjak zárják a színházi évadot, innentől kezdve tudjuk, kész, vége, a színészek nyaralni vonultak, a jegyszedők más állást vállaltak. A nyári szezon egyértelműen a musicalrajongóknak kedvez - a tavalyi szabadtéri színházi idény nagy sikere volt Eszenyi Enikő hőlégballonos-piroscipős Marica grófnő-je Szegeden, ami csak azt mutatja, ebben a műfajban is lehet érdekes és újító színházi megoldásokkal találkozni. Erre a nyárra is jut néhány izgalmasnak tűnő premier, nem hagyjuk ki ezeket sem, de előtte következzék néhány garantáltan slágermentes előadás: Sopron, Zsámbék és Szentendre a favoritunk, de máshova is érdemes elnézni.

Sopron: négynapos színházi "fesztivál a fesztiválban"
A soproni VOLT Fesztiválon már évek óta hagyomány, hogy a Vajdai Vilmos vezetésével működő "anti-színház", a TÁP társulata az alapvetően rockzenei rendezvényt egy-egy előadással és spéci "egyperces" színházával sajátos színi arculattal gazdagítja. A jó hangulatú kísérleteken felbátorodva a fesztivál szervezői idén szabad kezet adtak a TÁP-osoknak, hogy fejlesszék csak szépen ötleteik nyomán a VOLT színházi arculatát. A négynaposra bővült programkínálatot látva, ez szerencsés ötlet volt: a TÁP-osok a hozzájuk hasonlóan nyitott és bátran kísérletező fiatal társulatokat hívták meg Sopronba. A belvárosi helyszínekre tervezett, mindenki számára ingyen látogatható (!) összesen kilenc előadás szinte egy önálló színházi fesztivált ad ki - mintha csak a POSZT fiatalos offprogramjai rendeződnének össze egy soproni "utószemlé"-re. (A kilenc előadásból kettő azért ott volt a POSZT "rendes" versenyprogramjában is, sőt egy még díjat is nyert...) Az ötlet érdemes rá, hogy hagyományt teremtsen: a TÁP-féle pót-POSZT-on ráadásul neves zsűri (Bárdos Deák Ágnes, Ef Zámbó István, Molnár Gál Péter, Peer Krisztián, Péterfy Bori, Vajdai Vilmos) vállalkozott rá, hogy a bemutatott előadások között rangsort állítson fel. Színházi minifeszt július 2. és 5. között.

Például itt, Sopronban mutatkozik be a Krétakör Színház új produkciója, a Made in China, Madeinchina, médincsájná, amelyben az éppen feloszló-átalakuló társulatból csupán Láng Annamária játszik, mellette Koltai Kata (gitár) és Bodrogi Éva (ének) adják a másik két női szólamot. A július 4-i soproni bemutató előtt három estén át a fővárosban is bele lehet már kukkantani az előadásba a nyilvános próbákon.

Amit mi biztos nem hagynánk ki: a nemrég önálló társulatot alapító Bodó Viktor most a végzős színművészetiseknek, a Zsámbéki-Zsótér-osztálynak rendezett szokatlan darabot. A Csehov-szövegekre és dj Palotai zenéjére írt, Sputnik Disco című előadás a büfében játszódik; és mivel - a Fotel-ből kiindulva - Bodó most anarchizmusból építkező rendezői korszakát éli, sok improvizációra és meglepő összefüggésekre számítson az, aki beül a július 3-i előadásra.

Forrás: MTI
Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színházi-és Viselkedéskutató Intézet (Bodó)

Versenyzik még Sopronban a POSZT-díjas Plazma is: a KoMa társulat Garaczi László alapanyagából vicces és laza előadást csinált, nem véletlenül nyerte el a fiatal csapat Pécsett a legjobb harminc év alatti színésznek járó díjat együtt. A darabban a Mohács remix című elképzelt kereskedelmi rádiós műsorba telefonálnak be, illetve adnak interjút furcsa pesti figurák, például az akciózó betörő és a Lánchídon toporgó öngyilkosjelölt.

Július 3-án szerepel a programban maga a Táp Színház is Hablaty - Rossz írások estje című produkciójával. Aki már látta őlet, tudja, mire számíthat. Alapvetésük, hogy bár minden előadásuk egyedi, egyetlen dologban viszont azonos: "rossz" színház akar lenni. Ez ne riasszon el senkit, a TÁP Színház a blődliből építkezik, de ritka ügyesen és szellemesen; az egyik legüdítőbb alternatív színházi társulás mostanában.

Forrás: MTI
TÁP Színház

Láthatjuk még Sopronban e négy nap alatt az egykori Ascher-Novák-osztályból verbuválódott HOPPart Társulat (ők csinálták a Merlinben a Varázsfuvolá-t és a K. mamá-t) ironikus modern hőseposzát, a Halálkemény - a mi dájhárdunk című produkciót; a POSZT-ra beválogatott, Füst Milán-darabbal összeszőtt tévés beszélgetőshow-paródiát, a Czukor-show-t; a Zsidó Színház romkocsma-szubkultúrát elemző szatíráját, a Hunkurunk, avagy a szerelmes nem tanul című előadást, az interaktív Holland Cunami-t, és a jó pár éves Libiomfi is ellátogat a VOLT-ra.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK