Programok "az ország születésnapján"

2008.08.19. 8:02

Idén ugyan augusztus huszadika hosszú hétvége helyett csak egy magányos szerda a naptárban, de még így is bőven akad nézni-hallgatni-kóstolnivaló országszerte. Zászlófelvonás, tisztavatás, Szent István király udvara, Kenyérfesztivál, Európa Túra, Születésnapi Kerékfesztivál, Ország Tortája, tűzijáték, légiparádé, dzsesszkoncert... - ízelítő a budapesti kínálatból. Magyarország nemzeti és állami ünnepén ráadásul kánikula várható.

Amolyan elő-ünnepi programként, idén hatodik állomásaként érkezik Budapestre a Red Bull Air Race nemzetközi versenysorozat augusztus 19-én zajló kvalifikációja és 20-i döntője. A világ legjobb pilótái egy kevéssel a talajszint felett kialakított légi akadálypályán mérik össze erejüket, amelyet 20 méter magas, felfújható pilonok, azaz "légikapuk" szegélyeznek. A helyszín a Duna-part, ahova várhatóan idén is több ezren látogatnak majd ki déltől, hogy szurkoljanak a versengő pilótáknak és persze Besenyei Péternek, aki jelenleg az ötödik helyen áll. A magyar pilóta optimista, noha a budapesti terep tavaly nem hozott szerencsét számára: tavaly a gép szárnyával elkaszált pilon miatt csúszott le a dobogóról. Bárkinek is kedvez a szerencse, az augusztus 20-i futamot este tűzijáték zárja.

Az elmúlt években a Red Bull-légiparádé az ünnep szerves részévé vált, de persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a tisztavatás keretén belül a magyar légierő gépei is elszállnak a Hősök tere felett. A hagyományokhoz illően idén is reggel fél 9-kor kerül sor a Magyar Köztársaság Lobogójának felvonására az Országház előtt, katonai tiszteletadás mellett a Kossuth téren. Szép hagyomány, de a nagy többség feltehetően csak a tévében követi majd a Budapest Helyőrség által gondosan koreografált koszorúzást - feltéve, ha korán reggel óhajt eleget tenni hazafias kötelezettségeinek. A lobogó felvonását követő mazsorettek és katonazenekarok előreláthatóan tíz óra felé érnek a Hősök terére, az Andrássy út irányából. A téren aztán Szent István és Kossuth Lajos társaságában avatják a fiatal tiszthallgatókat, akiknek tiszteletére vadászrepülők és harci helikopterek emelkednek a magasba.

Augusztus huszadika nem csak "az ország születésnapja", de az Új Kenyér Ünnepe is egyben. A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje kitesz magáért a Kenyérfesztivál keretein belül: idén is lesz hagyományos kenyérsütés, látványpékség, népi játékok, zenés-táncos mulatságok, gasztronómia ínyencségek és persze a legizgalmasabb "műsorszám": kenyérsütés-oktatás kicsiknek és nagyoknak, elismert szaktekintélyek segítségével. Mindez 11-től egészen 21 óráig várja az érdeklődőket a Kossuth téren, idén már a negyedik alkalommal.

Forrás: MTI
Ez az igazi látványpékség

Ugyanitt, ugyanezen az időintervallumon belül nagyszabású történelmi játszóház nyitja meg kapuit nem csak a legfiatalabb látogatók előtt. A téma, mely köré a játékok szerveződnek, természetesen nem más, mint Szent István király udvara: a Kossuth teret erre a napra ellepik a korabeli mesteremberek, vándorkovácsok, íjkészítők, nemezesek, királyi szakácsok, sátorkészítők, korabeli hősi legendák kelnek életre a hagyományőrzők jóvoltából, továbbá Kassai Lajos íjászai a honfoglalás korának magyar lovasainak mindennapjait is bemutatják. A Parlament szomszédságában álló színpadon mindemellett ezen a napon táncosok mutatnak be és tanítanak korabeli táncokat.

Forrás: [origo]
Játékok - nemcsak gyerekeknek

Igazi hungarikum az alapja az idei év gasztronómiai meglepetésének, az Ország Tortájának: szatmári szilvapálinkás ínyencséggel készülnek a cukrászok augusztus 20-ra. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által megálmodott recept a különleges pálinkán kívül aszalt gyümölcsöket, diót és marcipánt is tartalmaz. Bárki, akár a legapróbb gyerekek is tesztelhetik a süteményt, hiszen a torta szeletenként csak egyetlen csepp pálinkát tartalmaz. A budapesti torta-premier szerdán 14 órakor lesz a Kossuth téren: a "Szent István király udvara" elnevezésű rendezvény keretein belül mutatják be az alkotók és a Miniszterelnöki Hivatal felhívásához csatlakozott sztárok a tortát az érdeklődőknek. A vendégek közül Détár Enikő, Gubás Gabi, Pindroch Csaba és a Rippel-fivérek is egy-egy általuk megálmodott tortakülönlegességgel érkeznek.

Mivel az ország nem csak a fővárosból áll, a cukrász ipartestület idén is felkérte tagjait, hogy készítsék el és vegyék fel kínálatukba az Ország Tortáját (a szatmári szilvásszeletet árusító cukrászdák listája itt olvasható). Valószínűleg nagy lelkesedés fogadja majd az ünnepi süteményt, hiszen tavaly csak augusztus 20-án több mint 25 ezer szelet, vagyis 1500 egész torta fogyott a madártejjel készült Ország Tortájából. 

Forrás: [origo]
Az ország idei születésnapi tortája  |  Nézd meg nagyban!  |  Nézd meg a tavalyit!

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK