A négynapos hétvégébe sok minden belefér a híradó-nézésen kívül is, legyen az kirándulás, kiállítás, buli vagy koncert - ehhez adunk most pár tippet, nehogy ötletek híján négy fal között teljen el a szabadság. Forgathatunk például tankos akciófilmet, körbejárhatunk egy ősrégi Pobjedát, tehetünk múltidézéssel egybekötött gyors utazást a Föld körül, menekülhetünk a közéleti-politikai kedélyhullámzások elől zenés csoportterápiára, ehetünk csipkebogyó-lekváros palacsintát, Bozsik Yvette vándorlós színielőadásán pedig úgy eshetünk bele Bruegel németalföldi festményébe, mint Alice a nyúlüregbe. Az előrejelzések szerint kibújik a nap.

'56-os bisztró, forradalmi akciófilm, fényfestés

Nem panaszkodhatunk, az állam idén is fordított rá figyelmet, hogy jól szórakozzunk október 23-án, mi a várható lehetőségekből e helyt kizárólag a pozitív kimenetelű, békés és politikamentes programokból szemezgetünk. Ennek fényében ajánljuk az '56-osok terén a Nyitott múzeum névre keresztelt gigantikus történelmi játszóházat, amely főleg a gyerekeknek lesz szórakoztató. A vállalkozó kedvűek ötvenes évekbeli díszletek között másfél perces akciófilmet forgathatnak. A feladat kitűzni a tankon a magyar zászlót, az eredményt haza lehet vinni DVD-n. Békésebb gyerekek körbejárhatják a téren felépített '56-os "skanzen"-t, amely hasonlóan a március 15-i, lánchídi produkcióhoz, élőképszerűen elrendezett helyszínekből áll. Van közöttük bisztró, korabeli lakás és régi autókkal zsúfolt utcarészlet, mindenhol a lódenbe és micisapkába bújt statiszták és színinövendékek mutatnak be jeleneteket '56-osok visszaemlékezései alapján.

Azon túl, hogy 1956 októberében Magyarországon is történt egy s más, ez volt az az év, amikor az Egyesült Államok buszain egy feketének már nem kell átadnia a helyet egy fehérnek, és amikor egy Norma Jeane Baker nevű szépreményű színésznő Marylin Monroe-ra változtatja nevét. Ebben az évben tesz látogatást Tito Párizsban, Elvis Presley kiadja Heartbreak Hotel című albumát, Budapesten pedig megnyitja kapuit a Dagály fürdő. A Szabadság téren látható '56 a Föld körül  című fotókiállítás célja, hogy felidézze, mi történt a világban, miközben nálunk tankok robogtak az utácn, és mindenki fölajzottan tekergette a rádiót a Szabad Európa hullámhosszaira. A fényképek érdekessége, hogy nemcsak politikai eseményeket illusztrálnak, hanem helyet kapnak bulvárjellegű, kis színes hírek és kulturális történések is.

Forrás: MTI
Hazai gyártmányú Csepel-Pannónia motorkerékpár a korabeli fényképen

"Meghagytuk a korabeli sajtóból válogatott hírek jellegzetes, eredeti nyelvezetét, hogy még inkább beleképzelhesse magát mindenki az '56-os évbe" - mondta Gőbölyös Luca, a kiállítást szervező fotóművész. A kiállítás körülbelül 70 százaléka magyar hírekről szól, és természetesen ebben a forradalom eseményei kiemelt szerepet kapnak A száz fotót az MTI archívumából és a Kecskeméti Fotómúzeumból válogatták össze a rendezők, Rainer M. János, az '56-os Intézet igazgatójának vezetésével.

Ha e két helyszín - az '56-osok tere és a Szabadság tér - között ingázunk, próbáljuk ki az erre az alkalomra kidekorált Combino villamosokat is. Október 23-án ugyanis forradalmi villamos közlekedik a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond tér között a 6-os vonalán reggel kilenctől délig, valamint délután kettőtől hétig. A járműveken korabeli ruhákba öltözött statiszták próbálják átélhetővé tenni az időutazást.

Az állami ünnepségek valószínűleg leglátványosabbnak szánt eleme a a Parlament falaira és az Ötvenhatosok terén álló emlékmű fejfáira vetített fényfestmény. Mindkét helyszínen sötétedés után villannak fel az utcán vonuló egyetemi ifjúság, a zászlót lengető fiatalok és a tankokat elfoglaló utcai harcosok arcai. A forradalmi napok fekete-fehér életképei mellől a nemzetiszín lyukas lobogó sem maradhat el. Kíváncsian várjuk a látványosságokat, többek között azért is, mert a fényfestményért nem a korábbi években a főváros különböző pontjain (például Március tizenötödike tér, Krisztina út, Városháza tér) már több, hasonló produkciót rendező cégek felelősek, hanem a Fásy mulató, a Néwshowr, a Dáridó és egyéb szórakoztató műsorok fénytechnikáiról gondoskodó Masztodon Kft. A fényfestményt október 25-ig lehet megtekinteni, addig is itt a látványterv.

Október 23-án este ismét lesz hagyományos operaházi gála - azonban idén nem a hagyományos műsorral. Ezúttal a forradalom napjait felidéző korabeli sanzonokat és olyan újabb dalokat hallhatunk, amelyek kapcsolódnak a forradalom témájához. Fullajtár Andrea például Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című megzenésített versét énekli, a Megáll az idő című dalt Básti Juli és Kulka János adja elő, Dés László Legyen úgy című szerzeményét pedig Koltai Róberttől hallhatjuk. Mindezt a honpolgárok a Magyar Televízión követhetik élőben este nyolctól - talán egy fokkal érdekesebb, mint az elmúlt évek '56-os filmjei, amelyeket a kereskedelmi csatornák sugároznak ezen az estén. (Szabadság, szerelem az RTL Klubon; 56 csepp vér a TV2-n).

Forrás: MTI
Az ünnepi gála tavaly

Az össznemzeti közösségi élményt egy kicsit másképp élheted meg a Gödörben, ahol ünnepi "zenei csoportterápia" zajlik már délután négytől. Bármilyen hangszerrel érkezve bárki rész vehet, ígérik a "feldobolók", a Paleoacid zenekar tagjai.