Gryllus Dorka egy sci-fiben

2008.11.26. 18:40

A science fiction inkább vászonra kívánkozó műfaj, gondolná az ember, pedig nem kell ahhoz kütyü és látványos vizuális trükk, hogy mellbe üssön egy jövőbeli abszurd helyzetet vizionáló sztori színpadon is. Jay Scheib nem csak az utóbbi évek egyik felkapottabb fiatal amerikai színházi rendezője, hanem a híres-neves egyetem és kutatóintézet, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) docense is. Valószínűleg e szerteágazó érdeklődése szülte a Philip K. Dick Mars-regényét adaptáló, Mars cím nélkül  című produkciót is, amely most számos New York-i előadás után végre Budapesten is látható a hétvégén. A magyar közönségnek csak hab a tortán, hogy három nagyszerű hazai művész is szerepel a darabban: Gryllus Dorka, Keszég László és Vajna Balázs. Dorkát nem kell bemutatni, de kollégáiról talán érdemes pár szót ejteni: Keszég László színész-rendező, főleg Kaposváron dolgozik, de a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is mutatták már be darabjait. A kísérletező Pont Műhely vezetője, és közben énekel a Budbudas zenekarban. Nemzedéke egyik legtehetségesebbje, de nem nagyon mutogatja magát. Mellékállásban Ónodi Eszter párja. Vajna Balázs DJ Leengum és Lee Unflyable néven tevékenykedik az éjszakai életben, ez utóbbi VJ-működését takarja. Ezenkívül régebben tagja volt a Mozgó Ház társulatnak.

Forrás: [origo]

A darab maga furcsa műfaji kísérlet - billeg a szereplők történeteiből szövődő, szokásos színpadi előadás és az okos professzorokkal dúsított tudományos dokumentumfilm között. A szakértők képernyőkön vagy falra vetítve szólalnak meg, az MIT két Mars-kutatója élő kapcsolásban jelentkezik be az előadásban. "A történet szappanoperai fordulatokból és sci-fi masszából áll össze, szerepel benne egy gátlástalan földspekuláns, egy hősies szerelőnő és egy tudós, aki úgy gondolja, megtalálta a kapcsolatot a skizofrénia és a jövőbelátás között. Ja, és megjelenik még egy hatalmas gyíkfarkú zöldrefestett fickó" - írta a Time Out New York.

Forrás: [origo]

Az előadás díszlete díjat nyert New York-ban (Obie Award), illetve kapott sok elismerő kritikát. Jay Scheib tervezi, hogy trilógiává bővíti a sci-fi-színdarabot, a következő rész címe Szimulált városok lesz. Az előadást három alkalommal láthatjuk a hétvégén a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében: november 28-án, pénteken este hétkor; és november 29-én, szombaton délután háromkor és este hétkor. Magyar felirat van, szünet nincs.

Előző
Következő