Viktor Pelevin: Empire 'V', Európa Kiadó, 2008(Fordírotta: Goretity József) 3000 forint, 500 p.

Miről is szól pontosan?

Roman Storkin (lényegtelen név), a bútoráruházi raktáros (lényegtelen adat) és senki egy este valahonnan valahová menve meglátja a feliratot az úton: "Reális esély bekerülni az elitbe. 06. 22. 18.40 - 18.55". Roman Storkin követi a jeleket és bekerül az elitbe.

 Vámpírrá lesz, sajátos értelemben vett vámpírrá, egy apró, felsőbbrendű lény szimbiótájává, akivel egybeolvad, testben, személyiségben, tudatban, hogy aztán rövid darvadozás után elkezdje beavatási szertartását egy kiváltságos társaságba, az átmenetbe ember és isten között. Pár hét talán, amit végignézhetünk, de a perspektíva folyamatosan szélesedik ki, egyre újabb részletek kerülnek kitárgyalásra az emberiségről, nyelvről, történelemről, lélekről és persze a vámpírok kultúrájáról, teremtéstörténetéről. Elitet emlegettünk és valóban, a vámpírok a végletekig szofisztikált lények, zsenik egy szálig, értelemmel tesznek mindent, rend, ráció és logika uralja a világukat. Übermenschek, supermanek.

Elég riasztó mindez első olvasásra, olyan fantasys. És persze így is simán működik, aki könyvként szerette Anne Rice Vámpírkrónikáit (Interjú a vámpírral, Lestat a vámpír, A kárhozottak királynője ésígytovább), az az Empire V-t is szeretni fogja. Had' lőjünk le az első poént: az első hetven oldalon így is tűnik, ez ennyi lesz, szórakoztató, igényes fantasy. Aztán lassan bekúsznak a kezdő vámpírlét elmélkedő beszélgetéseibe burkolt kis történetek, villanások a világból - mintha csak netezgetnénk valami érdekességek-portálon (a Rotten Libraryn, például). De ennek is vége lesz, jönnek a jól ismert vég nélküli pelevini fejtegetések a hibbanás határáról - mitikus gondolatok az univerzum egészéről, és egy ideig azt hisszük, helyben vagyunk, akkor egy négyszáz oldal megint ebből.

Forrás: [origo]

De nem, hamar vége szakad, jön a vér ízlelése és a homlokunkra csapunk - ó, Pelevin már megint beleunt, hogy alig néhány kábítószer hatását ecsetelheti, hát most feltalált végtelen számút. Ráadásul megtartotta a funkcionális/hallucinogén (amfetamin/meszkalin, például) felosztást is, a vérbe kortyolva alapvetően valakinek a személyiségét éljük át, annak minden aspektusával, érzéseivel, emlékeivel, de lehet desztillálni is a vért egyetlen képességre, mondjuk ki lehet vonni csupán a harcművészi tudást és azt megkapni a vér elfogyasztásával. És lehet vegyíteni is a dolgokat egymással. (Szóval aki Pelevint a bennfentes drogos utalások és sztorik miatt szerette, az is szeretni fogja az Empire V-t.)

Ez még így megy tovább sokáig, újabb és újabb rétegek rakódnak egymásra a kötetben, itt van Pelevin, és a kortárs orosz irodalom összes fontos vesszőparipája. Média, politika, internetes szubkultúra, profanizált mitológia, a titkos társaság, hatalom, pénz, és van nagy misztikus megfejtés is a társadalom leglényegéről. (Érdekes összevetni mondjuk A jég című Szorokin-kötettel és látni, hogy mennyire ugyanarról és mennyire másképp szól a két anyag).

Miért jó szerintünk?
A jó hír pedig, hogy közben végre megint nem akar erőltetetten többnek tűnni, mint ami: szórakoztató irodalom. A rossz hír, hogy ennél nem is sokkal több, A rovarok életé-nek zsenialitására azért ne számítsunk.

Kinek ajánljuk?
Mindezt így végigvezetve kitűnik: alapvetően húszas-harmincas, irodalmat kedvelő férfiaknak ajánljuk, el nem tudunk képzelni olyan nőt, akinek ez így teljes egészében betalálna (ha mégis, könyörgünk, kommenteljen). Adhatjuk emellett fantasyként is, ül és értelmezhető pont abban a viszonyítási rendszerben is, és benne van az ott megkívánt mágia, szupererők és misztikum is.
 
Ki a szerző?
Ja igen, és Pelevin egy orosz posztmodern író.

+++


Jo Nesbo: Nemeszisz, Animus Kiadó, Budapest, 2008 (fordította: Petrikovics Edit) 2980 Ft , 450 p.

Kiknek ajánljuk?
Minden elkötelezett krimi-falónak, valamint azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy élnek azokban az országokban, ahol december tájékán már ebédidőben sötét van.

Miért jó szerintünk?
Aki szívesen forgat más nyelveken is krimiket, az észrevehette, hogy a műfajban most a skandinávok a legmenőbbek. A külföldi könyvesboltok (és nemcsak a reptériek!) polcai roskadoznak a kiejthetetlen nevű izlandi, norvég, dán és svéd szerzők paperback-jeitől, és hál'istennek az északiak krimi-konjuktúrája nem merül ki abban, hogy mennyiségileg megugrott a bűnügyi regények száma. Henning Mankellnél kezdődött az egész a kilencvenes évek elején, az ő Kurt Wallander-regényeiből már sejteni lehetett, hogy itt valami elkezdődött; azóta Strindberg után ő a második legismertebb svéd szerző. (Elszórva megjelent már pár Mankell-regény magyarul, különböző kiadóknál, a köteteket már csak antikváriumokban lehet fellelni.)

Forrás: [origo]

Ezek a történetek és karakterek egészen új színt hoznak a krimi-irodalom történetébe: a főhősök nem lazák és elegánsak, mint Marlowe-tól kezdve minden nyomozó, inkább gyűrött és kialvatlan figurák, akiknek általában alkoholproblémáik vannak, vagy depressziójuk, vagy folyamatban lévő válásuk, esetleg mind egyszerre - de legalábbis állandó vészjósló sötét karika a szemük alatt. Egyszóval reális figurák, akik a napfényes Kalifornia helyett esős, ködös gatan-okon (utca) autóznak ide-oda a délutáni sötétségben. A sztorik pedig többnyire északi őszinteséggel tükrözik vissza a mindennapok valós problémáit: van itt prostitúció, kelet-európai bevándorlók, idegengyűlölet, nácik és neonácik, na meg az orosz maffia. Hihetetlenül tapintható, reális atmoszférája van ezeknek a krimiknek. Mindezek tudatában volt hiánypótló tett, amikor a Harry Potter-könyveket is kiadó Animus Kiadó tavaly útjára indította Skandináv krimik című sorozatát. A széria - ha jól számoljuk - éppen kilencedik kötetnél tart, mi a legfrissebbet, a norvég Jo Nesbo Nemeszisz című regényét szemlézzük, ajándékba viszont bármelyiket ajánljuk.

Ki a szerző?
Jo Nesbo: mellékállásban norvég rocksztár, egykori futballista, régi brókeri állását az írói siker érkeztével odahagyta.

Miről szól pontosan?
Ez a második Nesbo-kötet az Animus sorozatában (az első a Vörösbegy), és mivel a regények valamennyire összefüggenek, ha ismerősünk még nem olvasta az elsőt, célszerű pakkban vásárolni neki a két Nesbót, felhívva figyelmét rá, hogy melyikkel kezdje az ismerkedést. (A Nemeszisz ráadásul a negyedik a Harry Hole-regények sorában, de a magyar kiadó - érthető módon - a legsikeresebb regény, a rengeteg impozáns díjat elnyerő, furfangos meseszövésű Vörösbegy-gyel kezdte a Nesbo-művek kiadását. A kötet részben annak köszönheti népszerűségét, hogy érzékeny problémára tapint rá: a norvég nemzetiszocialista múltba és a mai neonáci mozgalomba kalauzolja az olvasót.) A Nemeszisz-ben Harry Hole oslói nyomozó legalább három rejtély után nyomoz egyszerre: ki az a bankrabló, aki 25 másodperc késlekedés miatt öl, ki az, aki ezt a maszkost utánozza, és ki ölte meg a nőt? A vége felé annyi hirtelen fordulatot kapunk az arcunkba, hogy nézünk.
Van-e valami gikszer? Legfeljebb csak annyi, hogy a könyv első pillantásra vaskosnak tűnik, de ettől ne bátortalanodjon el senki, olvastatja magát.

+ + +


Borisz Akunyin: Az államtanácsos, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008 (fordította: Szabó Mária), 2800 Ft, 332 p.

Kiknek ajánljuk?
Azoknak, akik régen olvastak igazán jó detektívregényt, és azoknak, akiken már jelentkeznek az elvonási tünetek, mert hónapok óta várják Eraszt Petrovics Fandorin, a moszkvai államtanácsos és nyomozó legújabb kalandjait.

Ki a szerző?
Borisz Akunyin - akit valójában Grigorij Cshartisvilinek hívnak, de ezt szerinte sem tudja kimondani senki - az igényes orosz detektívregény újra kitalálója, milliónyi orosz kedvenc krimijeinek írója. Az oroszok rajonganak a bűnügyi történetekért - Akunyin akkor határozta el, hogy maga is krimíró lesz, amikor látta, hogy a felesége újságpapírba csomagolja könyveit: ne lássák a buszon, hogy silány maffiaregényt olvas. Akunyin elhatározta, olyan krimit fog írni, amely miatt senkinek sem kell szégyenkeznie. Azóta több mint 15 millió kötetet adtak el a Fandorin-regényekből, egy-egy új rész megjelenésekor pedig egy hét alatt 200 ezer példányt visznek el a rajongók a könyvesboltokból. Eraszt Fandorin eddig tizenkét Akunyin-regényben szerepel (magyarul eddig hat jelent meg az Európa Könyvkiadónál). A regényekből legalább két filmet forgattak, az Azazel-ből készült tévésorozatot mostanában vetíti a Duna TV, de már számítógépes játék is született a 19. századi nyomozó történeteiből.

Forrás: [origo]

Miért jó szerintünk?
Mert a detektívregények legszebb hagyományait folytatja, mert letehetetlen, és - ahogy az első rész, az Azazel fülszövege mondja - a régimódinak tűnő történetek olvasása szinte erotikus élvezetet okoz. Mert nem lehet nem rajongani a főhősért, aki a 19. század második felében keseríti meg a gyilkosok, nihilisták, világméretű összeesküvők és Oroszország ellenségeinek életét. A történetek azonban nem csak a bűnügyekről szólnak - mögöttük ott vonul fel a 19. század végi Oroszország minden igazságtalansága, nyomorúsága és felszín alatti forrongása.


Az államtanácsos-ból készült film bemutatója

Miről is szól pontosan?
Azoknak, akik még nem találkoztak Akunyin könyveivel, leginkább a magyarul 2002-ben megjelent első résszel, az Azazellel célszerű kezdeniük, amelyben a még kezdő nyomozó Fandorin egy Európát behálózó, hátborzongató ideológia mentén felépülő titkos összeesküvés szálait göngyölíti fel. Később a fényes karriert befutó detektív - aki egész életében nem heveri ki élete szerelmének elvesztését - megfordul Japánban, az orosz-török háborúban, Londonban és Amerikában is. Leleplez egy török kémet, megtalálja a világ legnagyobb drágakőgyűjteményét és a Smaragd Rádzsát, elkapja a Moszkvában garázdálkodó Hasfelmetsző Jacket, és leleplezi az orosz Akhilleusz gyilkosát. Az államtanácsosban Fandorinnak nihilista terroristákat kell üldöznie, akik a munkások jogaiért harcolva sorra végzik ki az orosz államapparátus vezető hivatalnokait.

Van-e valami gikszer vele?
Aki egy Fandorin-regényt elolvas, valószínűleg maga is erasztománná válik - ahogy az oroszok nevezik a megszállott Akunyin-olvasókat -, és mind a hat magyarul elérhető kötetet megpróbálja beszerezni. Azután pedig várja a következőt.

+ + +


Vlagyimir Szorokin: Az opricsnyik egy napja, Gondolat Világirodalmi Sorozat, Budapest, 2008 (fordította: Szőke Katalin) 2480 Ft, 189 p.

Kiknek ajánljuk?
Stabil lelkiállapotú embereknek, akikben jobban buzog az irodalmi és a politikai természetű kíváncsiság, minthogy fa alá búsítaná őket karácsonykor egy sötét vízió.

Ki a szerző?
Vlagyimir Szorokin ma Nyugaton az egyik legismertebb és legnépszerűbb orosz író. Szeretik rá mondani, hogy "fenegyerek", mert belemenős szerző: könyveiben nem riad vissza az erőszaktól, és nem rejti véka alá, hogy nincs túl jó véleménye sem Putyinról, sem hazájáról általában. "Még mindig Rettegett Iván országában élünk" - mondta egy Spiegel-nek adott interjúban, hosszasan magyarázva, miért nem változott szerinte semmi Oroszországban a vasfüggöny leomlása óta. Magyarországon A jég és a Bro útja jelent meg tőle, mindkettő ugyanebben a sorozatban, de az író neve nemcsak az olvasóknak lehet ismerős. A jég színpadi változatát 2006-ban állította színpadra a Krétakör társulata, most pedig a Nemzeti Színházban játsszák a darabot.

Forrás: [origo]

Miért jó szerintünk?
Az opricsnyik egy napja az oroszok Szép új világ-a, amely a negatív utópiák (disztópiák) legnemesebb hagyományait folytatja. Kicsit ugyan több benne a vér, és néhány sokkoló szexjelenet is akad, de nem is lehet mást várni: Szorokin a jelen szatírájának szánta regényét.

Miről is szól pontosan?
A történet 2028-ban játszódik, amikorra az oroszok elkerítették magukat a saját Nagy Falukkal, és néha elzárják a gázcsapot, ha a fránya Nyugat-Európa rendetlenkedik. Kínával jóban kell lenni, mert az egész világnak a Mennyei Birodalom szállítja az iparcikkeket. Tilos káromkodni, és a dohányzás sem ajánlott, viszont minden patikában egy csík kokót szippanthat a jó munkásember az Orosz Állam dicsőségére. Ebben a miliőben követi nyomon a regény egy magas beosztású állami verőlegény, egy "opricsnyik" 24 óráját.

Van-e valami gikszer vele?
Kicsit nyomasztó, hiszen az utópiák ritkán optimisták, de kedélyes karácsonyi filmekkel megszakítva élvezetes olvasmány a fa alá. A borító viszont förtelmes.

 

Az Akunyinról szóló részt Wirth Zsuzsi írta, Viktor Pelevin vámpírsztorijáról Pál Attila számolt be, Marjane Satrapi Persepolis-köteteit Ozoli Gábor ajánlotta. Köszönjük nekik!