Második alkalommal rendezik meg a fővárosban az URBITÁLIS - urbanisztikai majális nevű rendezvénysorozatot, amely különböző vicces programokkal igyekszik ráirányítani a városlakók figyelmét Budapest fel nem ismert értékeire, egy egész hónapon át. Mivel 2009 a Duna éve, a programok zöme a Duna köré szerveződik, lesz például evezős Critical Mass a Margitszigetnél, sárkányhajós felvonulás a Lágymányosi-öbölben és vízi majális a Népszigeten. És ez még nem minden, mert a fesztivál alatt meg lehet nézni a négyes metró épülő két megállóját is, és épületdíszítések kódjait fejthetjük meg távcsövek és művészettörténészek segítségével. Harminc nap alatt száz program.

Nem - vagy nem csak - virágültetésről és szemétszedésről szól az URBITÁLIS - urbanisztikai majális programsorozata, de még csak arról sem, hogyan ismerjük meg könnyen, gyorsan az önkormányzatok városfejlesztési terveit. Kár, hogy nem létezik az a szó, hogy "várostudatosság", mert nagyjából ezzel írhatnánk le a különböző eseményeket összefűző szándékot. Hol viccesebb és családiasabb, hol komolyabb, beszélgetősebb programok próbálják a következő egy hónapban ráirányítani figyelmünket városi környezetünkre.

Főszereplő a Duna, és ehhez az apropót nemcsak az adja, hogy 2009 a Duna éve, hanem az is, hogy a folyó - illetve a folyóhoz való hozzáférés - régóta a főváros egyik rendezetlen problémája. Az Építészfórum egyik vitaindító cikkében Budapestet egy olyan városnak nevezte, "amely Cloaca Maximaként értelmezi a folyóját", utalva többek között arra, hogy a fővárosi szennyvíz 49%-a biológiai tisztítás nélkül folyik közvetlenül a Dunába, illetve arra, hogy a döntéshozók nem a rakpart parkosításán, hanem ellenkezőleg, szélesítésén dolgoznak, pedig az utóbbi években akadt néhány példa, hogyan szerezték vissza rakpartjaikat a városok. "Janesh Péter építész Riga megoldásaiból merített ihletet, amikor megálmodta az azóta pihenőpályára került, Partraszállás nevű budapesti rakpartrendezési tervét, pár éve pedig Lyonban adták vissza a Rhone partját az embereknek" - sorolta az [origo]-nak Istvánffy András, a különböző közösségi akciókat - most éppen rakpartfoglaló pikniket - rendező Negyedik Köztársaság szerveződés egyik tagja. Az URBITÁLIS - Budapesti urbanisztikai majális - a sok családi programon kívül - vitafórumot is nyújt.

Programok a Duna alatt, felett, mellett

Az egy hónapon át tartó fesztivál május 2-án indul egy nyitóbulival - stílusosan a Dunán ringatózó A38 hajón lesz a rendezvény, amelyen fellép a Specko Jedno, az Irie Maffia és a Pannonia Allstars Ska Orchestra. 

A Budapest Evezős Egyesület már több éve megrendezi vízi majális elnevezésű családi fesztiválját a Népszigeten, idén ez május 16-án, szombaton lesz. Délután különböző típusú hajókat lehet kipróbálni vízen, délelőtt pedig versenyeket rendeznek, egy részük jelmezes látványparédé lesz, például egy királyi tízevezős és egy sárkányhajó méri össze egymással gyorsaságát a Dunán. Közben a szárazföldön minden, ami egy jó hangulatú majálishoz kell: vásárosok és lángos, repülőgép- és hajómodellkiállítás. A gyerekeket pedig egész nap várják a századfordulós gyermekjátékok, bábszínház, kézművesműhely és ügyességi próbák. Este kivilágított hajók felvonulása zárja a napot. 

Ugyancsak az evezés köré épül következő szombaton, május 23-án a Levegő Munkacsoport akciója, ők most rendezik meg először az evezős Critical Masst. A cél - a biciklis CM-hez hasonlóan -, hogy minél többen próbálják ki a sport e formáját, és ne csak hivatásos sportolók űzzék, hanem bármelyik család hétvégi kedvtelése lehessen. Három órakor kezdődik a gyülekező a margitszigeti Holdudvar mellett, a Sirály Csónakháznál, itt azt is megtudjuk, melyik hajó mire való, és mire kell figyelni, ha a Dunán evezünk. 

Látványos esemény készülődik a Lágymányosi-öbölben, a gyönyörűen felújított Kopaszi-gátnál május 30-án sárkányhajók fognak felvonulni. A sárkányhajózás dél-kínai eredetű hagyomány, lényege, hogy tizennyolcan (vagy húszan) lapátolnak egy hosszúkás, sárkányfejjel és sárkányfarokkal díszített kenuban, miközben hátul valaki kormányoz, az orrban pedig a dobos diktálja az ütemet. A Magyar Sárkányhajó Szövetség szerint ez a legbiztonságosabb és leggyorsabban elsajátítható vízisport, amelyet most közelebbről is meg lehet nézni, például beleülhetünk a hajóba, és Európa-bajnok sárkányhajósok élménybeszámolóit is meghallhatjuk. 

Május 16-án rendhagyó városnéző hajó indul tízkor a Batthyány téri hajóállomásról: az idegenvezető itt nem a főváros szokásos nevezetességeit, hanem a részben magánberuházók, részben az önkormányzatok vízparti projektjeit mutatja be, magyarázattal kísérve.

Nemcsak a vízen zajlanak a programok, május 20-án például a föld alá mehetünk városnéző sétára. Ekkorra hirdették meg ugyanis a négyes metró nyílt napját. Reggel kilenctől délután ötig két épülő állomás várja majd nyitott kapukkal a fővárosiakat, egyelőre még nem végleges, hogy mely megállókat nyitják meg egy napra a nagyközönség előtt, de Pető Szabolcs, a DBR Metró Projekt Igazgatóság sajtóreferense az [origo]-nak elmondta, szeretnék, ha az egyik már a Fővám téri megálló lenne.

Fotó: Földi Imre / MTI

Városnéző séták a fővárosban

Az Iparművészeti Múzeum által szervezett városnéző túra fölfelé irányítja a tekinteteket. Budapest útjain mászkálva rettentő látványban van részünk, egészen odáig, amíg föl nem pillantunk az emeleti szintekre, ahol már nincsenek rikító színekre festett boltsorok, sem neonreklámok és feliratok, hanem csak a régi, különleges neoklasszicista díszítmények. A sétára meghívott művészettörténészek előadásaiból kiderül, a falakat benépesítő virágok, betűk, számok, állatok és arcképek nemcsak a szem gyönyörködtetésére készültek, legtöbbjük utalást rejt. A program címe Fel a fejjel!, és a múzeum elől indul május 16-án és 17-én tíz órakor.

KIÁLLÍTÁSOK A FESZTIVÁLON

Városkép a rendszerváltozás(ok) után
Május 7-én nyílik a Tosics Iván szociológus és városkutató által összeállított fotókiállítás, amely annak ered nyomába, hogyan változott a volt szocialista országok városainak képe az elmúlt két évtizedben. A képek mellett diavetítés is lesz. Fővárosi Levéltár (XIII., Teve utca 3-5.)

Fotókiállítás a lámpaoszlopokon
Május 8-tól Andrássy úti kandeláberekre aggatott fotók mutatják meg, milyen Budapest a reklámfotósok és a fotóriporterek szemével.

A híd, amelynek nem két, hanem három vége van
Május 11-től látható a Jászai Mari téri McDonald's-ban a Margit híd történetét bemutató fotókiállítás.

Múzeumhajó a Dunán
A ma már étteremhajóként működő, majdnem százéves Kossuth gőzhajón numizmatikai kiállítás nyílik a fesztivál alkalmából, de a hajóra nem igazán ezért érdemes ellátogatni, hanem az élethűen, bábukkal és korabeli gépekkel berendezett kormányosfülke-enteriőrért, illetve a megőrzött belső berendezésért. Mindennap déltől éjfélig látogatható, a hajó az Eötvös térnél horgonyoz.

A Duna, darabokban
A Greguss Galéria művészeinek alkotásai mind-mind a Dunát ábrázolják, különböző festői technikákat alkalmazva. Május 23-án interaktív látványosság: vízenjárás a Greguss utcában, társasjáték, közös rajzolás.
Greguss Galéria (XII., Greguss u. 10.)

Budapesti kaleidoszkóp diafilmen
Három szombaton lesz diavetítés a főváros történetéből: május 8-án és 15-én a Pántlika Bisztróban, utolsó alkalommal pedig a Nemzeti Színház Szabadtéri Színpadán, május 30-án este fél tízes kezdettel. A képek a Magyar Diafilm-történeti Gyűjtemény anyagából valók.

Még mindig városi sétát ajánlunk, de már olyat, amire érdemes családostul menni. A Merlin Energia Klub május 9-én kincskereséssel egybekötött városfelfedező kirándulást szervez. A "kincsek" igaziból a főváros környezetvédelmi szempontból fontos pontjai, amelyeket meg kell keresni, lefényképezni és berajzolni a térképre. A workshop nyalánkságokkal és a nyertesek megünneplésével zárul este. 

Városnéző túra indul május 16-án és 23-án, két egymást követő szombaton a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre. A telep már majdnem készen áll, jövő nyáron fogják elindítani a próbaüzemet, 2010-től kezdve pedig itt tisztul meg a fővárosban termelődő szennyvízmennyiség fele. A Csepel-szigeten található telepre fél tizenegykor indulnak a buszok az Erzsébet téri Kempinski Hotel elől, előzetes regisztráció szükséges.

A 112 éves Fővám téri vásárcsarnok nagyon népszerű a turisták körében, járt már itt Diana hercegnő, Hruscsov és a japán császár is. Május 20-án a budapestiek is megismerkedhetnek a 10 ezer négyzetméteres monstrum titkaival, a Vásárcsarnok a Dunánál: a főváros gyomra nevet kapó túra délután ötkor indul szakavatott idegenvezetők kíséretében.

A fesztivál szervezésében ellátogathatunk a ma már ipari műemléknek számító óbudai gázgyárba, ahol 1914-től 1980-ig állítottak elő szénből gázt. A gázgyár rehabilitációját régóta tervezi a főváros, egyelőre leállt a fejlesztés. Kulturális és szabadidős központ, felsőoktatási épületek és irodapark kapna itt helyet, ha sikerülne megegyezni a harmadik kerülettel. A vezetett túra május 22-én, pénteken tíz órakor indul. Következő nap, szombaton az Andrássy út villanegyedében lehet kóborolni a környéket jól ismerő vezetők kíséretében.

Tajcsi és bicaj

Két szokatlan sporteseményre is felhívjuk a figyelmet: a fesztivál ideje alatt minden szerdán és csütörtökön reggel hat órától fél nyolcig ingyenes tajcsi-órán vehetünk részt a Margitsziget Margit hídi bejárójánál. A tajcsi (másnéven tajcsicsüan, tai chi chuan vagy taijiquan) egy kínai eredetű, rendkívül békés mozgásművészet, amelynek célja - a jógához hasonlóan - a belső egyensúly megteremtése. A másik sportos program egy biciklis felvonulás, amely majdnem olyan, mint a Critical Mass, de kifejezetten a Duna-hidakat célozza meg. A táv ennek megfelelően hosszabb, körülbelül negyven kilométer. A híd-maraton május 30-án, délben indul a Roosevelt térről, és érinti a Margit hidat, az Árpád hidat, a Megyeri hidat, az Erzsébet hidat és a Lágymányosi hidat. 

Fotó: Hajdó D. András

Két futóverseny is csatlakozott a fesztiválhoz, május 17-én maratoni váltó indul a Kossuth tértől, a hagyományos rakparti futóversenyt pedig május 30-án rendezik meg. Ez utóbbi ideális kezdőknek, a táv ugyanis csak öt, illetve tíz kilométer. Görkorisok is csatlakozhatnak.

Hétvégi tipp: kerületi családi fesztiválok

Budapest különböző városrészei a májusi hétvégéken egymás után rendeznek családi fesztiválokat. Budafok-Tétény civil szervezetei például most először hirdettek Duna-parti civil majálist, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a fejlesztés szükségességére; a folyó ugyanis itt is el van vágva a lakóktól, hiába húzódik a kisváros a part mellett. A május 9-i rendezvény a budafoki lovardában lesz, kézművesvásárral, bringakölcsönzéssel, lovaglással, futóversennyel és hajókázással. A Duna menti őserdőt túravezetők mutatják be délelőtt.

Csepel május 23-án szervez családi majálist a Mahart kikötőjében, ahol rengeteg program várja a gyerekeket, lesznek vetélkedők, sportversenyek, játszóház, aszfaltrajzverseny, papírsárkány-készítés és más kézművesprogramok. Ugyanezen a napon a XIII. kerületi Szent István parkban is családi fesztivált rendeznek, ám itt az egészség áll a programok középpontjában: reggel tíztől este hatig lehet részt venni az ingyenes egészségügyi szűréseken, életmód-tanácsadáson. Különböző gyógymódokat és terápiákat ismerhetünk meg a kineziológiától a homeopátián át egészen a jógáig, vásárolhatunk gyógyító növényeket és színpompás virágokat, a teaházban pedig különleges fajtákat próbálhatunk ki. Kisgyermekes szülők is bátran elindulhatnak, mivel a Duna-parti parkban működik majd babajátszó és kézművesműhely is. Az Életmódnap része a Születés hete programsorozatnak is.

Az óbudai Aquincumban szintén ezen a hétvégén rendeznek majálist, vagy ahogy az ókori rómaiak hívták, Floralia ünnepet. A Flórának, a virágok istennőjének szentelt ünnepen a megújulást és a tavaszt hirdették, és általában április végén - május elején ülték meg. Az aquincumi múzeumban két napon át tartanak a programok, lesz gladiátorviadal, színházi előadás, pantomim, légiók felvonulása és kézműves foglalkozás. A Duna-témához kapcsolódva a múzeum közelében lévő kikötőben a látogatók római gályára szállhatnak. A foglalkozások mellett vásárolni lehet virágokat, mézet és méztermékeket, ásványokat, aki pedig megéhezik, római ételeket fogyaszthat. Óbuda május 3-án rendez még családi rendezvényt a Fő téren Századfordulós fesztivál néven, a Tabánban pedig május 1-jén és 2-án lesznek zenés programok. Angyalföldön, a József Attila Művelődési Központban május 2-án kertészeti kiállítás és növényvásár lesz, ahol tanácsadással, gyermekprogramokkal és kézműves foglalkozással várják az érdeklődőket.