Most induló új sorozatunkban a minket ért kulturális sokkhatásokról számolunk be olvasóinknak, hogy tudják, mit kerüljenek el, illetve mi után kajtassanak a továbbiakban őrülten. Elsőként a tegnapi esténkről mesélünk, amikor bebizonyosodott Homéroszról, hogy híres ókori rapper volt, Sickratmenről, hogy beépített ember, a nézőkről, hogy szeretnek labdázni, a színház sajátos törvényű világáról pedig, hogy mindig a kutyáé a leghálásabb szerep.

Az ókori irodalom nagy tudású szakértője, tankönyvek és fordítások szerzője, Karsai György tűnt fel először a színen, egy csónakban tolták be, amelyben üldögélve arról mesélt, hogy Odüsszeuszt, Homérosz eposzának tíz évig bolyongó mitikus hősét nem kell annyira sajnálni, mert a tízből legalább nyolc évet végigszexelt különféle nimfákkal (Kirké és Kalüpszó neve merült fel), közben a tanár úr simogatta kiskutyája fejét. Majd a lemezpultnál álldogáló dj elindította a zenét, és szívünknek kedves színészek és énekesek kezdték rappelni a "Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját" kezdetű örök érvényű homéroszi sorokat egy vékony, átlátszó muszlinfüggöny mögött, sorfalat állva.

És ez így folytatódott, az óra tanúsága szerint másfél óra hosszat, de érzésünk szerint egy másodperc nem volt felesleges, pedig az előadást (szinte) végig hexameterben követhette a közönség (a követhetőség kedvéért a kivetítőn is). Ez az előadás azok közé tartozott, ami után az ember legszívesebben felrohanna a színpadra, és összevissza csókolgatná a színészeket. A TÁP Színház Odüsszeisz című új zenés előadásának bemutatóján jártunk tegnap a Trafóban.

A bemutató hírére már korábban lelkendeztünk, hogy végre megértette a színházi világ (legalábbis egy csapat belőle), hogyan szeretné Homérosz folyondárként szövődő, veretes nyelvezetű ókori történeteit befogadni a ma embere. Az Odüsszeiá-t ugyanis multimédiás rapkoncert formájában vitte színre az ország legszellemesebb színtársulata, a TÁP Színház.

A színházak láthatóan szenvednek az ókori szerzőkkel (vagy csak a közönség?), nehéz rajtuk fogást találni, érdekessé tenni egy mai néző számára. Rendszerint unalmas, komolykodó hisztériázás lesz belőle, ami egyébként sok nézőt nem zavar, mert méltóságteljesnek érzi. Most legszívesebben elcipelnénk Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház direktorát a TÁP színházas előadásra, lenyomnánk egy székbe, és feszülten figyelnénk a reakcióit. A TÁP Színház (illetve Vajdai Vilmos rendező és az ötletadó Paizs Miklós) jó érzékkel ismerte föl, amit sokan mások nem: az ókori történeteket, legyen az dráma vagy eposz, muszáj idézőjelbe tenni, és nagy lendülettel elmozdítani eredeti helyéről, hogy valami újat lehessen vele elmondani.

A színészek a tápos előadásban nem csinálnak semmi extrát, nem "színészkednek", csak ülnek, állnak, fekszenek a minimál díszletben, ki hogy, fogják a mikrofont és drumandbass alapokra énekelnek. Az előadás ilyen értelemben nem színház, inkább koncert vagy opera. Ez akár lehetne unalmas is, hiszen nem iszunk sört, nincs buli, sem páholy, látcső, de az ötlet, hogy a hexametert, amit suliban idétlenül próbáltunk skandálni, az isten is arra találta ki, hogy rappeljék, kitart az előadás végéig. Persze nem tartana ki csak az előadás első tíz percéig, ha nem lenne megtoldva egy csomó más zenei, vizuális és dramaturgiai ötlettel, amelyeket a közönség hálás röhögéssel nyugtáz.

Fotó: Dohi Gabriella

Ha az előadás legjobb pillanatait kellene csokorba szednünk (vigyázat, spoiler-veszély!), akkor az a fél perc lenne az élen, amikor a régi Krétakör társulat egykori tagja, Katona László begőzölt Poszeidónként elvetemülten járta a dárét Katona József színházas kollégája, a Zeuszt játszó Dankó István társaságában. Ezekben a másodpercekben sikerült arról is megfeledkeznünk, hogy a hórihorgas színészt már láttuk meztelenül táncolni A jég-ben, mondanunk sem kell, szintén erőteljes jelenlét volt.

Ugyanennyire feledhetetlen Busa István, a Zuboly és az Irie Maffia mc-jének első színre lépése, ő játssza Odüsszeuszt. A jelenet ugyanis úgy zajlott le, hogy a nyúlánk, szőke Szandtner Anna (Kalüpszó) kezét fogva somolyogva begurult Busa teddimaci, azonnal rokonszenvet vont maga köré, majd belesült a szövegébe, és ettől még jobban lehetett szeretni. Furcsa satyek volt rajta, és többször freestyle-ozott is Homérosz és a rapperek örök témáira.

A legnagyobb ovációt két szereplő váltotta ki a nézőkből: a kis fekete kutyus, aki a darab elején és végén tűnt fel, illetve David Attenborough, aki Nauszikaá kivetítőn megjelenő, szép zöldellő szigetén kalauzolta a közönséget - pontosabban állandó magyar hangja, Végvári Tamás. Később a brit természettudós arca fel is tűnt a vásznakon.

Az összes színész nagy kedvencünk - amikor a a Katona József színházas Keresztes Tamás erőművész-paródiát mutatott be Kovács Lehellel (ő a Made in Hungáriá-ból is ismerős lehet), meg sem lepődtünk, hiszen tudjuk róluk, hogy zseniálisak. Az este nagy felismerése közé tartozik azonban Mészáros Piroska, akiről eddig nem értettük nagyon, hogy miért vitte őt Alföldi Róbert a Nemzetibe, most viszont leesett a tantusz. Lényéből olyan intenzitással árad a humor és az irónia, mint atomreaktorból az uránsugárzás. Ritka adottság, és a lány láthatóan most lubickolni tudott benne.

Amin még megdöbbentünk: Juristovszky Sosa nemcsak az egyik legtöbbet foglalkoztatott filmes jelmeztervező (Pánik, Overnight, Szezon), de isteni jó hangja is van, és mellé hősies hozzáállása. Schönberger Ádámmal együtt énekelték végig a kar szerepében az egész előadást, olyan kacifántos görög neveket skandálva, mint Prümneusz, Ankhialosz, Thoón és Anabészineósz. Segítőjük az Athénét játszó, gyönyörű hangú Polnauer Flóra.

Nem akarunk minden poént ellőni, hiszen célunk az, hogy mindenki, aki tud, menjen az előadásra, és maga nézze meg, ne mindenféle okoskodó kritikából / beszámolóból próbáljon tájékozódni. Így aztán nem is mondunk többet, pedig még egy csomó jó ötlet szerepel az előadásban, Télemakhosz levelet ír, Paizs Miklós felveti, hogy a Vereckei-hágónál történteket kellene inkább eljátszani, a nézők labdáznak, és megbízható forrásból kiderül az is, hogy a nők kilencszer jobban élvezik a szexet, mint a férfiak. Lehetne biztosan csomót keresni a kákán: nem volt mindenkinek tiszta a hangja (bár nekünk pont ez tetszett, néhány pillanatban mintha csak punk-koncerten lettünk volna, juhhéé), fáradtnak és kedvetlennek tűnt néhány előadó, és még mindig lehetne ötleteket suvasztani az előadásba, de minek elrontani a lelkesítő élményt, csak hogy kritizálósat játsszunk. Remek volt az előadás, ketten előadás közben ugyan kimentek, de feltételezzük, ment a HÉV-ük.