Október 1-jén láthatja először a nagyközönség Török Ferenc filmrendező (Moszkva tér, Szezon, Overnight) idei Filmszemlén rendezői díjat nyert Koccanás című tévéfilmjét. A bemutatóhoz négynapos vetítéssorozat kapcsolódik, ahol Török Ferenc filmes karrierjének mérföldköveit nézhetjük újra, illetve ismerkedhetünk meg kisebb szösszeneteivel. Október 1. és 4. között összesen tizenkét filmet láthatunk, köztük olyan ritkán látható, remek alkotásokat, mint a Garaczi-novellára épülő Csodálatos vadállatok vagy a HVG harmincadik születésnapjára készült animáció, amit eddig egyetlenegyszer lehetett csak megnézni.

Koccanás (67')

Az egyórás film Spiró György azonos című drámájából készült, és sok szállal kapcsolódik a Katona József Színházban már hatodik éve sikerrel futó színpadi változathoz. Színészei nagyrészt ugyanazok, de a valóságot idéző kamaradarabból Török Ferenc stilizált, szimbolikussá emelt szoborfilmet formált. Egy reggelen egymásba szalad egy csomó autó. A kocsikból kikászálódnak a kárvallottak, zúgolódásukat és veszekedéseiket úgy halljuk, mintha rádiójáték szólna autórádióikból. A kifacsart pózokba merevedett színészek olyan hatást keltenek, mintha fekete-fehér fotókon svenkelne a kamera, csak az oszlatja el az illúziót, hogy néha meglibben a hajuk. A szereplők a magyar társadalom tipikus figurái: a rumli közepén üzletet indító Vállalkozó, a túlképzett munkanélküli Nő (Ónodi Eszter), helyi Hajléktalan (Derzsi János) stb. Vicces gag, hogy az egyik rendőrt maga a szerző, Spiró György alakítja. Akik látták a színházi előadást, azokat biztos érdekli, hogy milyen változások születtek a filmben az eredeti szereposztáshoz képest. Nos: Bezerédi Zoltánt Thúróczy Szabolcs helyettesíti, Fekete Ernő helyett Vajdai Vilmos tőzsdézik mobilon, Gáspár Sándor kamionsofőr lesz, helyette Anger Zsolt flörtöl, Bodnár Erikát Bánsági Ildikó váltja. 

Forrás: [origo]

Nézz részletet a filmből!

Olvasd kritikánkat a filmről!

Olvass interjút Spiró Györggyel a filmről!

Vetítik:
október 1. csütörtök 19.30
október 2. péntek 19.30 (vetítés után Török Ferenc beszélget Spiró Györggyel)

+ + +

Egy nap szabadság (5')

Igor Lazinnal együtt készített kedves animációs film, amiben a Gellérthegyen lakó Szabadság-szobor kivesz egy nap szabit, strandol és randizik. Külön aranyos, hogy bár a történet szereplői nem beszélnek, csak hümmögnek, sóhajtoznak, halandzsáznak, azokat a hangokat Ónodi Eszter és rendező férje, Keszég László adta a kisfilmhez. Török Ferenctől tudtuk meg, hogy a nyúlfarknyi rövidfilm eredetileg egy EU-s pályázatra készült, a feladat egy Budapestről szóló történet kitalálása volt.

Nézd meg a kisfilmet!

Vetítik:
október 2. péntek 18.00 (rövidfilm-blokk)

HVG 30 (30')

Szintén Igor Lazinnal együtt készítették, a Heti Világgazdaság harmincadik születésnapjára. A mostani lesz az első nyilvános vetítés, korábban csak a HVG szülinapján adták le. Az animációs dokumentumfilmben a magazin híresen kitalált címlapjai kelnek önálló életre, miközben a szerkesztők és az újságírók sztorikat mesélnek. Magyarország elmúlt 30 évének tükre a legjelentősebb gazdaságpolitikai heti lap a HVG szerkesztőinek optikáján keresztül. Török Ferenc faggatózásunkra a rövidfilmet műfaja miatt a Libanoni keringő-höz hasonlította. Vetítik:
október 2. péntek 18.00 (rövidfilm-blokk)

Tranzit (10')

Úgy kezdődik, mintha tízperces előtanulmány lenne az ismerkedős szövegekről a Moszkva tér-hez, de aztán szürreális élménnyé változik. Kiderül, milyen furcsa dolgok történhetnek, ha az ember beül a fotóautomatába.

Nézd meg a filmet! 

Vetítik:
október 2. péntek 18.00 (rövidfilm-blokk
)

Cipők (15')

Török Ferenc kisfilmje a Jött egy busz... című szkeccsfilmből, amiben a többi részt Mundruczó Kornél, Schilling Árpád, Bodó Viktor, Pálfi György rendezte. Az epizód három ember véletlen találkozásának laza, mégis drámai története. Az unatkozó cipőbolti eladólány, a kitört sarkú cipője helyett újat választó középkorú nő, valamint az ablakmosó ipari alpinista egy napjának néhány pillanata Budapesten, a Keleti pályaudvar zajos forgatagában. Az ismeretlenek hétköznapi találkozása azonban váratlan tragédiával végződik.

Vetítik:
október 2. péntek 18.00 (rövidfilm-blokk)

+ + +

Hajtás Pajtás menni Amerika (30')

1998-ban készült dokumentumfilm a washingtoni bringásfutár világbajnokságra kiutazó, majd New Yorkban bulizó Hajtás Pajtás futárokról.

Nézd meg a filmet!

Vetítik:
október 3. szombat 16.00

+ + +

Csodálatos vadállatok (50')

Garaczi László azonos című novelláján alapszik, de jóval több, mint puszta adaptáció: egy sereg nagyszerű színész tülekszik a gyönyörű hóesésekkel és karácsonyfa-díszítős jelenetekkel tarkított filmben. A történet középpontjában anya és lánya áll: a boldogtalan Hámori Gabriella az amorózó Nagy Ervinbe szerelmes, de képtelen elhagyni a magába feledkezve zenét szerző Vajdai Vilit. Esik a hó, közben váratlanul megérkezik a gyermekeit sok évvel ezelőtt elhagyó Eszenyi Enikő, első dolga azonban nem az, hogy hazamenjen, hanem hogy bosszút álljon Ónodi Eszteren. Törőcsik Mari horoszkópot fejt.

Nézz bele a filmbe! 

Vetítik:
október 3. szombat 17.00

+ + +

Alig (50')

Dokumentumfilm, amit Török Ferenc előtanulmányként forgatott a Szezon-hoz. Balatonaligán követjük figyelemmel a pincérsrácok életét, ami sokkal lehangolóbb, mint a Szezon-ban.

Vetítik:
október 4. szombat 18.00

Bróker leszek (25')

Az előzőhöz hasonlóan előtanulmány, csak ez az Overnight-hoz készült. Dokumentumfilm egy fiatalemberről, aki az égiek segítségével meg akarja érteni világot, meg akar gazdagodni, elegáns helyen akar lakni és ebédelni.

Vetítik:
október 4. szombat 18.00

+ + +

Overnight (92')

Az Overnight egy Péter nevű bróker (Bodó Viktor) egy napját meséli el, kábé onnantól, hogy kiderül, villámgyorsan elő kellene teremtenie 10 millió eurót és kamatait a pénzéért érkező német ügyfélnek, egészen másnap reggelig. A film megosztotta nézőit, úgy tűnik, mintha a rendező a kultfilmmé vált Moszkva tér-hez hasonlóan életérzés-filmet szeretett volna csinálni, csak míg a csalamádés hamburgert jól ismerte, a brókerek világában már nem volt annyira ismerős.

Olvasd kritikánkat a filmről!

Vetítik:
október 4. vasárnap 15.00

+ + +

Moszkva tér (88')

Az utóbbi tíz év legsikeresebb és legemlékezetesebb filmje, ami úgy tudta elkapni a rendszerváltás hétköznapjainak hangulatát, ahogy sem előtte, sem azóta semmi más. A tévéből Nagy Imre újratemetése, a demokratikus ellenzék szerveződése, majd Kádár János halála harsog, de ez sokkal kevésbé érdekli a budai érettségiző diákokat, mint a hamis interrail-biznisz, az éjszakai fürdőzés a Gellértben, a bulizás utáni hamburger a Moszkván, a szakadt verdák és az olyan csajok, akikért érdemes átutazni fél Európát.

Forrás: [origo]

Vetítik:
október 4. vasárnap 17.00

+ + +

Szezon (92')

A Moszkva tér folytatása, csak most vidéken járunk. A történet 2003 nyarán kezdődik, amikor három huszonéves fiatal, unalmas mindennapjaikat töltik Karcagon. A helyi Flash diszkóban dolgoznak pultosként, csajozgatnak, és várják, történjen már valami. Nem történik, ezért lemennek Balatonra, de ott sem történik. A főbb szerepeket a rendező egykori évfolyamtársai alakítják, Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Kokics Péter, Géczi Zoltán és Hámori Gabi, az epizódszerepeket pedig olyan nevek, mint Csuja Imre, Sinkó László, Szirtes Ági, Kerekes Éva, Hegedűs D. Géza.

Forrás: [origo]

Nézz részletet a filmből

Olvasd kritikánkat!

Vetítik:
október 4. vasárnap 19.00