Különleges Móricz-estek Nyíregyházán

2009.10.20. 11:21

Ötletesen emlékezik meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház névadója születésének százharmincadik évfordulójára. Nem azt választották, hogy színre viszik Móricz valamelyik jól ismert művét, mondjuk kellően impozáns és drága körülmények között. Helyette három drámaírót bíztak meg azzal, hogy a móriczi motívumok felhasználásával és továbbgondolásával alkossanak új drámákat. Tasnádi István Annuska címmel Móricz novelláit szőtte egybe (képünkön), Forgách András Tragédia című groteszk egyfelvonásosában a nagy étvágyú és elkeseredett novellahős, Kis János kitalálójával találkozik, de ott tolong még a drámában Kis János két felesége, egy élő, egy halott, valamint egy amerikai filmügynök meg egy csendőr. Pozsgai Zsolt Naplópók című művében meg a nyugatosok (Adytól Tóth Árpádig) beszélgetnek, tréfálkoznak. A három egyfelvonásost egymás után lehet megnézni, októberben összesen kilenc alkalommal.

Előző
Következő