Az adventi várakozás hetei alatt jó ötlet elvinni a gyerekeket színházba, hogy a hétköznapokból ilyen formában is ünnepet varázsolhassunk. A színházak természetesen számítanak erre, és november végén, december elején karácsonyra szabott új bemutatókkal készülnek. Összeállításunkban összeszedtük, hova mehetünk és mit nézhetünk a gyerekekkel a következő hetekben. Kipkopptól Csipkerózsikáig mindenki ünnepli a karácsonyt.

Leánder és Lenszirom, Nemzeti Színház, Miskolc

Szilágyi Andor 1993-ban bemutatott meséjét nemrégiben Alföldi Róbert rendezte meg nagy sikerrel az akkor negyedéves bábművész osztállyal. Most a miskolci Nemzeti Színház használta fel a remek alapanyagot. A mesét a Csongor és Tünde óta írt legszebb magyar tündérmeseként emlegetik, valóban kacskaringósan mesés a története, és Vörösmarty drámájánál színesebben is hangzik. Bölömbér kerál bolyongása közben botlik Leánderbe, és segítségéért odaígéri neki azt, ami még a kerálnak sincs. Nem tudja, ezzel leánya kezét ígérte oda a csúf koboldnak. Dugdossa, rejtegeti is a csodaszép Lenszirmot, de hiába, Leánder jelentkezik, és kedves hangjával meg is kedvelteti magát a kalickában őrzött királylánnyal. De amikor Lenszirom végül megpillantja a csúnya Leándert, rémületében arcul csapja a tőle kapott rózsával. Szegény Lenszirom csak akkor jön rá, hogy hibázott, amikor már Leánder elment. Lenszirom elindul hát megkeresni a manót, és a vándorúton szeme világát sem sajnálja, ha ezt kéri Vaknadály az útbaigazításért. Sok-sok kaland, ármány, titok, varázslat és erőpróba után végül persze minden jóra fordul. Megtörik az átok, a csúf kobold daliás lovaggá lesz, és Lenszirom is visszanyeri szeme világát. A miskolci színház gyönyörű díszlettel és színes jelmezekkel vitte színre a mesét az új évad kezdetén, az előadás azóta több pozitív kritikát kapott. Nézz részleteket az előadásból! 

Játsszák:
december 5-6., 26., 29.

Fotó: Bócsi Krisztián

+ + +

A Sötétben Látó Tündér, Örkény István Színház, Budapest

Négy éve megy már az Örkényben hatalmas szakmai és közönségsikerrel A Sötétben Látó Tündér, most azonban különleges esemény teszi aktuálissá, hogy ajánljuk újra. Nemrég jelent meg Bagossy László csodaszép meséje könyv alakban is Takács Mari kedves illusztrációival. Mielőtt megvásároljuk a fa alá, érdemes megismertetni a gyerekeket élőben is a vénséges vén tündérrel (Pogány Judit), aki elmeséli, hogyan születnek a tündérek, miért lát ő a sötétben, és ki Tökmag királyfi. Nézz részletet az előadásból! 

Játsszák:
december 26.

+ + +

Berzsián és Dideki, Nemzeti Színház, Budapest

Képzeljetek el egy várost, ahol az élet olyan, mint egy cirkuszi kavalkád. Sróf mester taligából készít televíziót, Violin fülsüketítően zenél, Ribizli, a kutya repül és világít, a Hörpentő buszban pedig kilencvenkilenc-féle szörpöt mér a korcsmáros. Itt él Berzsián, az írói válsággal küzdő, mizantróp jobblada-költő (balladát írna, ha nem utálná a bal oldalt mindenben), aki hirtelen megundorodik a világtól, és szakít az emberiséggel. Lázár Ervin kacskaringós, fantáziadús meséjét, a Berzsián és Dideki-t a Nemzeti Színház pompás jelmezekben és kiváló színészekkel vitte színre. A Nemzetiben nem sok mese és bolondozás volt eddig (sőt, a bábszínházon kívül más kőszínházban sem nagyon), így még sosem láttuk Stohl Andrást, Tompos Kátyát, Szarvas Józsefet gyerekeket szórakoztatni. Most pedig bekiabálnak nekik a kicsik rendesen. Gyönyörű mese a Nemzeti színpadán.

Játsszák:
december 5., 23.

+ + +

A kis December király, Vojtina Bábszínház, Debrecen

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bácsi, akinek hosszú szürke kabátja volt, és unalmas élete. Egyszer aztán találkozott December királlyal, aki pici volt, szemtelen, és piros kabátja alól  vidámságot húzott elő, a fiókjaiban rejtőző fiolákból pedig álmokat. Mindig mesélt valami érdekeset, megmutatta például, hogy a matektanárnő igaziból balerina, a sárkány a munkába induló felnőttekre vadászik, a kakaóban meg gumicukor tanyázik. A szürke bácsi vidám lett tőle, és akkor is jókedvű maradt, amikor már December királytól elbúcsúzott. A gyerekek is garantáltan vidámak lesznek ettől a mesétől! 

Játsszák:
december 8-11., 15-18., 20., 27-28.

+ + +

Szegény Dzsoni és Árnika, Csokonai Színház, Debrecen

Lázár Ervin szerelmes meséjét gyönyörű jelmezekkel és díszlettel vitte színre a debreceni színház. Bábok helyett élő szereplők keltik életre Dzsoni, a szegény, életvidám fickó és Árnika, a szépséges királykisasszony történetét. A Százarcú boszorka fondorlata nyomán hol egyikük, hol másikuk változik kacsává, de soha nem egyszerre. Elindulnak, hogy megkeressék a boszorkát, aki majd feloldhatja a varázslatot.

Játsszák:
december 2-3.

+ + +

Kippkopp karácsonya, Harlekin Bábszínház, Eger

Ugyan tavalyi bemutató a Kipkopp karácsonya, mégis ajánljuk, hát hogyha vannak gyerekek, akik éppen most nőnek bele abba a korosztályba, amit ez a népszerű és kedves előadás megcéloz. Marék Veronika az egri bábszínház felkérésére formálta régi meséjét bábjátékká. A mesében Kippkopp, a kis gesztenyefigura meglesi a várost, mert hallotta a cinkétől, hogy ott a lakásokban karácsonyfa is van télen. A segítőkész karácsonyfadísz mindent elmutogat Kippkoppnak, de aztán egy csilingelő hang után egészen különös dolgok történnek. Olyan különösek, hogy végül a kis cinke és Kippkopp is karácsonyozik az erdőben.

Játsszák:
december 9-13., 15., 17-18., 20.,24., 27.

+ + +

A Krampusz, aki Mikulás akar lenni, Harlekin Bábszínház, Eger

Egy másik egri előadást is ajánlunk, idén mutatják be A Krampusz, aki Mikulás akar lenni című előadást a Harlekin Bábszínházban. Az előadást címe nem árul zsákbamacskát, a mese arról szól, hogy hirtelen a Krampusznak eszébe jut, hogy inkább ő szeretné kiosztani a gyerekeknek az ajándékokat a csizmákba. Meg is próbálja, de nem sül ki sok jó az ötletből.

Játsszák:
december 5-6., 8., 13., 16.

+ + +

A Félőlény, Szigligeti Színház, Szolnok

Békés Pál meséje a Kiserdőbe viszi nézőit, aminek lakói elkeseredetten küzdenek az egyre csak terjeszkedő rémek ellen. A Félőlény különleges szerzet, hatalmas könyvtára van, amiben a sok mese mind-mind arról szól, hogy a végén a jók győznek, a rémek pedig veszítenek. Míg a könyvtár megvan, nagy baj nem lehet, Félőlénynek kell megmenteni Kiserdő lakóit. A látványos és tanulságos előadást novemberben mutatták be Szolnokon, az előadás érdekessége, hogy a címszerepet a Barátok közt-ből távozott Dósa Mátyás játssza. Nézz részletet az előadásból!

+ + +

Új karácsonyi mesék, Bóbita Bábszínház, Pécs

Hát hogyan is lehetne jobban hangolódni a karácsonyra, mint karácsonyi mesékkel? A pécsi bábszínház előadásából kiderül, hogyan ünnepli a karácsonyt a Kis Sündisznócska, hogyan ajándékozta meg egymást Apu és Anyu, és hogyan írt levelet a kisfiú a Jézuskának, mert amit ő szeretne, azt biztos nem lehet kapni semmilyen boltban. Karácsonyi történet negyvenöt percben, négyéves kortól.

Játsszák:
november 30., december 1-5., 7-10., 13-17. 24.

+ + +

Betlehem csodája, Kabóca Bábszínház, Veszprém

Több évszázados népszokás a betlehemezés: régen kis jászollal mentek körbe a gyerekek és felnőttek a faluban, hogy kis ajándékok fejében újra és újra eljátsszák Jézus születésének történetét. Mára a betlehemezés kiment a divatból, a Kabóca Bábszínház előadása viszont éppen arról szól, mi történik, ha Giza és apukája kitalálja, hogy idén betlehemezni indulnak. A nézők bekapcsolódhatnak a játékba, és a szereplőkkel követhetik végig a jól ismert bibliai történetet.

Játsszák: (vigyázat, vándorelőadás, itt lehet megnézni, melyik városokban játsszák még)
Veszprémben:
november 30., december 7-8., 16.

+ + +

Csipkerózsika, Vaskakas Bábszínház, Győr

A jól ismert Grimm-mese feldolgozásával rukkol elő a győri Vaskakas Bábszínház november végén.

Játsszák:
december 1-4., 9-11., 15-18., 22., 27.

Fotó: Baranyai Edina

+ + +

Tekergő, Kolibri Színház, Budapest

A kisebbekről se feledkezzünk meg: novemberben mutatta be a Kolibri Színház újabb csecsemőszínházi zenés előadását Tekergő címmel. A Kolibri egyik specialitása ez a műfaj, pszichológusokkal, zeneterapeutákkal és bölcsődei szakemberekkel konzultálva alakítanak ki a két-háromévesek igényeire szabott előadásokat. Ezek általában rövidebbek, tempójuk lassúbb, a nézőtéren pedig világos van, hogy előadás közben el lehessen kóborolni. A produkciók végén a gyerekek maguk is kézbe vehetik, megtapogathatják a színpadon látott játékokat. A Tekergő című előadás egy álombéli felfedező utazás földön, vízen és levegőben és csillagok között, mely alatt Orbán Ottó megzenésített versei szólnak, a rendező Novák János is egy utazás közben dallamot ezekhez a versekhez. "Ezek a versek a legkisebbek számára varázsversek. Áthatja őket a költő lányai iránt érzett szeretete. Én is a lányaim iránti rajongásból zenésítettem meg ezeket a szövegeket öt-hat éve egy tunéziai nyaraláson. Esténként így meséltem, daloltam nekik." A nagyobbaknak báboperát ajánlunk a színház új bemutatóiból.

Játsszák:
november 20.

Fotó: Szlovák Judit

+ + +

Diótörő, Budapest Bábszínház, Budapest

Egyszer minden gyereknek színpadon kell látni Hoffmann hagymázas karácsonyi meséjét Csajkovszkij mesébe illő csodamuzsikájával. Az Operaházba nehéz és költséges bejutni, de jó alternatíva a Budapest Bábszínház tizenkét éves bábjátéka. Egérkirály és Diótörő herceg harca a királylánnyá változott Marika szemei előtt.

Játsszák:
december 3., 10., 13., 15-16., 19., 21., 24., 29.

+ + +

Póruljárt krampuszok, Aranyszamár Színház, Budapest

Gordon Agáta, aki két kötetet is szerkesztett már női írók novelláiból (Éjszakai állatkert, Szomjas oázis), maga is ír (Kecskerúzs), most gyerekeknek írt téli mesét a rakoncátlan nagyravágyó krampuszokról, akik elcsenik a mikuláscsomagokat, hogy megegyék a finom csokikat. De póruljárnak, mert ebben az évben Mikulás jóságbogáncsokat rejtett a csomagocskákba, amitől egykettőre megjavul még a legrosszabb gyerek is. A krampuszok, ahogy hatni kezd a bogáncs, rögtön megbánják tettüket, de a gyerekek kellenek hozzá, hogy helyre is hozzák. Az Aranyszamár Színház előadásában hét alkalommal, öt különböző helyszínen.

Játsszák:
december 9. 14.00 Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
december 8. 9.00, 10.45 Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
december 1. 10.00 Millenáris
december 6. 10.00 és december 20. 10.00 Rákoskerti Művelődési Ház
december 18. 14.00 Westend