1961 óta március 27-én ünnepeljük a színházi világnapot. Minden évben más alkotó fogalmazza meg érvényes gondolatait a színházról, idén a britek egyik legtekintélyesebb színésznője, Judi Dench mondott érdekeset, amikor a felelősséget emlegette üzenetében. Az idei színházi világnapon csakúgy, mint más években, a színházak némelyike közönségtalálkozókkal, kedvezményekkel, programokkal, vendégjátékokkal várja reménybeli nézőit.

A fővárosi Katona József Színházban például Ónodi Esztertől, Nagy Ervintől, Máté Gábortól és más színművészektől személyesen vásárolhatunk jegyet március 27-én, ami nem akármilyen élmény. Ugyanekkor A szerelem diadala című készülő darab próbájára is beülhetünk, ezt máskor csak a pártoló tagok tehetik meg. Az esti A kétfejű fenevad után közönségtalálkozón lehet kérdezősködni a színészgárdától, ha mást nem, hát hogy is van Fáy Miklóssal és a visszamondott POSZT-szerepléssel. 

+ + +

A Bárka Színház általában egész napos családi programmal készül a színházi világnapra, idén is gyermekelőadás várja az iskolás korúakat (regisztráció ajánlott!) délelőtt, délután pedig Edit Piaf-dalokkal szórakoztatják a színészek az érdeklődőket. Egész nap játékok, Hajónapló-kvíz, ajándékok és egyéb csemege szemnek, szájnak és fülnek. Az igazi izgalom azokat várja, akik elég szemfülesek voltak, hogy erre az estére vásároljanak színházjegyet, az Esterházy-darab után ugyanis tombolajátékon lehet nyerni egy sereg színházi ajándékot. 

+ + +

Az Új Színházban a készülő Ahogy tetszik próbájára ülhetnek az érdeklődők, Rudolf Péter dirigál. Előtte és utána Márta István igazgató vezeti körbe az érdeklődőket a színházban. 

+ + +

A Miskolci Nemzeti Színház is mindig gazdag programmal készül, most is lesz kulisszajárás, beszélgetés és habos kakaó. Sőt már egy nappal korábban, március 26-án kezdődik a show, a társulat fiatal színészei improvizációs játékkal és nyilvános táncpróbával csigázzák az érdeklődőket. A kulisszajárás is megkezdődik pénteken, figyelem, előre jelentkezni kell. 

Cikkünket folyamatosan bővítjük, ahogy újabb és újabb színházak állítják össze végleges programjukat.