Áttekintő kiállítással és furcsa művészeti produkciókkal ünnepli tízéves születésnapját a Sziget összművészeti Octopus-programjait már évek óta szervező Medence Csoport. A Trafóban április 1-4. között minden este négy baráti művészeti brigád készül egy-egy szokatlan produkcióval. A Bélaműhely nevű kísérleti zenekar speciális hangkeltő tárgyak segítségével ad koncertet, megszólal a lájbercümmen, a hangburger és a gettómarimbula (az egyik látható képünkön). Buppa, a főváros leghíresebb biciklisfutárja (egyben szédületes undergound hiphop-sztár) versenyt kerekezik a bringás tematikájú Bandita Rádió műsorvezetőjével, Voxával, két, egymással szembe állított versenykerékpáron. Négy színész (köztük a tápos Dió, illetve a romániai Eugenia keksz ízét felelevenítő, azonos nevű zenekar két énekesnője, Miklusicsák Aliz és Fazekas Júlia) a csodaországba pottyant Alice ihlette arcbalettet mutat be, utána öt vj vetít a lila köd ellen. Érdemes valamelyik este a Trafóba tévedni. Az előadással egy időben látogatható a Medence Csoport tízéves áttekintő kiállítása a tárgyalkotástól a mobil építészetig a Makett Laborban.

______________________________________

Szolgálati közlemény:
Korábban tévesen azt írtuk, hogy minden este más produkciót lehet látni a fesztivál ideje alatt a Trafóban, de nem: minden este
mind a négy produkció lemegy egymás után. A félreértésért elnézést, már javítottuk.