Péniszmonológok a Tháliában

2010.10.24. 10:37

Elkészült a pár éve nálunk is sikerrel bemutatott Vaginamonológok férfi párja. A Thália Színházban november 3-án mutatják be Garaczi László (Csodálatos vadállatok, Plazma) férfi szexualitást és frusztrációkat elemző Ovibrader / péniszdialógok című darabját. Lőkös Ildikót, az előadás dramaturgját faggattuk arról, lesz-e olyan jó az Ovibrader, mint amilyen a Plazma volt.

Fotó: Tóth László
Kolti Helga, Fodor Annamária, Huszár Zsolt

2007-ben egy fiatalokból álló színtársulat Garaczi László Plazma című darabjával tört be a színházi életbe, a friss hangvételű, vicces és nagyon mai történet óriási sikert hozott a színészeknek. Bár Garaczi László korábban is írt színpadi műveket (pl. Török Ferenc Csodálatos vadállatok című filmje is Garaczi-dráma alapján készült), a Koma társulat Plazmá-ja volt, amely révén az addig prózaíróként elkönyvelt Garaczit drámaíróként is megismerte a közönség.

"Azt mondták a régebbi darabjaira, hogy jó, de túl irodalmi, unalmas, nem működik színpadon" - idézi fel Lőkös Ildikó. "Aztán jött a Plazma, és kiderült Garacziról, hogy igenis nagyon jól működik színpadon. Csak ehhez kellett egy új generáció és egy másfajta színházi gondolkodás, amely ráérzett erre a nyelvre."

A Tháliában november elején debütáló Ovibrader című új darabot Garaczi László felkérésre írta, a színésznőként és tévés műsorvezetőként egyaránt tevékenykedő Kolti Helga kereste meg az ötlettel, hogy írjon egy színpadi művet egy akkor még formálódó produkció számára. A darabot a nyár folyamán bemutatták a Pécsi Országos Színházi Találkozón, a Gyulai Várszínházban és az írók szigligeti táborában is, mindenhol óriási sikert aratva. Ezután érdemesnek tűnt teljes értékű színpadi produkcióvá fejleszteni a felolvasószínházi verziót.

Fotó: Tóth László
Fodor Annamária, Huszár Zsolt (hátul), Szemenyei János, Kolti Helga (elöl)

A darab főszereplője egy kisfiú, akit a szülei elvisznek a pszichológushoz, mert nem tudja kimondani, hogy "szeretlek". A pszichológus terápiás céllal megmutatja a kisfiúnak élete jövőbeli állomásait. Látjuk a srácot, amint neten csajozik, aztán csődbe jut a házassága stb. "Fájdalmas történet, de nagyon sokat lehet rajta nevetni" - meséli Lőkös Ildikó, aki szerint nemcsak az ismerős helyzetek teszik viccessé a darabot, hanem a szleng, a mai töredékes nyelvhasználat is mulatságos hatást kelt. "A Plazmá-ban is hasonlót láttunk, de ott Garaczi a média világát figurázza ki, a mostani darab a férfi-nő kapcsolatokról szól. Garaczi nagyon pontosan és összetéveszthetetlen stílusban tud megteremteni egy hangulatot, a mi világunkat, a korunkat. Arra késztet, hogy átgondolja az ember utána az életét."

Lőkös Ildikó elmondta, a próbák folyamán több ötlet is felmerült, hogyan lehetne látványosabban színpadra vinni a szöveget, de végül Bagó Bertalan rendező a puritán, minimalista megoldás mellett döntött, amely inkább a szereplők mozgásában különbözik a felolvasószínházi verziótól. Díszlet kevés lesz, jelmez is csak a színészek utcai öltözéke.  "A Plazmá-t is így csinálták meg a komások, és épp ez okozta az előadás sikerét. Annyira erősek a helyzetek, hogy nincs szükség másra."

A produkcióban Kolti Helga mellett az Új Színház színészei játszanak, Fodor Annamária, Huszár Zsolt, illetve a Vígszínházból érkezik a kölyökképű Szemenyei János (a darabot kettős szereposztásban fogják játszani, Földes Eszter és Szegezdi Róbert lesznek a beugró emberek). Szemenyei a szerepen kívül még a zeneszerzést is magára vállalta, az előadás alatt játszik Dobri Dániel.

A darab bemutatója 2010. november 3-án este 19.30-kor lesz a Thália Színházban.