Divatvideó-fesztivál a hétvégén

Vágólapra másolva!
November 13-án és 14-én rendezik meg az első divatvideó-fesztivált a Ludwig Múzeumban és a Merlin Színházban. Digitális divathét, interaktív installációk, szakmai pecha kucha, vetítések, előadások és kerekasztal-beszélgetések két napon át. Martin Munkacsi divatfotóira válaszul érkeznek a 21. század divatklipjei.
Vágólapra másolva!

A divatvideó mint műfaj az elmúlt pár évben lett népszerű a divat világában, mivel látványossága, költséghatékonysága és széles körű elérhetősége miatt jobb terepnek bizonyul a bemutatkozásra, mint a zártkörű divatbemutatók. A mostani divatvideó-fesztivál keretein belül megrendezett digitális divathéten a nemzetközi meghívottak mellett hazai divattervezők, fotográfusok, videoművészek mutatkoznak be új platformon, a megszokott kifutós divatbemutató helyett ugyanis az új kollekciókat divatvideók jelenítik meg.

A fesztivál gerincét a részben nyílt, részben meghívásos pályázatra beérkező divatvideók versenye adja. A zsűriben helyet foglal többek közt Lakatos Márk stylist, Till Attila műsorvezető, Martinkó József újságíró, Zanin Éva divatkritikus is. A versenyfilmeket szombat délelőtt a Ludwig Múzeumban és vasárnap este a Merlinben lehet megtekinteni, a díjátadó szintén vasárnap este lesz a Merlinben, amit Kollektíva-parti követ. (A teljes programot itt találod.)

A vetítések mellett a fesztivál számos újmédiával és divattal kapcsolatos programot kínál. A pecha kucha-féle gyorsváltóban előadást tart Abodi Dóra a jövő textiljeiről, Vágó Réka a cipődesignról, Mojzes Dóra pedig interaktív ékszerekről. A szakmai kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Flieglauf Benedek filmrendező és Konsánszky Dóra divattervező is. Kathryn Ferguson videoművész és filmrendező a divatvideó műfajáról, jelenéről, eddigi munkáiról és tapasztalatairól, a divatvideó fejlődési lehetőségeiről, jövőjéről tart vetítéssel egybekötött előadást.

A pénteki szakmai megnyitót követően szombaton és vasárnap mindenki számára nyitott a rendezvény. Belépőjegy egy napra 2700 Ft-ért, két napra 3800 Ft-ért kapható.