Kiemelten foglalkoznak az Európai Unió jövő félévi magyar elnöksége alatt a digitalizált és a digitálisan keletkező kulturális javak tartós megőrzésének témájával - mondta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár csütörtökön Brüsszelben. A magyar kulturális kormányzat a következő hónapokban létrehozza a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum tervét ismertette kollégáival Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár az oktatási, ifjúsági, kulturális és sportügyekért felelős miniszteri tanács ülésén csütörtökön Brüsszelben. A magyar delegáció vezetőjeként elmondta, az Európai Unió digitális menetrendjével összhangban a magyar kulturális kormányzat a következő hónapokban hozza létre a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot, amelynek a rövidítése MaNDA.

"Kiemelten fontos feladatnak tartjuk a digitalizált és a digitálisan keletkező kulturális javak tartós megőrzését. Ezen a területen előbbre kell lépnünk, és tanulnunk kell az európai jó gyakorlatokból" - mondta Szőcs Géza az ülésen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye szerint. A kulturális államtitkár hozzátette, hogy a magyar elnökség alatt a kulturális örökség digitalizációjáról szóló konferencián külön szekcióban foglalkoznak majd a tartós megőrzés témájával.

A brüsszeli találkozón a miniszterek az uniós menetrend audiovizuális és kulturális vonatkozásairól folytattak vitát. Szőcs Géza elmondta: Magyarország üdvözli, hogy a menetrendről szóló bizottsági közlemény említést tesz a digitális mozi kérdéséről is, és méltatta a filmszínházak digitális átállásának megvalósítására vonatkozó cselekvési tervet is.