Gulyás Gábor a Műcsarnok új igazgatója

Vágólapra másolva!
Pályáztatás nélkül nevezték ki Gulyás Gábort, a debreceni Modem eddigi igazgatóját a Műcsarnok élére. Gulyás Gábor szerint a Műcsarnok a kortárs magyar művészet legfontosabb központja, de ezt a funkcióját az elmúlt öt évben nem töltötte be maradéktalanul. A leendő igazgató tavaszra nyilvános konferenciát tervez, ahol a következő öt év stratégiáját vitatná meg a szakmával és a közönséggel.
Vágólapra másolva!

Pályáztatás nélkül, állami kinevezéssel lett a Műcsarnok igazgatója Gulyás Gábor, a debreceni Modem (Modern és Kortárs Képzőművészeti Központ) igazgatója, aki Petrányi Zsoltot váltja február 1-től a poszton. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Rt. november 18-án írt ki igazgatói pályázatot, másfél hónappal Petrányi Zsolt mandátumának lejárta előtt. A Népszava értesülései szerint öten jelentkeztek a pályázatra: Petrányi Zsolt, a Műcsarnok eddigi igazgatója; Fabényi Júlia, aki 2000 és 2005 között igazgatta a Műcsarnokot (most a Baranya Megyei Múzeumok vezetője); Molnár Mária, az Ernst Múzeum főkurátora; valamint Francesca von Habsburg, a híres családi Thyssen-Bornemisza gyűjtemény ls az arra alapuló bécsi kiállítóhely vezetője. Az ötödik pályázó ismeretlen.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Rt. december 29-én érvénytelenítette a pályázatot, arra hivatkozva, hogy "a pályázat egyik résztvevője sem nyújtott be a szaktárca számára meggyőző koncepciót". Petrányi Zsolt megbizatását egy hónappal meghosszabbították, de nem írtak ki új pályázatot.

Gulyás Gábor kinevezése Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár szakmai javaslata alapján történt.

Gulyá Gábor az MTI-nek csütörtökön elmondta, fontos feladatának tekinti, hogy növelje a magyar kortárs képzőművészet respektjét. Szerinte most a kortárs művészet egyfajta szubkultúraként működik, a változásban nagy szerepe lenne a Műcsarnoknak, amely "ezt a funkcióját az elmúlt öt évben nem töltötte be maradéktalanul" - fogalmazott Gulyás.

Gulyás Gábor sajtóközleményben szögezte le, hogy "ismerve a hazai képzőművészeti szcénában széles körben ható előítéleteket, irányzat- és ízlésbeli különbségeket", első dolga lesz, hogy megszerezze a szakma és a közönség támogatását. Ennek érdekében tavaszra nyilvános konferenciát szervez, ahol vitára bocsátaná a következő öt évre tervezett vezetői programját, "annak érdekében, hogy a kortárs képzőművészet Magyarországon többé ne csupán néhány ezer ember számára fontos szubkultúra, hanem az általános műveltség elengedhetetlen része legyen".

A baloldali sajtóban általában fideszesnek tartott debreceni kiállítóhely 2006 szeptemberében nyílt meg modern, új épületben, nagyrészt az Antal-Lusztig magángyűjtemény anyagára alapozva. Négy év alatt a Modem több országos hírű kiállítást is rendezett (például a szocreál-kiállítás vagy a Messiások című tárlat), Debrecent is bekapcsolva a képzőművészet vérkeringésébe.

Gulyás Gábor alapítása óta a Modem igazgatója, előtte tanácsadóként dolgozott Debrecen Európa kulturális fővárosa projektjében.

Gulyás Gábor neve legutóbb akkor került a sajtóba, amikor a vállaltan konzervatív elkötelezettségű, filozófus végzettségű igazgató védelmébe vette a Magyar Nemzet által megtámadott liberális, baloldali filozófusokat - többek között Heller Ágnest, Radnóti Sándort, Steiger Kornélt. Gulyás Facebook-oldalán tette közzé nyílt levelét, mely szerint "elfogadhatatlan, hogy az ellenőrzés alá vont személyek kiválasztását politikai alapon döntsék el". A Népszabadság értesülései szerint azóta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos Gulyás Gábor ellen is vizsgálatot indított.

GULYÁS GÁBOR

Forrás: MTI

Gulyás Gábor 1968. január 19-én született Hevesen. 1994-ben szerzett magyar-filozófia szakos diplomát Debrecenben, majd ugyanott elvégezte a Modern Filozófiai Doktoriskolát. 1992 és 2006 között különböző irodalmi-kritikai folyóiratok munkatársa vagy szerzője (Határ, Vulgo, Magyar Napló, Kortárs, Műhely, Gond, Nappali Ház, Literatura, Új Forrás), tanított a Debreceni Egyetem Filozófia Intézetében, 1999 és 2006 között pedig a Magyar Tudományos Akadémia egyik műhelyében a vulgarizálódás retorikai és művészeti aspektusát kutatta. Ő volt a fordítója Sören Kierkegaard dán filozófus három szövegének. 2004-ben és 2005-ben mint a Debrecen 2010 Iroda vezetője koordinálta az Európa Kulturális Fővárosa pályázat debreceni projektjét. Majd 2006-ban öt évre kinevezték az újonnan létrejött debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetőjének, a Modem tizenegy tárlatának létrehozásában kurátorként is közreműködött. Gulyás Gábor 2009 februárjától a nagyváradi Partium Keresztény Egyetemen tanít művészettörténetet. 2010 szeptemberétől ugyanitt részt vesz a mesterképzésként elindult kurátori szak oktatásában is.