Forgács Péter lett a Győri Nemzeti Színház igazgatója

Vágólapra másolva!
Eperjes Károlyra nem szavazott senki, a jelenlegi megbízott igazgató, Forgács Péter lett a direktor. A Magyar Teátrumi Társaság a pályázat inkorrektnek tartott elbírálása miatt az Előadó-művészeti Tanács felfüggesztését kéri.
Vágólapra másolva!

A megyei jogú város kulturális bizottsága a győri színházat jelenleg megbízott vezetőként irányító Forgács Pétert terjesztette személyi javaslatként a közgyűlés elé. A közgyűlés pénteken egyhangúlag döntött arról, hogy Forgács Péter legyen a színház új igazgatója. Megbízatása 2011. július 1-jétől 2016. január 31-ig szól.

Forrás: MTI/Matusz Károly

A győri színházigazgatói pályázatot március végén írták ki, miután Nagy Viktor szerződését közös megegyezéssel felbontották. Borkai Zsolt polgármester arról beszélt az MTI-nek, hogy Győr kedveltebb színházat akar, és a város a korábbi kinevezett vezetővel "nem volt egy hullámhosszon a műsortervezés szempontjából".

A pályázaton ketten indultak: Eperjes Károly, az Új Színház művésze, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója (pályázatát Oberfrank Péterrel együtt adta be), valamint az intézményt megbízott vezetőként irányító Forgács Péter. A győri városi közgyűlés kulturális szakbizottsága a múlt héten a szakmai bírálóbizottság álláspontjának ismeretében nagy többséggel - a Kisalföld című lap beszámolója szerint 7:1 arányban - Forgács megválasztását támogatta.

Eperjes Károly egy héttel ezelőtt az MTI-nek elküldött közleményében vitatta a szavazás arányát, valamint egyesek voksolási jogát. Tudomása szerint hárman szavaztak rá, ezért szerinte a szerdai győri szavazás valódi aránya 6:3 volt. Szikora János rendező nem is szavazhatott volna, hiszen a színművész munkahelyén, az Új Színházban ő a művészeti vezető. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz-KDNP által vezetett Győr városának két küldötte szavazatát nem az ő pályázatukra adta. "Vajon Szőcs Géza államtitkár küldötte akkor kire, vagy hogy szavazott?" - tette fel a kérdést Eperjes Károly. Korábban az is felmerült, hogy formai hiba miatt kizárhatják Eperjes pályázatát, mert nem jelölte meg, mekkora fizetést kér.

Csütörtökön Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke közleményben hangsúlyozta, hogy szakszerűtlennek tartja és vitatja, hogy miután delegáltjuk, Oberfrank Pál, a veszprémi teátrum igazgatója érintettsége okán (testvére, Oberfrank Péter részt vett Eperjes Károly pályázatának elkészítésében) lemondott bizottsági tagságáról, az Előadóművészeti Tanács nem kért fel újabb személyt a bírálóbizottságba. Egyúttal kéri a Tanács működésének felfüggesztését.