A nézők fasírtot kapnak és forognak - Mi lehet az évad legjobb színielőadása?

2011.06.07. 21:29

Új színésztípus született, Pintér Béla a mai magyar Shakespeare, és a nézők néha sört és fasírtot kapnak az előadás végén. Többek közt ezt is megtudtuk a csütörtökön kezdődő Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramját összeállító három zsűritagtól, akik cikkünkben bemutatják az [origo] olvasóinak az évad - szerintük - legjobb 15 előadását.

Több színházi ember utalt arra az elmúlt hónapokban (például Balázs Péter és Blaskó Balázs), hogy a POSZT szerintük alternatív, belterjes ízlést tükröz. Önök szerint ebben van igazság?

Vekerdy Tamás: Esetünkben a belterjesség garantáltan kizárt. A válogatás alatt kiderült, hogy nekünk hármónknak egy csomó dologban egészen más az ízlésünk.

Urbán Balázs: A belterjesség kétségkívül jelenthet olyasmit, hogy bizonyos ízlésnek megfelelő előadások kerülnek be a válogatásba. De ha végignézzük, hogy ki mindenki válogatta a POSZT-ot az utóbbi tíz évben, nehéz azt mondani, hogy hasonló ízlésű emberek lettek volna. Az persze kérdés lehet, hogy a POSZT-nak milyennek kell lennie. Hogy egy kaleidoszkópszerű válogatás legyen, amely azt próbálja bemutatni, hol tart a magyar színjátszás, ami azt jelenti, hogy válogassunk ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, minőségtől többé-kevésbé függetlenül. Vagy pedig minőségi szempontok alapján hívjuk meg a legjobbnak gondolt előadásokat. Mi ez utóbbi mellett voksoltunk. De lehet, hogy akik úgy gondolják, hogy kaleidoszkópszerűnek kell lennie a POSZT-nak, azok szempontjából egy minőségi alapú válogatás belterjesnek látszhat.

Az elmúlt egy évben legalább száz előadást néztek meg. Látható önök szerint valamilyen tendencia a témákat vagy a rendezői felfogást tekintve?

Urbán Balázs: Jellemző volt, hogy megszaporodott azoknak az előadásoknak a száma, amelyek akár klasszikusokat felhasználva, akár saját maguk alkotta szövegek segítségével reflektálnak a kortárs valóságra.

KIK A ZSŰRITAGOK?
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Vekerdy Tamás
pszichológus, oktatáskutató, író, szakterülete a gyermekpszichológia, ebben a témában rovatot vezet a Nők Lapjában, négy gyermeke van.
Szilágyi Lenke fotóművész, a Beszélő képszerkesztője, az egyik legfoglalkoztatottabb színházi fotós, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj tulajdonosa.
Urbán Balázs színházi kritikus. Az ELTE magyar-francia összehasonlító irodalomtörténet szakán végzett, kritikái 1993 óta jelennek meg színházi folyóiratokban.

Az idén válogatott először három fő (eddig egy ember döntött). Őket a Magyar Színházi Társaság delegálta, a szabály szerint egy színikritikust, egy társművészetben alkotó művészt és egy színházszerető civilt választanak a feladatra. A többségében vidéki színházigazgatókat tömörítő Teátrumi Társaság kérésére a jövő évi zsűri munkájában az ő jelöltjük is részt fog venni. Így Rockenbauer Zoltán művészettörténész, volt kulturális miniszter, Lőrinc Katalin táncművész és Zappe László színikritikus mellett Bicskei István, Nagy József Jel Színházának művésze is válogatni fog.


+ + +

Csehov: Három nővér, Nemzeti Színház

Rendezte: Andrei Serban

Bemutató: 2010. szeptember 24.

Miről szól? A három lánytestvér egy vidéki kisvárosban unatkozik, és a rossz férfiba szerelmes.

Fotó: Gordon Eszter (Nemzeti Színház)
Az előadás oldala  | Fotó: Gordon Eszter

Urbán Balázs: Személyes ízlésemhez a Három nővér áll legközelebb a Nemzeti előadásai közül. Látjuk nemcsak azt, amit a figurákból általában látni szoktunk, hanem azt is, amit ők képzelnek magukról. Kialakul a viszonyoknak egy nagyon finom láncolata, amely meg van fejelve egy hatalmas bohócériával.

Vekerdy Tamás: Elhiszem Balázsnak, hogy ő meglátta a kifordított belső tartalmat is, de engem így nem tudtak magukkal ragadni az emberi sorsok.

Szilágyi Lenke: A Három nővér-rel voltak problémáim, viszont azt éreztem, hogy ha nekem nem is tetszenek benne bizonyos dolgok, mégis komoly és erőteljesen egyéni látásmódú előadás. Egy klasszikus darabot újféle szemléletmóddal ábrázol.


+ + +

Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Nemzeti Színház

Rendezte: Alföldi Róbert

Bemutató: 2010. április 24.

Miről szól? A második világháború utáni bajor kisvárosban a közösség mindenkit kivet magából, aki más, mint a többi.

Fotó: Gordon Eszter (Nemzeti Színház)
Stohl András és Tompos Kátya | Az előadás oldala | Fotó: Gordon Eszter

Vekerdy Tamás: Az ötödik emeleti festőműhelyben vagyunk, középen ülünk homokzsákokon, és körülöttünk zajlik a játék létrákon, emelvényeken. Remek, ahogy meg van jelenítve a bajor falu atmoszférája hentessel, sercegő fasírthússal. Ott ül az ember, és magával ragadják őt a sorsok, amelyekbe hihetetlen mélységben tud villanásszerűen belepillantani.

Tényleg kapnak sört és fasírtot a nézők az előadás végén?

Vekerdy Tamás: A sör nagyszerű, és a hozzájáruló sramlizene is, de nem lőjük le a poénokat.

Szilágyi Lenke: Más előadásoknak is jellegzetessége, hogy nagyon rugalmasan játsszák be a színházi teret. Vannak benne nagyon erős jelenetek. Például a gyilkossági jelenetnél azt hittem, tényleg történt valami. Számomra arról szólt, hogy az emberek alapvetően nem gonoszak, csak folyton meg akarnak felelni annak a mikrovilágnak, amelyben élnek. Apró impulzusok lökik, sodorják őket valamerre, aztán ezek összeadódnak, és ez eredményezi a drámát, tragédiát. 

Urbán Balázs: Fontos előadás, de színészileg igen egyenetlennek gondoltam. Azt éreztem, hogy a kis tér megkívánta játékstílushoz nem minden színész tud alkalmazkodni.

+ + +

Kovács Márton-Mohácsi István: Egyszer élünk, Nemzeti Színház

Rendezte: Mohácsi János

Bemutató: 2010. szeptember 24.

Miről szól? 1945-ben a falu fiataljai a János vitéz-t adják elő a helyi ünnepségen, de az előadásról nagy részüket elviszik a Gulagra. Mire visszaérnek, sok minden megváltozott a faluban (az előadásról írt beszámolónkat itt olvashatja).

Fotó: Gordon Eszter (Nemzeti Színház)
Elöl: Stohl András, Földi Ádám, Mátyássy Bence, Martinovics Dorina, László Zsolt, Kulka János, Radnay Csilla | Az előadás oldala | Fotó: Gordon Eszter

Urbán Balázs: Az évad legfontosabb előadásai közé tartozott. Nagyon széles és rétegzett tablót ad az elmúlt évtizedek magyar történelméről, közben ezek mögött az évtizedek mögött mindvégig érezzük a mát. Gyönyörű szép mese.

Szilágyi Lenke: A Nemzeti három előadásából ez tetszett legjobban. Olyan szépen keveredett a meseszerűség a véres eseményekkel.

Vekerdy Tamás: Én untam. Élmény volt azonban megtapasztalni, hogy miközben én nem élvezem az előadást, a kollégám azt mondja, hogy az mindenképp kell, és rájövök, hogy így is lehet érteni a dolgot. Ugyanakkor láttam Mohácsi Parasztoperá-ját Pécsett, és azonnal azt gondoltam, ezt feltétlenül be kell válogatni. Tehát ez nem feltétlenül úgy van, hogy Mohácsi, akkor jó, vagy Mohácsi, akkor nem jó.

+ + +

Pintér Béla: Parasztopera, Pécsi Nemzeti Színház

Rendezte: Mohácsi János

Bemutató: 2010. március 5.

Miről szól? A vidéki esküvőn felbukkan az elveszettnek hitt fiú, akit a szülei nem ismernek fel, és a pénzéért megölik.

Fotó: Körtvélyesi László
Az előadás oldala | Fotó: Körtvélyesi László

Szilágyi Lenke: Tulajdonképpen ez egy görög tragédia magyar vidéki miliőben.

Vekerdy Tamás: Miközben iszonyatosan bele van tapadva a mai magyar valóságba a református pappal, a vasutassal, a módos vidéki családdal, az Amerikába disszidált fiúval, az álságos "etikai" követelményekkel, melyek mögött ordas mélységek tátonganak. Pszichológiai értelemben hihetetlenül realista történet. A katasztrofális létezést iszonyatos erővel és szarkazmussal mutatja meg.

Urbán Balázs: Miközben maga az előadás természetesen nem realista, hiszen végig éneklik, emiatt stilizált az egész.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Urbán Balázs színházkritikus | Fotó: Hajdú D. András

Ez az első alkalom, hogy Pintér Béla darabját más rendező viszi színre. Önöknek is úgy tűnt, hogy Pintér Béla és Mohácsi János világa rokon?

Szilágyi Lenke: Nekem a Pintér Béla előadásában inkább a szatirikus vonal volt előtérben, a pécsiben számomra hangsúlyosabb, hogy ez egy sorstragédia.

Urbán Balázs: Sok minden összeköti őket, Pintér mindig saját darabból dolgozik, Mohácsiék is gyakran, de ha nem sajátból, többnyire akkor is annyira átdolgozzák, hogy nem sok marad az eredetiből. A zenehasználat is hasonló, de rendezői eszközeik mégis alapvetően eltérőek. Pintér gyakran játszik el azzal, hogy a versek, amelyeknek rímelniük kéne, nem rímelnek stb. Mohácsinak meg van egy sajátos nyelvrendszere (roncsolt szöveg, kifordított szólásmondások), legjelentősebb előadásai pedig nagyszínpadon rengeteg színészt mozgatnak. Mohácsi János azok közé tartozik, akik erőteljesen meghatározták az elmúlt két évtized magyar színházát.

+ + +

Zsukovszkij - Szénási - Lénárd: Mesés férfiak szárnyakkal, Csokonai Színház

Rendezte: Vidnyánszky Attila

Bemutató: 2010. november 26.

Miről szól? A szovjet űrprogram hősei próbálnak az égbe jutni.

Fotó: Máthé András
Az előadás oldala | Fotó: Máthé András

Urbán Balázs: Nincs lineáris cselekmény, több történet halad egymás mellett. A központi történet az, hogyan próbál az ember minél magasabbra törni. Különböző sorsok jelennek meg töredékesen Ciolkovszkijtól Gagarinig. Sajátos görbe tükörben látjuk a klasszikus szovjet szocializmus éveit, remek karikatúrafigurákkal. Mi, nézők az előadás alatt forgószínpadon ülünk, és egyik jelenetről a másikra fordulunk. Ez a szcenikai ötlet az előadás fontos részévé válik.

Vekerdy Tamás: Van benne egy betét, amelynek lényege, hogy a három királyokon kívül, akik Jézus születéséhez igyekeztek, volt egy negyedik király is, aki Oroszországból indul el, de csak a keresztre feszítésre érkezik meg. Ez a betét megragadó, lenyűgöző, rengeteg dologra enged asszociálni. Az előadás másik részében lehetetlen nyomon követni, mi történik, miért, ki kinek a felesége, és mikor váltják a szerepeket.

Urbán Balázs: Nem annyira betét ez, mint inkább a központi cselekmény kontrasztja, a másképpen magasra törő, esendő ember spirituális története. Egyébként azt gondolom, hogy bár valószínűleg az alkotói szándék szerint mindennek megvan a maga helye az előadásban, a nézőnek nem kell feltétlenül mindent értenie. Át lehet adni magunkat a forgásnak, lehet bámulni az egészen gyönyörű képeket. Az előadás meggyőz arról, hogy a színház nem feltétlenül szó, hanem kép is, sőt.

Szilágyi Lenke: Nekem nem tetszett a Mesés férfiak, nem volt se füle, se farka. Az idegesített a legjobban, hogy a stílus elnyomja azt, hogy miről van szó. De el tudom fogadni, hogy van olyan, amikor nem logikai úton épül fel egy előadás.


+ + +

Gogol: A revizor, Csokonai Színház

Rendező: Vladiszlav Troickij

Bemutató: 2011. február 4.

Miről szól? Az érkező kormányellenőrt nem győzik kényeztetni az orosz kisvárosban. Később derül ki, hogy összetévesztették valakivel.

Fotó: Máthé András
Az előadás oldala |  Fotó: Máthé András

Vekerdy Tamás: A revizor-ban azok a legerősebb pillanatok, amikor elkezdődik, és nem történik semmi. Homályosan bevilágított színpad: majd reggelizni fognak a polgármesterék. Ezt a különös atmoszférát nem sikerül megtartani az előadás további részében. Jönnek ötletek, ügyes dolgok, és lejjebb ül a dolog.

Urbán Balázs: Troickij mániákusan szereti a sötétet, részben ebből adódik, hogy az előadásainak van egy nagyon különös, szakrális légköre. Én, bevallom, csodálattal és bosszankodással vegyes távolságtartással figyelem a munkáit. Nem gondoltam, hogy ráveti magát A revizor-ra. A revizor-t csípősebb társadalmi vígjátékként szokás játszani, alapvetően realista tradíción belül. Nem realisztikus előadás lett belőle, itt is megtalálható a misztikus, transzcendens atmoszféra. Nem a különböző társadalmi típusok hangsúlyosak, ahogy az A revizor-előadásokban lenni szokott, hanem inkább az a folyamat, ahogy a kívülről érkező felszámol egy rendszert. Sajnáltam viszont, hogy a gogoli humor eltűnt az előadásból.


+ + +

Brecht: Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban, Ódry Színpad

Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2010. november 20.

Miről szól? Jelenetek a második világháború előtti Németországból.

Fotó: Solymosy Attila
Az előadás oldala |Fotó: Solymosy Attila

Vekerdy Tamás: Megragadó, lenyűgöző előadás, nagyon jók a fiatal színészek benne, és - üt. Itt és ma is üt.

Urbán Balázs: Az az érdekes ebben az előadásban, hogy nem az ideológiát vonatkoztatja a mára, hanem pontosan megvilágítja az ideológiák mögött rejlő mechanizmust, hogy az emberi félelemből adódó gyávaság milyen pusztítást visz véghez, és az ellenségeskedés akár egy családon belül mit okoz. Mindezt hátborzongatóan precíz logikával mutatja meg. Azok közé az előadások közé tartozott, amelyek megítélésében teljesen egyetértettünk, így annak ellenére, hogy szabály szerint ezt nem válogathattuk volna be - hiszen nem fér be száz néző -, elsőként döntöttünk arról, hogy meghívjuk a POSZT-ra.

+ + +

Pintér Béla: Szutyok, Pintér Béla és Társulata

Rendezte: Pintér Béla

Bemutató: 2010. március 29.

Miről szól? Egy meddő házaspár örökbe fogad egy sérült lelkű kamaszlányt és annak roma barátnőjét. A lány azt hiszi, hogy senki sem szereti, aztán igaza lesz.

A társulat honlapja |  Fotó: Pintér Béla Társulat

Vekerdy Tamás: Én járatlan voltam Pintér Béla színházában. Barátaim nagyon ajánlották, hogy legfőbb ideje, hogy megismerkedjek ezzel. A Szutyok volt az első, amit láttam, és lenyűgözött. Olyan őrült dolgok, mint például az orvosi köpeny 12 méteres uszálya vagy a napmaszk szervesülnek, és értelmet nyernek akkor is, ha abban a percben nem is tudtam, hogy mi az. Az előadás állandóan az abnormalitás határán egyensúlyoz, mégis mindig megmarad a helyén. Mindamellett nagyon aktuális, megvilágít valamit a maga abszurditásában, amelyet addig nem tudtunk.

Szilágyi Lenke: Pintér Bélának van egy nagyon erős egyéni nyelve, amely más, mint a hivatalos színházaké. Rendkívül komikusan vannak stilizálva a figurák, az ember röhög rajta, milyen vicces, és közben mindenkit érintő, véresen komoly dolgokról van szó.

Vekerdy Tamás: Shakespeare maga írta, rendezte a darabjait, és színészkedett. Ki ma Magyarországon, aki maga írja a darabját, rendezi, játszik benne, miközben színházfenntartó? Ez Pintér Béla. Merész és sikeres vállalkozásnak tartom, amit csinál.


+ + +

Ebb-Fosse: Chicago, HOPPart társulat

Rendezte: Zsótér Sándor

Bemutató: 2010. június 20.

Miről szól? Roxie Hart férje megöléséért kerül börtönbe, de dörzsölt ügyvédje sztárt farag belőle, és kimenti.

Fotó: Borovi Dániel
Az elhagyott Átrium moziban adják elő a muiscalt | A társulat honlapja | Fotó: Borovi Dániel

Urbán Balázs: A Chicagó-t lehet szép, szagos, professzionális szórakoztatóipari termékként játszani. Ugyanakkor szinte brechti érvényű igazságokat fogalmaz meg, ami az előadásokból ritkán érzékelhető. Itt annál inkább -  de ez talán még nem lett volna elég a beválogatáshoz. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy az előadás túlmutat önmagán. Szokták mondani, hogy a régi színészek voltak az igaziak. Kijött a színpadra Básti Lajos, Uray Tivadar, Bessenyei Ferenc, akik önmagukon túl mást is jelentettek: világnézetet, korszakot, stílust  -  hol vannak ettől a mai színészek? Én meg azt gondolom, hogy változott a színház, és változott a színésztípus is.

Felnőtt egy új színészgeneráció, amely mást és máshogyan tud. Ebben az előadásban minden korábbinál markánsabban jelenik meg az új típusú színész, aki nagyon magas színvonalon tud játszani, de ugyanolyan magas színvonalon tud énekelni, és majd minden hangszert képes megszólaltatni. Fontosnak tartottam, hogy ez jelenjen meg a POSZT-on, szembesüljünk ezzel, és beszélgessünk róla.


Szilágyi Lenke: Végig nyomják, mint egy koncertet két órán keresztül, fantasztikus teljesítmény. De maga a darab sem aktuális, sem mozgalmas nem volt, eltekintve attól, hogy az elejét máshol játsszák, mint a végét. Voltak vele problémáim, de amit Balázs mondott, ez a fiatalos dinamizmus, emiatt hajlamos voltam engedni.

+ + +

Hadar Galron: Mikve, Vígszínház

Rendezte: Michal Docekal

Bemutató: 2010. október 8.

Miről szól? Ortodox zsidó nők a rituális női fürdőben beszélgetnek az életükről.

Fotó: Almási J. Csaba
Eszenyi Enikő, Kovács Patrícia, Tóth Orsi, Hegyi Barbara, Pap VeraAz előadás oldala |  Fotó: Almási J. Csaba

Szilágyi Lenke: Nők játsszák, nőkről szól, de szerintem csak látszat, hogy női eladás lenne. Inkább arról szól, hogy nem lehet abszurd ideológiák szerint élni, mert az ember szembekerül önmagával, a saját életét kell feladnia, miközben a felelősség elhárítható. Ami persze, van, akinek kényelmes.

Vekerdy Tamás: Jó darab, nagyszerű előadás, humora van, és fontos dologról szól. Lehet, hogy kommersz, ez nekem nem jutott eszembe.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Vekerdy Tamás pszichológus | Fotó: Hajdú D. András

Urbán Balázs: Ez egy nagyon jól megírt kommersz darab. Ezt nem minősítésnek szánom; noha a kommersz szitokszóként él a köztudatban, ez egy leíró fogalom. Vannak bizonyos előre rögzített struktúrák: tégy be öt vagy hat embert egy zárt térbe, oszd meg őket egy probléma mentén, valamennyien képviseljenek egy típust és egy saját életproblémát. Ez a darab kevés változtatással teljesen más közegben, teljesen más társadalmi problémával is működni tudna. Ilyen színházra egyébként nagy szükség van, nyilván sokkal többekhez elér, mint egy áttételesen, elvontan fogalmazó produkció. Ugyanakkor kevés művészi invenció van benne, s ez igaz az egyébként jól működő, hatásos előadásra is.

Szilágyi Lenke: Számomra is világos volt, hogy ebben az előadásban nincsen különösebb színházművészeti újítás. De sok hasonló hagyományos darabot láttunk, és azok közül mégiscsak kiugrott azzal, hogy még utólag sem hagyott békén, rám legalábbis hosszabban hatott, nagyon jó előadás volt.

+ + +

Moliére: A mizantróp, Katona József Színház

Rendezte: Zsámbéki Gábor

Bemutató: 2011. január 28.

Fotó: Dömölky Dániel
Ónodi Eszter, a háttérben Elek Ferenc | Az előadás oldala | Fotó: Szilágyi Lenke

Szilágyi Lenke: Én mást választottam volna a Katonából, a Cigányok-at (az előadásról írt beszámolónkat itt olvashatja), de azt a többiek nem engedték. A mizantróp kevésbé problematikus. Nagyon tiszta előadás, de én ott épp a konfliktust nem láttam elég erősnek.

Urbán Balázs: A Cigányok jó szándékú és fontos előadás, de megmarad a publicisztika szintjén. A mizantróp a kivonulásra fókuszál, azt az érzést mutatja erőteljesen, amikor az embernek elege lesz abból, ami körülötte zajlik. Ennek áldozatul esik ugyan az ábrázolandó közeg egy része, s némiképp a szerelmi szál is, de amit a közegből mégis megteremt ebből az előadás, az hajszálpontos. Oronte például, aki általában bohókás fűzfapoéta szokott lenni, itt helyi potentátként néz körbe, és a színházra értve jelenti ki, hogy ennek a vircsaftnak is véget vetünk.

Vekerdy Tamás: Meglepődtem az elején, a címszerepet játszó Fekete Ernő miért ordibál annyira. Az ember eltöpreng a végén, vajon kell-e, hogy lássuk az elvonult mizantrópot a kunyhójában, főzővel, lábassal - nem túlzott konkretizálás-e. Az egész azonban egyben van, nagyszerű a Petri György-fordítás, és bár nem vagyok rajongó híve, de most jól működik a nagyon csupasz színpad. Nagyszerűek a színészek.


+ + +

Csiky Gergely: Prolik (Ingyenélők), Gárdonyi Géza Színház

Rendezte: Máté Gábor

Bemutató: 2010. november 5.

Miről szól? Egy lányt az anyja hozzákényszerít egy csaló kérőhöz.

Fotó: Dömölky Dániel
Az előadás oldala | Fotó: Dömölky Dániel

Szilágyi Lenke: Az egyik nagy kedvencem volt. Az eleje úgy indul, mint egy rendes unalmas előadás, és a végén átment teljesen abszurdba. Végig van egy szimbolikus, szövegen kívüli szint, amely a színekkel játszik. Az elején minden sötét, majd mikor napfényre kerül az igazság, minden fehér. A végén a szürkeség marad. Nincs happy end - ahogyan az életben sincs happy end.

Urbán Balázs: Csiky érdekes szerzője a magyar irodalomnak. Nem szoktuk szeretni, pedig pompásan ír, remek szituációkat teremt, mulatságos karaktereket hoz létre, csak nem képes túllépni a kor színházi konvencióin. Ezért játsszák nehezen a darabjait, amelyek egyébként kitűnő komédiák, legalábbis részben. És most megtörtént, hogy jött valaki, aki azt mondta, ennek a darabnak van három jó felvonása, de utána jön valami, amivel nem lehet mit kezdeni. Mert olyan nemcsak az életben, de a színpadon sincs, hogy egyszerre minden gazember megjavul.

Vekerdy Tamás: Nyomottan indul, majd jön a zseniális álomrész tiszta fehérben: minden nagyszerűen pereg, a színészek a topon vannak. Ez az eredetiben a befejezés. Én a népmesék lekerekítését nem tartom naiv bolondságnak, ami elkendőzné a lényeget. A happy end egy világmodell, archetipikus megragadása az életnek. Az előadásban a happy end után következik az alsónadrágos leverő lezárás. Ezt nem tudom, kellett-e. De az előadás a korrupcióval ötvözött sok hazaffyaskodással valamit nagyon erőteljesen eltalál az örök magyar világból.

Erre találta ki Máté Gábor azt a színházi jelrendszert, hogy a felvonások sötét díszletek között, sötét tónusban zajlanak, és mikor érkezne a happy end - amelyet Csiky nyilván azért írt meg így, mert ez volt a korabeli konvenció -, akkor idézőjelbe teszi az egészet. Kivilágosodik minden, a stilizáló színészi játék pedig jelzi, hogy amit látok, nem valóság, csak (láz)álom. Az utolsó pillanatokban ki is derül, hogy a hősnő gyakorlatilag csöbörből vödörbe kerül. Ez az a színházi gondolkodás, amely nem úgy akar hű lenni egy szerzőhöz, hogy szolgaian lerak mindent a színpadra, hanem arra koncentrál, hogy mi következik a szövegből.

+ + +

Háy János: Nehéz, Bárka Színház

Rendezte: Bérczes László

Bemutató: 2010. október 22.

Miről szól? Egy vidékről a fővárosba került tanár életének kudarcát meséli szótlan anyjának a konyhában.

Fotó: Garamvári Gábor
Mucsi Zoltán és Lázár Kati | Az előadás oldala | Fotó: Garamvári Gábor

Szilágyi Lenke: Ugyanaz a történet két megvilágításban. Egyszer halljuk, ami a főszereplő fejében zajlik, utána pedig kívülről is megnézzük, hogy van ez, ha belehelyezzük az élethelyzetekbe. Kicsit olyan, mint egy pszichodráma. Nagyon erős volt mindkét színész. Az anyát játszó Lázár Kati végig élő felkiáltójelként van a színpadon.

Urbán Balázs: Kifejezetten jó szövegnek tartom, de amit Mucsi Zoltán és Lázár Kati csinál, az egészen hihetetlen. Lázár Kati amúgy is nagyon súlyosan tud jelen lenni, de amikor az utolsó monológot elmondja, a szemében mérhetetlen fájdalom ül. Mucsié pedig számomra nemcsak ennek az évadnak, de az utóbbi éveknek is az egyik legnagyszerűbb alakítása. Lehet azon vitatkozni, hogy kell-e a Mucsi-monológok után az a jelenetsor, amelyben megjelennek az epizódszereplők, de nekem mint befogadónak szükségem volt a végkifejlet előtti lélegzetvételnyi szünetre, amikor ugyanazt a történetet más aspektusból, kevésbé feszes szerkezetben láthattam.

Vekerdy Tamás: Fantasztikus színészi produkciók! Az eleje néhol fáraszt, majd a második részben rendezői truvájok hatnak üdítően, a harmadik rész pedig makulátlan. 


+ + +

Büchner: Leonce és Léna, Kolozsvári Állami Magyar Színház

Rendező: Tompa Gábor

Bemutató: 2010. december 2.

Miről szól? Leonce és Léna elmenekül a szülői házból a rájuk erőltetett házasság elől, végül véletlenül mégis egymásba lesznek szerelmesek.

Forrás: Kolozsvári Állami Nemzeti Színház
Az előadás oldala  |  Fotó: Biró István

Szilágyi Lenke: Levitézlett, dekadens térben mindent belep a por, akaratgyenge véglények vonaglanak benne, szóba kerül valami szerelem, ami talán még felrázhatná ezeket a vérszegény bábokat, de az is csak egy szerep, sehol egy élő ember, csak közöny és agyoncicomázott unalom.

Urbán Balázs: A darab arról szól, hogy nincs lehetőség lázadni. Szerencsétlen Leonce összevissza menekül, de végül azt a nőt veszi el, akit szántak neki. Ez az előadás pedig arról szól, hogy erre a lázadásra már szándék sincsen. Hatalmas fontoskodással próbálják a szereplők álcázni azt, hogy semmit sem csinálnak. A díszlet alapján kiürített elmegyógyintézetben vagy elhagyott gyárcsarnokban játszódik a történet, ebben jelennek meg aztán színpompás ruhákban és maszkokban a szereplők, akik keringenek-futkároznak, és semmit sem tudnak egymásról. Hihetetlenül pontosan van ehhez a jelrendszer kidolgozva. A határon inneni színjátszásra nem jellemző ez a fajta színházi nyelv, amely az igen domináns formát használná a tartalom kibontásához, ezért tartottam nagyon fontosnak, hogy ez megjelenjen a POSZT-on.


+ + +

Shakespeare: A velencei kalmár, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Rendező: Bocsárdi László

Bemutató: 2010. november 9.

Miről szól? Shylock, a vén uzsorás csak egy font húsért hajlandó kölcsönt adni.

Forrás: [origo]
Az előadás oldala |

Urbán Balázs: Klasszikus darabból bont ki egy olyan gondolatot, amely ma is nagyon erős és érvényes, ugyanakkor nem a sablonok mentén gondolkodik. Ebben az előadásban leginkább arról van szó, hogy hogyan szül a gyűlölet gyűlöletet, miért képtelenek egymással kommunikálni az emberek, miért nincs szándék sem, hogy megértsék egymást. Van egy sötét világ, amelyben egymástól alig megkülönböztethető percemberkék nyüzsögnek, és a két főszereplő ebből válik ki. A konvenciókkal ellentétben egyikük sem különösebben rokonszenves. Antonio átható megvetéssel tekint mindenkire, Shylock pedig a saját kisebbrendűségi komplexusa miatt közelít gyűlölettel a világ felé. Az lesz érdekes, hogy ez a két magányos figura az előadás végére mégis közel kerül hozzánk, mert ebben a világban már azzal, hogy reflektálnak magukra, értéket képviselnek.

Vekerdy Tamás: A színpadon ülünk, a színészek állványokon állnak. Megcsillan a tökéletes előadás reménye, aztán elkezd egy kicsit szétesni. Jó ötletek áradnak, de kicsit fegyelmezetlenül.

Ha önöknek kellene döntenie, melyik legyen az évad legjobb előadása, melyik lenne az?

Szilágyi Lenke: Nekem a Szutyok.

Urbán Balázs: Ha szubjektíven dönthetek, akkor a Három nővér vagy a Mesés férfiak szárnyakkal. Ha objektívebben, az Egyszer élünk.

Vekerdy Tamás: Erre a kérdésre nem szívesen válaszolnék, ezért inkább egy olyan előadást emelek ki, amelyet nagyon szerettem volna látni a versenyprogramban, azonban mégsem került bele. Ez a Nőnyugat, az Örkény Színház előadása, amely ellen az volt az érv, hogy nem színház, hanem irodalmi színpad. Azonban ha a magyar kultúra ragyogó korszaka ilyen intentív jelenléttel meg tud idéződni, az szerintem színház. 


A beszélgetést lejegyezte: Dömötör Ági

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK