Koltay Gábor más színházak kárára szerződtetett a főváros szerint

2011.06.10. 17:44

Koltay Gábort, a József Attila Színház megbízott igazgatóját két napja menesztette a városvezetés, amiért az igazgató a fővárossal nem egyezetve kötött új szerződéseket a színház társulatával. Koltay ezt egy nappal később nyilvánosan tagadta, illetve épp az ellenkezőjét állította: a főváros teljes jogkörrel ruházta fel őt. A Főpolgármesteri Hivatal szerint Koltay döntéseit más színházak költségvetése érzi majd meg.

Koltay Gábor, a József Attila Színház volt megbízott ügyvezető igazgatója nem kizárólag a társulat korábbi tizennyolc tagjával és öt új taggal kötött szerződést, de leszerződtette a színház teljes személyzetét is - közölte az MTI-vel a Főpolgármesteri Hivatal pénteken. A főváros által kiadott közlemény szerint Koltay Gábor összesen hetvenkilenc július 1-jével hatályba lépő szerződést kötött. A színház éves támogatása 132 millió forint, amelyhez képest az újonnan megkötött szerződések további 204 millió forint terhet jelentenek. "Fedezet hiányában ezt a főváros csak más fontos feladatok rovására tudja biztosítani, adott esetben más színházak művészi munkájának terhére" - írja a Főpolgármesteri Hivatal.
   
A közlemény kitér arra is, hogy a volt megbízott igazgató a szerződéseket a tulajdonostól kapott többszöri, határozott szóbeli utasítás ellenére kötötte meg a pályázati kiírás megjelenését követően. "Az ügyvezető szerződéskötési jogosultsága egy lehetőség, amely nem jelent szerződéskötési kényszert, különösen akkor, ha az általa ismert rendelkezésre álló pénzügyi keret ezt nem teszi lehetővé" - fogalmazott a hivatal.
   
Koltay Gábor csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a fővárossal egyetértésben szerződtette a társulat tagjait annak érdekében, hogy elkezdhessék a felkészülést a következő évadra. Mint azt az [origo] megírta, a leváltott igazgató emlékeztetett arra, hogy a március 16-i társulati ülésen Csomós Miklósnak, Budapest kultúráért felelős főpolgármester-helyettesének Fehér Anna színművész tette fel a kérdést, hogy Koltay Gábornak joga van-e szerződtetni a színészeket. "A kérdésre egyértelmű válasz érkezett: a megbízott ügyvezető igazgató teljes jogkörrel járhat el" - mutatott rá Koltay Gábor, aki április 1-jével vette át a József Attila Színház vezetését.
   
A volt megbízott igazgató szerint a társulattal a spórolás jegyében írták alá a szerződéseket, így például a színészek ingyen vállalták el a jövő évad első három előadását, a szolgálat lemondott a túlórapénzről. Az igazgató szerint "több tízmillió forintot" spóroltak meg így a színháznak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK