"Megadatott az elszakadás" - interjú Bocsárdi László határontúli színházigazgatóval

Szinte lehetetlen az állami fenntartású kultúrában hosszú távú folyamatokat elindítani, mert a hatalom csak azt támogatja, ami egy politikai ciklus alatt gyümölcsöt hoz - mondta az [origo]-nak adott interjújában Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezője, akit tavaly el akartak távolítani posztjáról. Szó esik a hatalomban maradás eszközéről, a színházak céljairól és a lakosság szórakoztatásáról, illetve arról, hogyan tudja a művészet megakadályozni az emberiség bukását.  

- Milyen a romániai magyar színházak viszonya a politikával?

- Romániában a magyar párt részt vesz a kormányzásban, Kelemen Hunor a művelődési miniszter - ezáltal egy kicsit jobb helyzetbe kerültünk. A színházak nagy része a helyhatósághoz tartozik, és csak onnan kapják a támogatást, így a létünk függ attól, hogy milyen viszonyban vagyunk vele. A művelődési, művészeti intézmények kezdenek egyre kiszolgáltatottabbá válni a politikumnak: azaz a politika a művészetre is úgy tekint, mint a hatalomban maradás egyik eszközére. Így - ahogy mondani szokták - fontos, hogy "az adófizetők" elégedettek legyenek azzal, amit a színházak adnak. Mindez nem lenne rossz dolog, ha a hatalmat képviselő személyek elég nagystílűek lennének ahhoz, hogy belássák: egy művészeti intézmény nagyon sokrétű hasznot jelenthet, és nem elsődleges hasznot.

- Ezek a körülmények jobban befolyásolják a magyar nyelvű színházakat a román nyelvűeknél?

- Nem, mert ott vannak magyar nyelvű színházak, ahol a magyarság többségben van, ezeken a helyeken pedig a politikában is fontos szava van a magyarságnak. Ezért a legtöbb helyen a magyaroktól függ, hogy milyen állapotban van a magyar színház.

- Egy éve el akarták önt távolítani a sepsiszentgyörgyi színház vezetői székéből, végül a hangos tiltakozás után a döntést megmásították. Egy év távlatából hogyan látja a történteket?

- Tavaly járt le az ötéves megbízatásom, és ilyenkor a román törvények értelmében létre kell hozni egy bizottságot, amely az öt év teljesítménye alapján ad egy osztályzatot az addigi vezetőnek. Egytől tízig pontoznak, hetes osztályzat alatt az illető nem vállalkozhat további igazgatói teendőkre, kilences fölött viszont automatikusan ő marad az egyetlen jelölt a posztra. A két jegy között jogodban áll versenybe lépni további pályázóval. Először egy olyan bizottság állt fel, amelyről kiderült, hogy szeretett volna engem alulosztályozni, így 8,94-es jegyet kaptam. Erre a közvélemény nagyon hangosan reagált, a világ minden tájáról részt vettek az aláírásgyűjtésen, aminek az lett a következménye, hogy újra létrehoztak egy bizottságot, amelybe ezúttal minden olyan fórumtól hívtak képviselőket, amelyeknek köze van a színházhoz: a művelődési minisztériumtól, a színházi szövetségtől, a színházi főiskoláktól. Az új, héttagú bizottság már kikezdhetetlen volt, és 9 pont fölé osztályozott. Ilyenkor elkészül egy helyhatósági tenderfüzet, amelyben a fenntartó rögzíti, hogy mik az elvárásai az intézménnyel kapcsolatban. Aztán a jelölt ír egy tervezetet, amelyet a helyhatóság vagy elfogad, vagy nem, és elindulnak a tárgyalások. Az azóta eltelt egy évben most jutottunk el oda, hogy hamarosan aláírom a szerződést, ami újabb három évre szól.

- Miért akarta az első bizottság - és általuk, gondolom, a helyhatóság - eltávolítani önt a színházigazgatói pozícióból?

- A helyhatóságot kutyaszorítóba kényszerítették azáltal, hogy sokan követelték, legyen végre Sepsiszentgyörgyön is szórakoztató színház, mint máshol - ha egy új hatalom jelentkezik, az mindig úgy gondolja, hogy most majd végre megoldja a tömegek ilyen jellegű problémáját. De nagyon sokan emelték fel a szavukat a színház védelmében, és erre nem számított a helyhatóság: kiderült, hogy nem igaz, hogy mindenki elutasítaná a színházat. Olyanok is kiálltak mellette, akikre nem is gondoltak: a székely falvak nézői, Berlinben élő egyetemisták, a szakma kiváló képviselői, Törőcsik Mari, Alföldi Róbert, Victor Rebengiuc román színész és sok más különböző foglalkozású ember a legváratlanabb helyekről. Ez rendkívül fontos pillanat volt az életemben, mert tudatosult bennem, hogy tényleg fontos, amit képviselek, és hogy tényleg így kell gondolkodni, még akkor is, ha ez a nehezebb út.

"A hatalom nem elég körültekintő" (Fotó: Tuba Zoltán)

- Mit gondol arról, hogy a városnak "szórakoztató színházra" lenne szüksége?

- Mindig azt gondoltam, hogy akkor szolgálom azt a kis közösséget, amelyben élek, ha sikerül elérnem azt, hogy a sepsiszentgyörgyi közönség mai, érvényes, kortárs színházon nevelkedjen, és ne egy kis vidéki szórakoztatóipart gondoljon színháznak, és ezáltal mentalitásában, nyitottságában messze lemaradjon a kolozsvári, budapesti vagy akár berlini közönségtől. Ez a gondolat ellenkezik azzal a megfogalmazással, hogy nekem ki kéne szolgálni a közönséget - szórakoztatni, ahogy mondják, hogy elfelejtsék a napi gondokat. Én ezzel nem tudok egyetérteni. Ez olyan, mintha a barátod nem szeretne fárasztani a nehéz napi munka után, ezért nem arról beszélne, ami neked a legfontosabb, hanem inkább jópofizna egy sör mellett - ahelyett, hogy lehetővé tenné számodra azt, hogy elmélyülj az igazi problémáidban, és ebben lenne a partnered. Azt hiszem, hogy én a barát szerepét képviselem, és nem a szórakozópartnerét.

Annak a színháznak, amit évek óta csinálunk, az az elsődleges célja, hogy színházi értékeket hozzon létre, nem pedig az, hogy a helyi lakosságot szórakoztassa. A művészet nem eszméket kell hogy szolgáljon, és nem a szórakoztatás a célja - közben lehet szórakoztató, de ez nem a művészetnek, hanem a show businessnek a célja. Megvan a létjogosultsága a show businesst szolgáló intézményeknek és a művészeti intézményeknek is. Utóbbi azonban színházi értékeket létrehozva reflektál a kor összefüggéseire. Ezt Shakespeare írta le egy azóta már sokat használt hasonlattal: tükör, ami megmutatja a kornak önnön ábrázatát, és ezáltal a kor korrigálni tudja önmagát. A harmónia visszaállítása a társadalomban létkérdés: és a művészet ebben mindig is nagy szerepet vállalt. Én ebben hiszek. Nem hiszek az ideológiákban, nem hiszek egy, a pénz által irányított világ életképességében. A hatalom nem elég körültekintő, és nagy a veszélye, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyekkel hosszú távon árt a társadalomnak, amelyet irányítani akar.

"Én a barát szerepét képviselem, és nem a szórakozópartnerét" (Fotó: Tuba Zoltán)

- Hogy fogadja a helyi közönség ezt a fajta színházat?

- Tizenöt év alatt kialakult egy másfajta ízlés a kilencvenes évek elejéhez képest. Határozottan érzem a mai színházlátogatókon, hogy nyitottabban állnak a színházi produkciókhoz, mint a más városokban élő nézők, akik másfajta színházhoz szoktak. A nemzetközi színházi élvonalat bemutató, első Reflex Fesztiválon, amelyre a közönség számára nagyon furcsa nyelvezetet használó német, lengyel, cseh, magyar és román előadások voltak meghívva, mégis hihetetlenül nyitottak voltak a helyiek. A színház állapotát tükrözi, hogy a közönsége hogyan fogadja be az új színházi formákat - a kettő csak együtt működik, közönség nélkül nem tudok színházat csinálni. De ez mindig egy hosszú folyamat eredménye. Viszont a kultúra, amely hosszú távon hozza meg a gyümölcsét, veszélyben van: sűrűn cserélődnek a hatalmi struktúrák, így amit hosszú távon kellene tervezni, azt megszüntetik, és csak olyasmibe fektetnek, ami három-négy év alatt gyümölcsöt hoz, különben nem választják újra őket. Ráadásul a művészet is átpolitizálódott, nehéz találni egy olyan művészt, akiről ne mondanák el, hogy ilyen vagy olyan színű - holott a művészeknek és a művészeteknek színteleneknek kellene lenniük, és a hatalmaknak is tudatosan el kéne kerülniük, hogy bevonják a művészeket a politikai harcokba, mert ezzel megölik a kultúrát.

- Hogyan látja a magyarországi közönség, az itteni szakma vagy akár a POSZT viszonyát a határon túli magyar színházakhoz?

- Van egy nagyon jó, és van egy enyhén szólva is visszás dolog. Nagyon jó, hogy egy ideje bizonyos emberek tudatos ügyködése folytán szép lassan bekerülnek a határon túli magyar színházak a magyar kultúra vérkeringésébe. Ami viszont visszás számomra, hogy továbbra is olyan színházon kívüli szempontokat működtetnek a megítélésünkben, mint hogy meghatározzák - akárha egy politikai játszma lenne -, hogy a magyar színházak pécsi országos találkozóján hány határon kívüli előadás lehet. Ez ellentmond minden józan észnek. Mert mi a célja a POSZT-nak? Egy évad legjobb magyar nyelvű előadásainak bemutatása? Ha igen, akkor nagy baj van - akkor nem volna szabad meghatározni számokat. Akkor kellene hogy legyen olyan év, amikor egyetlen határon túli előadás sincsen, mert nincs olyan, aminél ne lehetne jobb magyarországi előadást találni; és kellene hogy legyen olyan év, amikor viszont ötöt hívnak meg, mert van öt olyan erős előadás a határokon túl, amelyeket érdemes lenne látni a színházzal foglalkozóknak. Más kérdés, ha nem ez a fesztivál célja, hanem ez egy olyan magyarországi seregszemle, amelyre meghívnak két határon túli előadást is, mert mondjuk annyira van pénzük, és ezzel letudták a dolgot.

"Nem cél a helyi lakosság szórakoztatása" (Fotó: Tuba Zoltán)

- Szokás kérdezni, hogy mi a különbség a magyarországi magyar és a romániai magyar színjátszás közt. Ön lát egyáltalán köztük különbséget?

- Nem én találtam ki, hogy azokat az energiákat, amelyek megkülönböztetnek egymástól két népet, a nyelv magában hordozza. A nyelv jellege, összetettsége tükrözi azt, ahogy én meg vagyok konstruálva. Ilyen értelemben a magyar nyelvű színházak között biztosan van egy erős összefüggés. A különböző térségekben lévő magyar színházakra erős befolyással tudnak lenni az őket körülvevő színházi kultúrák, de az alapvető strukturáltságot, az alapérzetet ezek nem tudják megváltoztatni, hiszen magyarul beszélünk és gondolkodunk. Ez a kapcsolódás a más kultúrákhoz inkább arról tud beszélni, hogy mennyire rugalmas, életképes a mi magyar szellemiségünk, hogy meddig tud elmenni a kölcsönhatásban, mennyire tudja hasznosítani ezeket az energiákat - ezeket bűn nem akarni megismerni, bűn nem akarni beépíteni a saját kultúránkba.

Politikai szempontból egyáltalán nem szerencsés az elszakadás, de művészi, spirituális szempontból nagy szerencse, hogy megadatott nekünk: így nagyon sok kapu ki van nyitva más energiák befogadására, és ezáltal más színházi kultúrák tulajdonságai szervesen, és nem csak lemásolva kerülhetnek be a magyar kultúrába.