"Banális okra" gyanakszik az elmaradó Bánk bán-előadást szervező cég

nem rendezik meg a Los Angeles-i operában a Bánk Bán című előadást, Placido Domingo, Szőcs Géza
Vágólapra másolva!
Törölte a novemberre tervezett Bánk bán-előadást a Los Angeles-i Opera. Az előadást részben szervező cég munkatársa szerint a magyar állam lassú adminisztrációján úszhatott el a tavaly bejelenetett terv, de az operaház döntését indokolatlannak nevezte. A részben magyar produkcióban elképzelt előadást az intézmény főigazgatója, Plácido Domingo vezényelte volna, és a magyar államtól 200 millió forintos támogatásra kapott ígéretet.
Vágólapra másolva!

A Los Angeles-i LA Opera törölte a novemberre tervezett Bánk bán-előadást. Az operaház igazgatója, Plácido Domingo közleményben tudatta, hogy a magyar partnerrel való több hónapos együttműködés ellenére végül nem tudtak időben olyan megállapodást kötni, amely megfelelt volna művészi követelményeiknek és "a darab jelentőségének".

Plácido Domingo tekintélyében bízik a szervező

"Csalódottak, fájlalják, ilyen még nem volt a LA Operában" - mondta kérdésünkre Magony Zsolt, a produkció magyarországi koprodukciós partnere, a Megakoncert társproducere, aki megerősítette a hírt. Mint mondta, az LA Opera nem azért lépett vissza az opera bemutatásától, mert még nem érkezett meg a számlájára a magyar állam által megígért 200 millió forint támogatás, hanem mert az együttműködést szentesítő szerződés aláírására több halogatás után hétfőn sem került sor. "Így az LA Opera és a szponzorok nem tudják biztonságban az előadást, ebben a helyzetben az opera nem tehetett mást" - mondta hozzátéve, hogy annak ellenére sem, hogy a magyar kormány határozatban biztosította az LA Operát támogatási szándékáról.

Magony szerint hétfőn azért nem sikerült aláírni a megállapodást, mert "az adminisztrációs folyamatok sokkal több időt vesznek igénybe még egy kormányhatározat esetén is, mint amennyit egy üzleti partner tolerálni tud. A támogatási szerződés közvetlenül a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az LA Opera között jönne létre. Ez a hét volt a legvégső határidő. A betartásának fontosságát a napokban is nagyon sok alkalommal hangsúlyoztam. Erre a biztosítékra - és nem a konkrét összegre - lett volna szükség ahhoz, hogy elinduljon például a jegyértékesítés. Többek között a Megakoncert lassan két hónapja szervezi a nemzetközi kampányt, amely ezen a héten indult volna. Nehéz az ilyen akciók kezdési időpontját hétről hétre megváltoztatni" - jelentette ki.

Magony azt mondta, hétfő reggel beszélt Szőcs Géza kulturális államtitkárral, aki biztosította arról, hogy támogatása töretlen, és igyekszik mielőbb elhárítani az adminisztrációs akadályokat. Mivel a Megakoncertet Szőcs mellett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is támogatásáról biztosította, Magony azt mondta, csak azt tudja elképzelni, hogy a háttérben "nagyon banális ok, például a nyári szabadságolások állnak. Elképzelhető, hogy az akta valahol egy asztalon megakadt, mert az ügyintéző szabadságra ment" - mondta. Az LA Opera a lépést szerinte nem egyeztette előre a Megakoncerttel, és bár lehet, hogy hosszabb az itthoni adminisztráció, szerinte minden írásos garancia adva van ahhoz, hogy az LA Opera nyugodt legyen, ezért Magony szerint a lépés nem partneri, és indokolatlan.

Ugyanakkor szerinte a magyar kormány 200 millió forintos garanciája és megígért támogatása elég nyomós érv ahhoz, hogy mégis létrejöjjenek a Bánk bán-előadások. Szerinte Plácido Domingo, az operaház igazgatója elkötelezett Erkel művének bemutatása mellett: "Ha hamarosan tudunk lépni, Placido Domingo tekintélyével, súlyával még helyre tudjuk hozni az ügyet, és ha nem is idén, de be fogják mutatni a Bánk bán-t" - mondta.

Nem volt látható az idei programban

Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo, az LA Opera főigazgatója tavaly decemberben jelentette be, hogy a következő szezonban a magyar kormány anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc Bánk bán című operáját a kaliforniai város 3600 fős operaházában. Az előadásnak, melyet Káel Csaba, a Művészetek Palotája igazgatója rendezett volna, 200 millió forintos állami támogatást ítéltek meg. Szőcs Géza január 31-én írta alá a magyar állam anyagi segítségét garantáló dokumentumot. Az amerikai ősbemutató november 16-ra volt kitűzve, ezt követte volna még három előadás november 19., 22. és 27-én.

Forrás: AFP/Isza Ferenc

Bizonytalanságot okozott, hogy július közepéig nem volt látható a LA Opera programjában a Bánk Bán. Július 12-én az [origo] érdeklődésére az opera sajtósa, Gary Murphy azt írta, a Bánk bán premierjéről még folynak a tárgyalások, és ezek lezárásáig türelmet kért. Magyar idő szerint kedd reggel 9 előtt küldte el az operaház az [origo]-nak a sajtóközleményét arról, hogy elmarad az előadás. Plácido Domingo a rövid közlemény végén azt írja: köszönik minden résztvevő erőfeszítéseit, és remélik, hogy egy későbbi évadban még sor kerülhet az előadásra.

Magony Zsolt júniusban azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy az állami támogatás várhatóan a költségek nagyjából felét fedezi majd. Stephen Rountree, az operaház ügyvezető igazgatója a Los Angeles Times szerint most azt mondta, hogy az előadást "elsősorban egy magyar produkciós cégnek kellett volna finanszíroznia", a producerek azonban nem tudták időben összeszedni a szükséges pénzt és egyéb kellékeket. Rountree azt állította, az előadás minden díszletét és jelmezét Magyarországon gyártották volna.

Erkel Ferenc az Egyesült Államokban nem tartozik az ismert zeneszerzők közé, a magyar nemzeti operaként számon tartott Bánk bán-t még soha nem mutatták be operaházi előadáson az Egyesült Államokban. A szervezők szerint ezért is lett volna nagy jelentősége a Los Angeles-i bemutatónak. Magony az [origo]-nak korábban azt mondta, éppen a zeneszerző ismeretlensége miatt nem lehetett volna állami támogatás nélkül bemutatni a Bánk bán-t. Ugyanő korábban azt is mondta, szponzorok is hajlandóak voltak beszállni a Bánk bán színrevitelébe.

Káel Csaba, Magony Zsolt és a kultúráért felelős Szőcs Géza államtitkár korábbi nyilatkozatait ide kattintva olvashatja el. Az [origo] megkereste a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, ahol későbbre ígértek választ kérdéseinkre.