Lemondott az Operaház megbízott főigazgatója

Vágólapra másolva!
Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója. A nemzeti erőforrás miniszter az eddigi első karmestert bízta meg az intézmény vezetésével.    
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint Réthelyi Miklós hétfőn elfogadta az Operaházat eddig megbízott főigazgatóként vezető Mozsár István lemondását, egyidejűleg Kovács Jánost, az Operaház első karmesterét kérte fel az intézmény vezetésére.

A személycserét egyelőre nem indokolta a minisztérium. Kovács János megbízatása a tárca közleménye szerint visszavonásig érvényes.

Kovács János az MTI-nek elmondta: felkérését rövid távra és a tagság, a dalszínház munkatársainak tett megnyugtató gesztusként értékeli. Bízik benne, hogy rövidesen lesz kinevezett főigazgatója a háznak, amire annál inkább szükség van, mert az évad rövidesen - szeptember 4-én - elkezdődik, miközben az operaház pillanatnyilag gazdátlan.

Az első karmester a múlt héten az MTI-nek adott nyilatkozatában mély morális válságról számolt be. "A kulturális kormányzatnak nagyobb felelősséggel kellene kezelnie a Magyar Állami Operaház dolgát, megnéznie, kinek a kezébe teszi a marsallbotot" - mondta, megjegyezve, hogy ő maga sosem vágyott felelős pozícióra, alkalmatlannak tartja magát ilyesmire.

Az intézmény tizenöt elismert művésze néhány napja Orbán Viktor kormányfőhöz, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz írt nyílt levélben hívta fel a figyelmet az intézmény helyzetére.

A Tokody Ilona és Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas magánénekes; Kovács János és Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester; Frankó Tünde, Sümegi Eszter és Wiedemann Bernadett Liszt-díjas magánénekes; Temesi Mária és Rácz István Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas magánénekes; Gémes Katalin, Kovács Annamária és Balatoni Éva Bartók-Pásztory-díjas magánénekes; Ambrus Ákos és Szvétek László Juventus-díjas magánénekes; valamint Wendler Attila Simándy-díjas magánénekes által jegyzett levél aláírói emlékeztettek arra, hogy a Magyar Állami Operaháznak június 4. óta, két hónapja nincs szakszerű, koncepciózus vezetése, amire megfogalmazásuk szerint az intézmény történetében még nem volt példa.

A művészek arra is felhívták a figyelmet, hogy az ideiglenesen működő megbízott vezetés (Mozsár István megbízott főigazgató és Győriványi Ráth György megbízott főzeneigazgató) "olyan lépéseket készített elő, olyan döntéseket hozott, amelyek alapvetően veszélyeztetik a következő évad szeptemberi kezdését, és amely döntések veszélyeztetik a Magyarországon egyedül lehetséges működési formát, a társulati rendszert". Az aláírók értesülése szerint 20 magánénekes, 40 balettművész, 17 zenekari művész és 30 karénekes azonnali elbocsátását készítik elő gazdasági okokra hivatkozva.

A megbízott főzeneigazgató a levélre reagálva közölte: örülne, ha művészei a sajtó segítségével nem félinformációkon alapuló álhíreket terjesztenének, amelyekkel ismét a dalszínház jó hírnevét veszélyeztetik, hanem tudásukat és tehetségüket a színpadon kamatoztatnák.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a múlt csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy szóba került-e a Magyar Állami Operaház helyzete a kormányülésen, azt mondta: "Majd az idő meghozza a döntést".

Az Operát korábban megbízottként irányító miniszteri biztost, Horváth Ádámot két hónapja a miniszterelnök kifejezett kérése és több kormányzati tisztviselő figyelmeztetése ellenére nevezte ki az intézmény főigazgatójává Réthelyi Miklós erőforrás miniszter. A kinevezett vezető két nap múlva lemondott megbízásáról, amit a miniszter elfogadott. (A történtek hátteréről részletesen itt olvashat.)

Horváth Ádám ezután a ház ügyvezető igazgatóját, Mozsár Istvánt kérte föl a miniszter a megbízott főigazgatói tisztségre. Az MTI értesülése szerint Mozsár István már pénteken lemondott, de ezt nem kívánta megerősíteni vasárnap a hírügynökség számára.