Egy évvel később mutathatják be Los Angelesben a Bánk bánt

2011.08.10. 12:19

A tervezettnél egy évaddal később "látszik reálisnak" a Bánk bán Los Angeles-i premierje, a szervezéssel megbízott cég képviselője augusztus végén újítja fel a tárgyalásokat a Plácido Domingo vezette LA Operával - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a NEFMI. Arról még tárgyalnak, a produkcióra a költségvetésben elkülönített 200 millió forintot mennyivel szükséges támogatásokból kiegészíteni. 

Új lappal indul a Los Angelesbe tervezett Bánk bán-produkció: a szaktárca megbízottja augusztus végén utazik az amerikai városba, hogy tárgyaljon a premierről, amely jelenleg a 2012-2013-as évadban látszik reálisnak - jelentette be Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

A tárca a premierrel kapcsolatos tárgyalással Igric Györgyöt, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezetőjét bízta meg, aki augusztus 31-én utazik Los Angelesbe.

Az viszont csak a tárgyalások után dől el, hogy a költségvetésben a produkcióra rendelkezésre álló 200 millió forintot mennyivel szükséges támogatásokból kiegészíteni. A LA Opera becslése szerint a produkció teljes költsége 2,3 millió dollár (több mint 400 millió forint) lehet.

Az augusztus végére időzített konzultáción Igric György találkozik majd a projektet támogató, főként a térségben élő magyarokból és magyar származásúakból álló körrel, valamint a Los Angeles-i magyar főkonzulátus vezetőjével. Lényegi kérdéseket, például hogy hány Bánk bán-előadás illeszthető a soron következő - esetleg valamelyik későbbi - évad bérleti programjába, a tárgyalásokon lehet tisztázni.

"Fontosnak tartom, hogy első kézből ismerjem meg a LA Opera vezetőinek az elképzeléseit és a szándékait az előadással kapcsolatban. Sok mindent újra kell tárgyalni" - mondta Igric György. Hozzátette: természetes, hogy hat vagy négy előadás fajlagos költsége kisebb, mint kettőé, de azt is át kell gondolni, hogy a 3 ezer személyes nézőteret hányszor lehet megtölteni.

A korábban véglegesként meghirdetett szereposztást a szerdai sajtótájékoztatón elhangzottak alapján az új tárgyalások érvénytelenítik. Elekes Botond kabinetfőnök úgy fogalmazott, a kulturális kormányzat nevében senki sem tárgyalt, nem kért föl művészeket; a Megakoncert produkciós iroda, amely eddig foglalkozott a Bánk bán-nal, a LA Opera partnereként kommunikált szereposztásokat. Az énekeseket az eddigi híradások szerint Plácido Domingo és Kincses Veronika válogatta.

Bánk bán-t eredetileg novemberben tűzte volna műsorára négy előadás erejéig az LA Opera a Magony Zsolt vezette Megakoncert közvetítésével. Ám július 19-én bejelentették, hogy törölték az előadásokat, mivel a magyar partnerekkel nem tudtak időben megállapodást kötni. A bemutatót előkészítő produkciós cég, a Megakoncert ügyvezetője szerint az együttműködést szentesítő szerződés aláírása feltehetően "banális ok", talán a nyári szabadságolások miatt maradhatott el.

A NEFMI ezt követően közölte, a magyar kormány elkötelezett a Bánk bán amerikai előadása mellett, és továbbra is azon dolgozik, hogy Erkel Ferenc operáját a következő idényben bemutassák a LA Operában. Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára öt nappal később, a hétfői kormányülést követően az MTI-nek elmondta, a kormány célja az, hogy a darab bekerüljön a bérletes sorozatba, vagyis a LA Opera rendes repertoárjába. Ezzel párhuzamosan a kormány az eddig a bemutató előkészítésén dolgozó Megakoncert helyett a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.-t bízta meg a szervezéssel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK