A pirostelefonos korszak végét ígéri az Operaház új főnöke - Ókovács Szilveszter a Heti Válasznak

Vágólapra másolva!
A legjobbakat alkalmazná a rábízott társulatban Ókovács Szilveszter, régi barátságokra vagy új tekintélyekre hivatkozva pedig nála senki nem kap munkát vagy szerepet - mondta az Operaház augusztusban kinevezett főigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban. Az Erkel Színházat is felébresztené hibernált állapotából.
Vágólapra másolva!

Szívszerelmének nevezte az Operaházat Ókovács Szilveszter, az intézmény újonnan kinevezett igazgatója a Heti Válasznak. Az interjúban azt is elmondta, annyira ismeri az épületet, hogy "térkép nélkül is lejut az oromról".

Az operaénekes végzettségű Ókovács Szilveszter korábban az Operaház társulatának tagja, majd kommunikációs igazgatója volt, 2005-ben távozott az intézményből. Orbán Viktor augusztus 22-ével nevezte ki az Operaház kormánybiztosává. Az intézmény helyzete tavaly nyár óta rendezetlen, Ókovács az elmúlt tíz év hatodik vezetője.

"Az Operaház homlokzatára azt írnám: 'itt a legjobbak lépnek fel'. Ha valaki nem tudja elénekelni vagy eltáncolni a legmagasabb szinten a szerepét és van nála három jobb, akkor ne verjük át a nézőt holmi szociális célkitűzésekkel" - jelezte személyügyi kérdésekhez való hozzáállását Ókovács.

Konkrét hr-terveiről elmondta, számít Győriványi Ráth György megbízott fő-zeneigazgató és Horváth Ádám munkájára is, "kire-kire a maga helyén, a maga érdemei szerint". (Réthelyi Miklós a nyár elején nevezte ki az intézmény élére a főigazgatói pályázat befutóját, Horváth Ádámot, aki addig miniszteri biztosként felügyelte az Operaházat. Horváth két napig volt az intézmény főigazgatója.). Ókovács elmondta, rajtuk kívül a másik főigazgató-aspiráns, Harangozó Gyula is kap majd személyre szabott ajánlatot. Hozzátette, hogy az első számú vezetők kijelölése az ő joga, amivel élni fog.

Nincsenek hivatkozások

Mint a lapnak elmondta, az intézmény működési kereteinek kidolgozása nem a művészek, hanem a politika dolga, "de hogy egy-egy főszerepet ne lehessen piros telefonon intézni, régi gond". Hozzátette, hogy "régi barátságra vagy új keletű tekintélyre hivatkozva pozíció- és szerepjavaslatok" nem nyomhatók át rajta. "Hasztalan: a miniszterelnöktől kaptam a megbízást, így nem óhajtok örvényekkel birkózni" - áll a Heti Válasz interjújában.

Mint mondta, nemcsak az borzongatja meg, hogy mostantól Gustav Mahler székében ülhet, "kötelezi a hétmilliárd forint is: az operaházi lét az egyik legdrágább műfaj" és mint mondtam, ezt a pénzt nem szabad elszórni. "A dicső múltból és az itt lüktető jelenből kell profilt választanunk" - tette hozzá.

Tervei között szerepel továbbá, hogy tévé-és rádiófelvételek sokaságát készíttetné az Operában zajló előadásokról, illetve mihamarabb rendezni akarja a "hibernált állapotban lévő" százéves Erkel Színház helyzetét, ahol szeptember 4-én kezdődik az évad, de még nincsenek megkötve a szerződések.

Végezetül kijelentette: énekelni biztosan nem fog az általa vezetett Operaházban.