November 13. lett a magyar nyelv napja

Vágólapra másolva!
November 13. a magyar nyelv napja - döntött az Országgyűlés hétfőn. Az időpont a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának dátuma.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúan, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. "Ezzel lehetőséget teremt arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre" - olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának közleménye a kormány hivatalos weboldalán.

"November 13. - amely a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának időpontja - ezután alkalmat ad az oktatási, a tudományos és a kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar nyelv közös megünneplésére, a hagyományőrzéssel, a nyelvvédelemmel és -fejlesztéssel kapcsolatos tudásuk és szándékaik megjelenítésére, kezdeményezések elindítására" - áll a közleményben.

Mint írják Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Anyanyelvápolók Szövetségével, a magyar nyelv napját kezdeményező civil szervezettel együttműködve készül az idei ünnepre.