Tarlósnál tiltakoznak színházigazgatók Dörner György kinevezése miatt

Vágólapra másolva!
"Szélsőségesen radikális manifesztumnak", felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja kilenc fővárosi színház igazgatója Dörner György színigazgatói pályázatát. Az Új Színházban történt igazgatóváltás ellen a főpolgármesterhez írt nyílt levélben tiltakoznak a színigazgatók. A fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlan a színházigazgatók "agresszív hozzáállása".
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez az Új Színházban történt igazgatóváltás miatt kilenc fővárosi színházigazgató.

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön közölte, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, az intézmény élén 13 évig álló Márta István helyett.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott levél aláírói így fogalmaznak: "Megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan."

Tarlós István főpolgármester lezártnak tekinti "a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát" - mondta a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-nek a levélre reagálva. Szűcs Somlyó Mária hozzátette, a városvezetés azt tartja elfogadhatatlannak, hogy a "legkisebb változás is ilyen agresszív hozzáállást vált ki a színházigazgatókból".

A színházigazgatók szerint a fővárosi színházi élet az elmúlt évtizedekben - több mély társadalmi változás közepette - "őrizte meg nézőit, minőségét és nemzeti elkötelezettségét", ennek oka mindvégig a megalapozott szakmaiság volt.

"Nézőink és színházi műhelyeink megtartása közös felelősségünk" - olvasható a levélben.

A levelet aláírta Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János ( Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó - Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház).