Október 23-án bemutatják a Krétakör legújabb projektjét, a Krízis című trilógiát, Schilling Árpád művészeti vezetésével. A Trafóban megtekinthető előadás egy film, egy opera és egy színdarab formájában mutatja be a Gát család tagjainak tragikus történetét.

 

Schilling Árpád művészeti vezető szerint a Krízis összegzi a jelenlegi Krétakör elődje, a Krétakör Színház feloszlása óta eltelt három év tapasztalatait. Schilling részt vett a film forgatókönyvének megírásában, de a záródarab rendezése is az ő nevéhez fűződik. A trilógia első két részét már 2011 júliusában bemutatták, a filmet a Prágai Quadriennálé Intersection programjának keretében, a kamaraoperát pedig a Müncheni Operafesztiválon. Magyarországon mindhárom részt most mutatják be először.

A Krízis első része (jp.co.de) a tizennyolc éves fiú, Gát Balázs felnőtté válási kísérletét dolgozza fel egy egész estés kísérleti filmen. Balázs elhagyja szülei házát, mert önálló életet akar kezdeni, majd egy idegen városban maga köré gyűjt 12 önkéntest és saját forradalmat robbant ki, hogy megtapasztalja a szabadságot. A Hálátlan dögök című második rész egy kortárs kamaraopera, amely Gát Gyula, a 45 éves gyermekpszichiáter lelki vívódásait jeleníti meg. A családon belüli és gyermeken elkövetett erőszakra szakosodott családfő elveszti az irányítást egy pedofillal folytatott terápiás beszélgetése felett, s végül saját családi életével és múltbeli mulasztásaival kell szembenéznie. A befejező rész, a Papnő című színdarab Gát Lilla története. Az anya, az egykor ünnepelt fővárosi színésznő egy kis faluban dolgozik drámapedagógusként. Szokatlan pedagógiai elvei miatt fokozatosan ellene fordulnak munkatársai, a falu lakói, diákjai, s végül saját fia is.

A trilógia darabjai külön-külön is látogathatók a Trafóban, egyben azonban most először lesznek láthatók, október 23-án és 28-án.