Jövőbe tekintve, gitárral a kézben: Lovasi András és Háy János beatzenés darabja Kaposváron

2011.12.10. 13:31

Az író rockzenész akart lenni, a rockzenész meg költő: A kéz című beatzenés színházi darabot Háy János saját novelláskötete, A bogyósgyümölcskertész fia alapján írta, a zenét hozzá Lovasi András, Szabó Attila és a Kiscsillag zenekar szerezték, ám a darabban nem ők játsszák. Háy szerint 1973 óta nem volt magyar színpadon érvényes popzene, az [origo] tudósítója meglátása alapján ebből válhat akár az Új Magyar Zenés Darab is, a fiú pedig megfogja a lány kezét.

A kaposvári Csiky Gergely Színház darabja, A kéz különböző területen tevékenykedő emberek kölcsönös érdeklődésének köszöneti a létét. Van a szerző (Háy János), aki rockzenész akart lenni; a rendező (Göttinger Pál), akinek egyrészt tetszett a szerző tárgykörben írt könyve, másrészt hobbizenész a Firkin nevű írfolk-kocsmapunk zenekarban; és van a rockzenész (Lovasi András), aki egy ideig költő akart lenni, aztán maradt a zenénél. Adott tehát a kölcsönös nyitottság, affinitás és elismerés a másik foglalkozása iránt.

"A jó öreg rockendrollról beszélünk" - mondja Göttinger Pál a darabról készült egyik interjúban, és a rock and roll itt nem csupán mint modern zenei műfaj, hanem mint életérzés értendő. Talán innen A kéz műfaji meghatározása: beatzenés színházi darab. A főbb szerepekben budapesti és kaposvári színészszakos egyetemi hallgatók láthatók. Háy János, a szerző, 2003-ban megjelent novelláskötete, A bogyósgyümölcskertész fia történeteit veszi alapul, de el is tér attól, és mint a főpróba után elmondta (lásd keretes írás), a darab története a könyv felénél véget ér.

A gitártok hatalma

A sztori szerint egy izgalmasabb világra és villanygitárra vágyó falusi srác keresi a helyét az életben, gimnáziumi éveit Budapesten kezdi, zenélni és csajozni szeretne. A darab a kollektív emlékezetet (a hetvenes évek balatoni nyarai, a vidék és a város közti ellentét, a hippikorszak, a farmer,  a csajozási problémák stb.) lobbantja be. A kort és a benne bukdácsoló főhőst kedves jóindulattal kifigurázó humor ül: "Már a gitártokokra összegyűlnek a Balcsin a csajok" - magyarázza az egyik haver a főszereplő Dávidnak (Nagyhegyesi Zoltán), hogy micsoda ereje van annak, ha valaki hangszert vesz a kezébe, majd hozzáteszi, hogy csajozási szempontból az sem mindegy, milyen gitártokot választ. Jók a párbeszédek, jó a zene, jó a darab íve, ugyanakkor a darab még érezhetően nem kiforrott, ritmikája erősen ingadozó: elnyújtott, hosszú párbeszédeket tartalmazó jeleneteket követnek pörgősebb, zsúfoltabbak.

Forrás: Csiky Gergely Színház
Nézzen még több képet az előadásról a fotóra kattintva! (Forrás: Csiky Gergely Színház)

 A zene itt szinte ugyanannyira fontos, mint a próza. A dalokat Lovasi András, Szabó Attila és Kiscsillag írták, a zenekari árokban gyakorlott fiatal zenészek (Császári Gergely - gitár, Drapos Gergő - basszusgitár, Mészáros Ádám - gitár, Gáspár Gergely - dob) ülnek, húzása van a számoknak.

A zene szerepe a darab során változik: van ahol csak illusztráló, van, ahol a cselekményt támasztja alá, és nem egyszer pár pillanatra átveszi a főszerepet. A meghatározás szerint beatzenés színházi darab A kéz, néha mégis elég musicalesen fakadnak dalra benne a szereplők: beszélgetnek, aztán befordulnak a közönség felé, és rajta. Ugyanakkor a szöveg sajnos nem mindig érthető, ennek technikai okai vannak, azaz nem jó a hangosítás, illetve néha az ének is hamis. Vannak azonban kitűnően megkoreografált zenés jelenetek, például, amikor a zeneiskolába járó menő srác és a főszereplő próbálják ugyanazt a csajt felszedni, és egy zongora körül játszódik le a zenés tusakodás. A koreográfia Katona Gábort dicséri, illetve kimagasló Némedi Árpád játéka - a főszereplőre pikkelő matektanár szerepében -, akiről a szünetben kiderül, szintén zenész.

A végén aztán a főszereplőnek összejön a csajozás, van happy end és közös búcsúdal, tánccal, ugyanakkor a befejezésből - bár végig ott van a levegőben - valahogy mégis hiányzik a katarzis. Annak ellenére is, hogy a történet kerek egész: a fiú megfogja a lány kezét, már el tudja játszani a Skorpiótól a Dédapám-at, előtte a bíztató jövő. Összességében jó és szerethető darab tehát A kéz, amelyből akár az évad egyik legszórakoztatóbb és legizgalmasabb előadása lehet idővel, illetve Új Magyar Zenés Darab is válhat belőle, ha javítják a kezdeti hibákat, gyerekbetegségeket.

"Utálom a cinikus és ironikus világ-megközelítést" - Háy János A kéz főpróbája után

Kinek a fejéből pattant ki, hogy színpadi darab legyen a könyvből?
Először az enyémből, aztán ez elfelejtődött és a Bérczes Laci, az itteni művészeti vezető betervezte a darabot úgy, hogy se a Bandi (Lovasi András), se én nem tudtam róla. Egyszer régen a Lovasinak fölvetettem, hogy lehetne valamit csinálni, mert tudtam, hogy szereti a könyvet, de ez akkor csak egy ötlet volt a részemről, nem volt mögötte tényleges realitás vagy színház. Úgy látszik, hogy a dolgok megtörténnek, ha meg kell történniük.

A színpadra való átültetés során nem követted rigorózusan a könyvet.
Úgy van megcsinálva ez a darab, hogy ha felezem a könyvet, akkor nagyjából a felénél van vége, ott ahol az első szerelem megvalósul. A könyvben is különböző problémák mentén vannak megkomponálva a novellák, amely problémák erősen érintik az ember életét kamaszkorában. A könyvnek és ennek a darabnak is kenőcse valahol a rockzene. Mint valami szimbolikus dolog, valami olyasminek a szimbóluma, hogy olyanná legyél a világban, hogy szabadon tudj élni.

Elégedett vagy a főpróbával?
Igen, az volt az érzésem, hogy ez egy jó előadás, és mivel ez még csak a főpróba volt, technikai hibák előfordulnak. Ilyenkor rengeteg drukk van az emberben, ilyenkor derül ki, hogy mi nem működik, ki mit nem tud, de ez nem csökkenti a pozitív hozzáállásomat. 

Utálom a cinikus és ironikus világ-megközelítést, mert nem érdekel. Csak azok a világ-megközelítések érdekelnek, amik egyenesek és érzelmileg telítettek, és azt szerettem volna, hogy ez a darab ilyen legyen. Úgy éreztem, hogy a színpadon tényleg jó érzelmek fogalmazódnak meg és jönnek le. Jó a rendezés is, a rendező sok szempontból egészen unikális dolgokat hozott ki.

Példaként mit emelnél ki?
A kollégiumi verésjelenetet, amit lehetett volna a brutális közösség és a sajnálatra méltó egyén összecsapásaként értelmezni, a rendező viszont nagyon szépen úgy építi fel a jelenetet, hogy megmutatja, hogy a közösség tulajdonképpen hezitál a cselekedet véghezvitelében. Rengeteg nagyszerű rendezői ötlet van a darabban: nagyon szeretem a táncokat, például az apa kórházi jelenete egészen kivételes - színészi játékban és a koreográfiában is. És az élőzenét: van egy beatzenekar a színpadon, négy nagyszerű fiú, akik hála istennek néha meg is mutatkoznak. Az élőzenének egyébként az az átka, hogy nem mindig úgy szól, mintha egy cd lenne belökve. Remélhetőleg beáll majd egy jó minőségre.

Elég nagy hangsúly van a dalszövegeken is, ami szerint a zenének nem csak illusztráló szerepet szántatok. 
1973-ban mutatták be a Popfesztivál-t (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), szerintem utoljára akkor volt magyar színpadon érvényesen popzene. Úgy volt a színpadon rockzene, hogy magának a szövegnek vagy a kompozíciónak a jellegéből adódott, hogy ott kell lennie, nem illusztráció volt. A dalok nyilvánvalóan mindig beleilleszkednek egy drámaszövegbe, de a Popfesztivál mégis nagyon vonzotta, hogy megszülessen az a zene és a bogyósnak (a Bogyósgyümölcskertész fia című könyvnek) is ennyire egyértelmű volt, hogy legyen zenés verziója. Amikor '74-ben vagy '75-ben először láttam a Popfesztivál-t, az LGT játszott - ami egyébként nem a kedvenc zenekarom, de akkor még a jobb felállás volt - azóta nem emlékszem, hogy láttam volna olyat, hogy egy igazi csapat végignyomja a színpadon, ráadásul kurva jól.

A darabban a zenészek különböző együttesekből összeállva játsszák a Lovasi, Szabó Attila és a Kiscsillag zenekar számait. Megfordult a fejetekben, hogy őket hívjátok játszani a darabhoz?
Volt ilyen vágyam, részben azért, mert a bogyós ismertsége ebben a popszektorban a Lecsónak (Leskovics Gábor) köszönhető, aki egy álmatlan éjszakán véletlenül elolvasta a könyvet, és úgy érezte, hogy van neki ehhez valami köze, és aztán körbeadta mindenkinek. Szerettem volna, ha összekapcsolódnak a dolgok és nekem nagyon jó érzés lett volna, ha ők zenélnek, azon túlmenően, hogy zenészként is nagyon bírom őket. A Kiscsillag viszont nem az a zenekar, aki egy kaposvári helyszínen képes lenne arra, hogy adott esetben havonta nyolc előadáson lenyomja ezt. De azért van egy olyan álom, hogy ha nagyon sok előadás lesz, a jubileumit majd a Kiscsillag nyomja. 

A színház egyik előzetes beharangozójában egy párhuzamot vont közted és a Lovasi között, hogy te szívesen lettél volna rockzenész, a Lovasi pedig költő - és így most összeértek a dolgok ebben a darabban. Egyetértesz vagy ez belemagyarázás?
Szerintem inkább belemagyarázás, mert a Lovasi olyan 17 évesen akart költő lenni, és ez utána nem vetődött fel benne, és egy idő után én sem akartam rockzenész lenni. Mindannyian görgetünk magunk előtt olyan beváltatlan vágyakat, amik már soha nem történhetnek meg. Amit az ember úgy él meg, hogy ez egy fájdalom az életében. A popzene az életemben biztos, hogy egy ilyenfajta dolog volt. Persze, ha az ember elkezdi vakargatni, hamar kiderül, hogy nem a környezet és nem a rajtam kívülálló erők összeesküvése miatt nem valósult meg, hanem azért, mert én nem csináltam végig. Megszerveztem ugyan az Original Lager nevű zenekart, ami egy artisztikus punkzenekar akart lenni, de nagyon hamar széthullott. Az más kérdés, hogy tehetségem sem volt hozzá, de ezt ne feszegessük.



KAPCSOLÓDÓ CIKK