Bemutatják Jókai A bolondok grófja című vígjátékát és Wass Albert A funtineli boszorkány című darabját, valamint műsorra tűzi a színház Csurka István A hatodik koporsó című drámájat is. Utóbbi rendezésére pályázatot ír ki a színház.

Dörner György, az Új Színház február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója közzétette a teátrum idei és jövő évadának műsortervét. A Színház.hu -n megjelent programterv szerint az első új bemutató március 23-án lesz Kodolányi János Földindulás című művének előadása a főbb szerepekben Szakács Tiborral, Koncz Gáborral, Bánsági Ildikóval, Koncz Andreával és Lux Ádámmal, Pozsgai Zsolt rendezésében. A következő premiert április 20-án tartják: Páskándi Géza Vendégség című darabját tűzik műsorra, a rendező Pataki András lesz.

Több zenei sorozatot is terveznek: Mikrokozmosz címmel magyar zeneszerzők gyermekeknek írt műveit dolgozzák majd fel egy Galántai Csaba rendezte szériában, de egy zongorasorozatot is láthat majd a közönség.

A tervek szerint magyarországi és határon túli társulatok magyar darabjait is vendégül látják. Az évad végén, május 28-án pedig előbemutatót tartanak a Mert a mamának így jó című zenés vígjátékból, amelyet az egyik szabadtéri színházzal közösen visznek színre. A produkció ősztől lesz látható az Új Színházban.

A tervek szerint augusztus 6-án új nyári színházat avatnak, amely az elkövetkező években az Új Színház művészeinek kínál majd lehetőséget. Hunyady Sándor A három sárkány című vígjátékát mutatják be, amely ősztől szintén a színház műsorán szerepel. Az új nyári színházról a műsortervből csak annyi derül ki, hogy a Dunántúlon lesz, a pontos helyet és az elképzeléseket február közepe után ismertetik.

A 2012/2013-as évadban Nyírő József Jézusfaragó ember című művét, Gyurkovics Tibor Kreutzer szonátáját és Tomcsa Sándor Műtét című tragikomédiáját is láthatja a közönség.

November második felében tartják Csurka István A hatodik koporsó című drámájának ősbemutatóját. A rendező személyére pályázatot írnak ki még február végén. A 2012-es évet díszbemutatóval zárják: Jókai Mór A bolondok grófja című vígjátékát viszik színre.

A jövő évad második felében Bessenyei György Ágis tragédiája című műve és Pozsgai Zsolt Razziája mellett Wass Albert A funtineli boszorkány című darabját tűzik műsorra, amely zenés, mozgásszínházi változatban kerül a közönség elé. A tervek szerint jövő májusban megkezdődnek a próbái egy új zenés magyar műnek is, amely már a nyári színházi helyszínre készül.