Zugló legatyásodása miatt zár be a Liget Galéria

Vágólapra másolva!
A vasfüggöny mögött a Liget Galériában állított ki először Hermann Nitsch, illetve több elismert művész megfordult ott az elmúlt közel harminc évben, ám amíg nem sikerül bérbe adni, évi 4-5 milliót spórolhat Zugló önkormányzata azzal, hogy május végével bezárja a Városliget mellett található helyet, amelyet önként vállalt önkormányzati feladatként működtetett eddig. Ha netán valaki kiveszi a 30 négyzetméteres helyiséget, bevételük is lesz belőle. Kárpótlásul csak a zuglói kötődésű művészek kapnak új helyet.  
Vágólapra másolva!

Március elején a zuglói önkormányzat képviselőtestülete bejelentette, hogy május 31-gyel megszünteti a Liget Galériát. A galériát nyitott szemléletű, "nem egy művház hangulatú helyként" és furcsa oázisként írják le ismerői. Az Ajtósi Dürer sor 5. szám alatti galéria "eltűnése mindenkép szürkíti az amúgy se színes hazai képzőművészeti palettát" - mondta egy korábban ott kiállító művész.

"Volt egy szellemi műhely jellege, kicsit kísérletezőbb" - mondta az [origo]-nak Várnagy Tibor, aki a májusi zárásig vezeti a galériát. Nincs tartozásuk az önkormányzat felé, mégis az anyagi szempontokra hivatkozva zárja be a harminc négyzetméteren elhelyezkedő nonprofit intézményt - mondta Várnagy. Két éve a galéria költségvetése 5, tavaly már csak 3,5 millió forint volt, pénzügyeit a fenntartó Cserepesház (Zuglói Művelődési Ház) intézte. A terem a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. tulajdona, tőlük bérelte a helyiséget a Cserepesház.

A galéria 1983-ban kezdte meg a tevékenykedését, májusban, a zárás előtt lép be harmincadik életévébe. Az azóta eltelt időben több mint 400 kiállítást rendeztek itt. Várnagy szerint az egyik legjelentősebb esemény az volt, hogy a vasfüggöny mögött 1988-ban elsőként rendeztek Hermann Nitsch-kiállítást. De állított ott ki a közelmúltban elhunyt Munkácsy-díjas Bernáthy Sándor, El Kazovszkij Kossuth-díjas festőművész és Andreas Fogarasi is, aki a 2007-es Velencei Biennalén Aranyoroszlán-díjat kapott.


A Lodz Kaliska lengyel művészcsoport a Liget Galériában 2004-ben

"A galéria több mint húsz évig működött Zugló Önkormányzatának fenntartásában. Elismerjük a kiállítóhely és a művészeti vezető magas rangú szakmai munkásságát" - kommentálta a hírt Cseke Vanda, a kerület sajtósa. A Liget Galéria további működtetését önként vállalt önkormányzati feladatként a jövőben már nem tudja vállalni a kerület. Hozzátéve, hogy Zugló a főváros egyik legjelentősebb intézményfenntartója, és "ennek anyagi finanszírozása komoly feladat".

A megtakarítást a kultúrába fordítják vissza

Zugló önkormányzata eladósodott, nehéz helyzetben van. A jelenlegi, minimálisra csökkentett működési költségeket figyelembe véve a bezárással előzetes kalkulációik szerint 4-5 millió forintot spórolnak meg. "Ha ehhez hozzávesszük a továbbiakban az épület bérbeadásából származó bevételt, az jelentősen megemeli ezt az összeget. Egyelőre nincsenek pontos számításaink, így számszerű összegekről nem tudunk beszélni. Az viszont mindenképpen elmondható, hogy minden ide vonatkozó megtakarítást és bevételt a kultúrába forgatunk vissza" - tudtuk meg az önkormányzattól.

Kérdésünkre, hogy a kerület milyen kulturális támogató projektekkel kívánja betölteni a galéria után maradt űrt, azt a választ kaptuk, hogy önkormányzati beruházásként a Csertő park 12. szám alatt új közösségi színtérként alakítják ki tavasszal a Zuglói Civil Házat. Itt "komoly méretű kiállító tér áll majd rendelkezésre a zuglói kötődésű művészek számára. Az új galéria az épület funkciójából adódóan az eddigieknél sokkal szélesebb körben mutathatja be a képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásokat a zuglói nagyközönség számára."