Vágólapra másolva!
Dögös, érzéki és érzékeny Detroit techno Moodymanntől. Lana Del Rey és A$AP Rocky találkozása, de csak majdnem. Visszafogott és megnyerően laza soul; hiphopos-elektronikus vírusjazz; rövidre vágott, viccesen absztrakt funky-hiphop. Avant brutalitás! Mikrotonális thrash metal! Az ember, akiről nem tudni, mit csinál, de mindenki szereti őt!
Vágólapra másolva!

Moodymann, vagyis Kenny Dixon Jr. a Detroit techno legnagyobbjai közé tartozik. Két évtizede kezdte a pályát, és frissen megjelent, itt végighallgatható, email-címért letölthető új lemeze bizonyítja, hogy még mindig rengeteg nagyszerű ötlete van: a Picture This egészen pazar, dögös, érzéki és érzékeny, funky és/vagy jazzes-soulos Detroit techno. Nagyon erősen indul: a 9 Nites 2 Nowhere klasszikus alapjaival, szárnyaló trombitájával és váratlan irányváltásaival. A következő Basement Party pedig magasan a legdögösebb szám, amit jó ideje hallottam (alább megtalálható, ha valakinek külön érvre volna szüksége, hogy letöltse a lemezt.) A Saturday At The Rock egészen furin koppanó basszusával lep meg; aztán U Ranaway suttogó-elhaló, zörgősen megszólaló énekével hat meg. És ez még csak az első fele; a másodikra is jutnak olyan meglepetések, mint például a Got 2 Make It felénél megjelenő rövid bluesgitár-minta. Az év egyik kiemelkedően legjobb lemeze, nemcsak az ingyenes kategóriában, hanem általában. (A másik Natasha Kmetóé.)

Címlapsztárunk, Kilo Kish az Odd Future-kollektívához tartozó The Internet lemezén tűnt fel többeknek (majd mi is írunk róla), HomeSchool című ep-jén a duó és mások segítenek neki; letölthető a honlapról (a képek alatt jobbra lent a link; itt is van belőle). Hiphopos, new és/vagy elektronikus, esetleg futurisztikus soul ez, amiben az a legjobb, hogy egyszerre visszafogott és megnyerően laza. Az alapokban elég sok a hiphopos hatás; elhaló szinti és ritkábban izgis gitár vagy néhány funkos motívum csatlakozik hozzájuk - de az egész majdhogynem eltűnik a háttérben. Kilo Kish is mintha csak úgy magának énekelgetne vagy szövegelne. Pedig igazán jó a hangja, továbbá van itt elég fülbemászó slágeres dallam - és ezeket igazából nem is eldugni akarja, hanem csak nem tolja a képünkbe, nicsak, van még ilyen. Így legalább kétszer-háromszor meg kell hallgatni, hogy kiderüljön, igazából mennyire jó ez, és hogy pont így az.

Majdnem összetalálkozott az internet két kedvenc időtöltése, a pornó és a cuki cicák Lana Del Rey és A$AP Rocky. Közös számuk, a Ridin' ugyanis majdnem felkerült a brooklyni producerduó, a Kickdrums ingyenes mixtape-jére, még egy kedvcsináló videó is készült hozzá, aztán órákkal a megjelenés előtt kiderült, hogy mégse. Mert a gonosz kiadó szuperjófej laza füvezős rapper úgy döntött, hogy inkább csak az ő lemezén legyen majd rajta a szám. A Follow The Leaders azért letölthető innen, maradt rajta elég vendég, a hiphop világában viszonylag híresek: Casey Veggies, Freddie Gibs, Mr. Muthafuckin' eXquire és mások. Ennek ellenére a mixtape valójában inkább alt. rock - és direkt használtam ezt az idejétmúlt kifejezést, mert a kilencvenes évek "kicsit önmarcangoló és néha enyhén darkos alt. rock találkozik egy kis hiphopos, elektronikus zenével, de közben azért eléggé MTV-kompatibilis is az egész" zenéjét idézi fel. Nem rossz, de semmi különös.

Del The Funky Homosapien, akinek 2009-es gazdaság- és emberiségélénkítő ingyenlemezéről itt volt szó, elindított egy szintén ingyenes ep-sorozatot, aminek egy-egy darabján kizárólag egy-egy forrásból vesz hangmintákat. Az első rész (letöltő link itt a számlista alatt) P-funkból, a második (itt, ugyanúgy) pedig Fela Kutitól. A források nem igazán felismerhetők, mert rövidre vágott részletek kerültek be róluk: sűrű és szellemes funk-alapú hiphop lett belőlük, a P-funkos ep-n több mókás szintihanggal, a feláson pedig fúvósokkal. A rövid számokban nincsenek holmi refrének és egyéb elkülönülő részek, csak egy-egy ötlet két-két percben és folyamatos szövegelés; emiatt lesz valami sajátosan absztrakt jellegük, miközben azért viccesek is. További hír Dellel kapcsolatban, hogy Deltron 3030 nevű "szupergrupja", amiben rajta kívül Dan The Automator és Kid Koala szerepel, hamarosan állítólag tényleg kiadja régóta várt Deltron Event II című lemezét.

Volt már itt szó a Badbadnotgood zenekarról, ami kb. jazzt játszik, mégis képes volt vírusvideókat alkotni és megragadni a hiphop-bloggerek figyelmét. Naná, úgy könnyű, hogy a legdivatosabb rapperektől dolgoznak fel számokat, nahát, képzeld, jazzesen; na de egy Tyler, The Creatorral közös videó önmagában egyetlen fellángoláshoz elég - ám a zenekarnak sikerült ezt kihasználnia és most úgy tűnik, hogy hosszú távon is számolni kell velük. Új, BBNG2 című lemezük - meghallgatható itt, letölthető a honlapról - nemcsak nagy figyelmet keltett, de jobb is, mint bármelyik korábbi anyaguk. A 11 szám között ismét van több feldolgozás: Kanye West, Odd Future, Gucci Mane, My Bloody Valentine és két James Blake (ezek közül az egyik eredetileg Feist); valamint saját szerzemények, például az alábbi. Most már nem sima jazzt játszanak, hanem a kifejezetten ügyes és groove-os ritmusszekcióban megjelenik az okos hiphop és a széttört elektronikus zene hatása; a drámai fokozásokban pedig akár a rock megoldásait is felfedezhetjük. Úgy energikusak és dögösek, hogy közben megőriztek sokat a jazzből is. Ráadásul, mint azt az orrunk alá dörgölik, a lemez készítésében nem vett részt egyetlen 21 évesnél idősebb ember sem.

"2.1 GIGABYTE LEGDURVÁBB MIKROTONÁLIS THRASH METAL ÉS AVANT BRUTALITÁS" - így jellemzi a Kalashnikov brutális méretű, ámde ingyenesen letölthető gyűjteményét a kiadó. (A letöltés úgy működik, hogy itt bele kell tenni a virtuális kosárba, aztán regisztrálni és kicsekkolni - nem a legegyszerűbb módszer, de 2.1 gigát kapunk cserébe.) A Kalashnikov Jamie Saft billentyűs-multiinstrumentalista és Mike Pride dobos duója, mindketten dolgoztak mindenféle műfajban a metáltól az improvizatív zenéig, például John Zornnal. A 1-666-CALL-SAAD című lemez (?) több mint 100 számból áll és kb. 12 óra (vagy a fene tudja, nekem 14 órát ír a lejátszó, de tkp. egy bizonyos határon túl mindegy is). Egy bizonyos Ed Saad a hőse, akiről nem derül ki, hogy pontosan mit csinál, de mindenkit ismer és a válogatáson szétszórva szórakoztató történeteket mesél az amerikai kemény zenék történetéről a punktól a thrash-robbanáson át az "avant brutalitásig". A 12 óra nagy része azért a Kalashnikové. A viszonylag rendes, csak éppen hosszan-hosszan elnyújtott doom- vagy sludge-riffek vagy az idiótán széttorzított kajabálós rock and roll még a normálisabb dolgok közé tartoznak ebben a kicsit sem normális gyűjteményben. Van ugyanis durva avantmetál-gitározás + káoszdobolás húsz percen át, vagy éppen hosszú össze-vissza orgonálás + szintén káoszdobolás, már bőven túl azon, amit konvencionális értelemben jazznek nevezhetnénk - de hoppá, akár egzotikus fuvolaszólóval is találkozhatunk, vagy viszonylag nyugodt (de persze holmi dallamokat azért nem tartalmazó) részletekkel is. Vannak továbbá rövidebb-hosszabb számok vendégektől is, akik Ed Saad és/vagy Jamie Saft és Mike Pride iránti tiszteletüktől vezérelve szintén adtak zenéket a válogatásba: Weasel Walter, Mary Halvorson, Joe Morris és mások. Van, aki dark ambienttel járult hozzá a közöshöz, vagy bele-a-világba-ahogy-jön gitározással, torzított blues-szájharmonikával, lo-fi arabos improvizációval, zajjal - mi több, egy rendes riffelős-hörgős szám is akad (The Path). De nem tartom kizártnak, hogy előfordul itt még más is, hiszen én még csak kb. a harmadáig jutottam, illetve az innen letölhető röpke kétórás válogatást hallgattam végig. Ajánlgatni nincs rajta mit: aki szereti a mikrotonális thrash metált és az avant brutalitást, az azonnal töltse le.